Sajkodi kiruccanásunk azért jött, mert ki akartunk próbálni egy új helyet, már régóta motoszkált a gondolatomban, hogy el kéne oda látogatni. Azt hallottam, az ÉNY-i elég jó ott, és abban reménykedtünk, hogy nem olyan pöffösen fúj be, mint Fűzfőre. Korán keltünk, előző este vacsizni voltunk Zamárdiban a Mauróban, ahonnan elég későn értünk haza, így a korán kelés kicsit megviselt, hajnali 5 óra vasárnap nagyon korán tud lenni. De nem indultunk el, mert a szelet eltolta délelőttre, és amúgy is délutánra jelezte, hogy be fog fújni durván, így visszasunytunk még kicsit. Így is 7 körül indultunk, valamivel nyolc után értünk oda. A belépőt és a parkolási díjat leszámítva tetszett a hely. Sok szörfös volt már jelen, foglalták a placcot szanaszéjjel. Kimentünk a partra, felmértük a szélerősséget, hogy mit szereljünk. Méregető tekintetek kereszttüzében találtuk magunkat, „kik ezek?” – láttam a szemekben. Elkezdtük behordani a cuccot a parkolóból a strandra, több körös mutatvány volt. Rögtön a bejáratnál egy képről ismerős arcot pillantottam meg. Nem voltam benne biztos, hogy jól gondolom, ki lehet ő, de azért megkérdeztem. És persze ő volt, ha jól tudom eldouble a fórumos nickneve. Tavasszal emailben kommunikáltunk, rutinos grancanariázóként tanácsot és segítséget kértem tőle nyaralás szervezésében. Végül nem oda utaztunk. Miután a lokálok látták, hogy haveri hangulatban csevegtünk, eltűnt a szemekből a méregető pillantás, és később a nap folyamán nagyon közvetlen barátságos embereket ismertünk meg.
A szél fújt, nagyon jól fújt. Nyáron meglepő módon jól úgy, hogy ragyogó napsütés volt egész nap, nem volt hideg, mégis stabil szelet kaptunk. Én 3.8-at rántottam fel, Endru kicsit szívta a fogát, mert az előrejelzés alapján az a felvetése volt, hogy ő mindenképpen a hetessel fog menni. Na nem hogy a hetessel, de az ötössel sem tudott volna menni, akkora szél volt már reggel, és délutánra 17 csomós alapszelet jelzett előre, erre jöttek még rá a pöffök, ráfújások. Viszont csak én hoztam 4.7-et, az én régi NP-omat, ő eleve nem hozott ekkora méretet. Én bepakoltam 3.2-5.4-ig mindent. Így az én 4.7-esemet kellett összeraknia, amin elszakadt a variotop, pontosabban nem volt rajta kupak. Ezért kötöttünk rá egy sapkácskát. Egyrészt be kellett lőni a hosszát, ami nem sikerült túl könnyen. Majd amikor megvolt, a vitorla letépésénél elszakadt a varitop azon része, ahova hozzákötöttük a kupak-sapkát. Ettől már szegény sík ideg volt. Én csendben meghúzva magam szereltem össze a 3.8-at. Azt hittem neki esik az ollóval vagy csavarhúzóval a vitorlámnak, és 98 szúrással apró miszlik darabokra szaggatja szét a monofilmet. Szerencsére volt még egy bevarrás a vitorla tetején, amihez ismét hozzá tudtuk rögzíteni a kupakocskánkat (ez nem igazi kupak, azért becézgetem). Minden készen állt az új hely felfedezéséhez. Láttam a lokálokon, hogy kíváncsian nézik, mit fogok vajon művelni, rajtam kívül nem láttam csaj szörföst - még. Először bementem egy próbakörre a 96 literrel, hogy biztonságban legyek, de tudtam, hogy eleve a 80 literrel kellene bemennem. Igen, soknak bizonyult alám a nagy deszka. Egy kör után menekültem ki a kicsiért. És elindult a hajsza. Jó sok volt a szél, erős ráfújásokkal. Törekedtem arra, hogy minél élesebben menjek, a hullámok ugyanis onnan jöttek, nagyobbak, mint Fűzfőn vagy Fertőn, kicsit olyan tengeri feelingem volt. És ha megfordulok, ami ugyebár a wassert jelenti esetemben, akkor a hullámzás sodrását figyelembe véve ne essek nagyon le, kicsi volt az a partszakasz, ahova vissza kellett magam pozícionálni. Sikeresen abszolváltam ezen célkitűzésemet. Minden kör után pihentem egyet, mert küzdelmes volt minden ride. Be is durrant az alkarom. Hiába próbáltam Endru tanácsát követni, mely szerint lazulj le, csak lazán. Kapaszkodnom kellett a pöffök miatt, meg mert kicsit überben voltam. A hely nagyon hangulatos. Körbe minden felé a Balaton partjai, visszafele csapatva pedig a Tihanyi félsziget csodás zöld dombja tárul a szörfös szeme elé ragyogó kék égbolttal elszórtan néhány fehér fodros felhővel. Egy új látványban volt részem. Igaz kellett pár kör, mire kinyitottam a szemem, és észrevettem ezt a gyönyörű látképet. Őszintén bevallom fordulni nem próbáltam meg egyszer sem. Roppant egyszerű oknál fogva: be voltam sz@rva. Számomra túl küzdelmes volt így is a terep. Aztán meg folyamatosan lesni kellett a vizet, sokszor akadt fenn a szkegen ilyen-olyan úszó monstrum, faágak, hínárszerű hosszú izék, és sok idegesítő maszat. Amikor nem tudtam megsiklani, pedig minden elég volt hozzá, már tudtam, hogy le kell szállnom szkeg tisztításra. Azt mondták, alapból ez nem jellemző itt, csak régen fújt, és az öbölben beálltak az aprólékok. Szenvedtem, de élveztem. Egyik irányba halmozottan béna voltam, aztán megfigyeltem, hogy teljesen más a tartásom, mint a másik irányba, és próbáltam felvenni azt a pózt, amivel tudok száguldani. Úgy nagyjából sikerült. Ugyan továbbra sem vagyok túl nagy barátságban ezzel a deszkával, az én 72 literesem sokkal kezesebb, nem annyira radikális, nem annyira érzékeny a mozdulatokra/hibákra, mint ez, Endru 80 literese. Erre mondta Stefan barátunk, hogy a kis deszkával ne nagy deszkás pózban próbáljak menni, más testtartást igényel. Ott a pont ;). Nem tudom, mennyi időt toltam, de kijöttem, amikor kellően elfáradtnak éreztem magam. A szél is kicsit lejjebb állt, dél körül járt az idő. Endru elkezdett átszerelni nagyobb vitorlára, én pihentem, és vártam a visszaerősödést, ahogy ígérték. Ettünk, beszélgettünk a parton a lokálokkal, mindenki nagyon kedves, érdeklődő volt, szimpatikus, jó fej emberek járnak ide. Aztán visszamentünk, ő nagyobbal, én maradtam a választott vitorlámnál. Egy kör után beszélgetésbe elegyedtem egy kezdő szörfös lánnyal a sekély vízben, és mire ismét be akartam menni, nagyon úgy tűnt, hogy befújt a dzsihád. Hezitáltam, hogy visszamenjek-e, határozottan úgy éreztem, kisebbre kéne szerelni. Azért bementem, de minek? Élet-halál harcot vívtam, annyira sok volt, hogy teljesen nyitott vitorlával karból repültem kifelé, amint kicsit magam felé húztam a vitorlát már siklottam is anélkül, hogy beakasztottam volna, és nem is tudtam beakasztani a trapézt, minél inkább húztam magam felé, annál nehezebb volt megtartani, tépte ki a kezemből, és olyan tempóval repesztettem, hogy kezdtem félni. Szerencsére sikerült karból kimenekülnöm a partra, de minden maradék erőmet leszívta. Eljött az átszerelés ideje. Endru akkor jött vissza a 4.7-el, mondtam neki, ne siessen annyira, segíteni kellene a vitorla letépésében, a kicsit nem tudom kellően letépni, férfi erő kell hozzá. A parton sorakozó szörfösök felajánlották a segítségüket, így ő be tudott menni szörfözni. Szétkaptam a vityót, kellett belőle az árboc, meg a bum, felhúztam a 3.2-es kis zsebkendőmet, és mire a letépéshez jutottam Endru ismét kint volt, neki is sok volt a méret. Visszamentem ezzel a picivel, befelé minden rendben volt, beakasztottam, bár übereltem, de siklottam normál üzemmódban. Aztán kifele megint ráfújhatott valami, mert ugyanúgy nem tudtam beakasztani magam, és az előző szituáció ismétlődött meg. Az erősebb alapszélhez butább ráfújások tartoznak, így estem párat kifele. Annyira el voltak fáradva a karjaim, hogy egy pöff kikapta a kezemből a vitorlát, a cucc előre repült, én hátra (szerencsére nem voltam beakasztva, különben nagy slajder lett volna belőle), úsztam a cucc után. De jót röhögtem magamon, már csak azért is, mert már eléggé partközelben voltam, mindenki sorban állt a parton, alig voltunk páran a vízen, és elképzeltem, mekkorát röhöghettek rajtam, kívülről biztos vicces mutatvány volt :D. Gyorsan összeszedtem magam, féltem, hogy nem fogok tudni wasserolni, de nem volt gond, végül kijutottam. Eldőlt, hogy minden erőmet feléltem, és bár a szívem bekívánkozott, erőnléttel nem bírtam többet szörfözni. Lógott a belem, majdnem négykézláb másztam ki a vízből. Endru vissza akart menni a 3.8-cal, ehhez elkezdte szétszedni a 3.2-t, hogy az árbocot visszarakja belé, közben jött egy pöff, belekapott a vitorlába, rányomta a parton lévő nagyobb kövekre, és két szép szakadás keletkezett rajta. Hozzáteszem mentségére, hogy bár egy 2010-es vitorláról beszélünk, úgy szakad a monofilmje akkor is, ha csak felriggeljük, mintha 20 éves ropogós vitorla lenne. Használtan vettem, de nagyon hamar megérik egy ablakcserére, úgy amortizálódik (és nem én amortizálom). Van rajta egy csomó apró repedés, amiket sorra ragasztok le, most lett rajta két nagyobb. Ránéz az ember, és szakad ki ;). Foscsi-szarcsi, ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy NP-ot többet nem nagyon veszek. De az országban ekkora méretet csak újként megrendelésre lehetett kapni, annyit nem akartam rá költeni, ez volt az egyetlen, amit találtam osztrákoknál hosszú hónapokon át tartó keresés során.
Szóval ezután Endru is úgy döntött, nem megy vissza, meg fájt a lába is, sikerült lesérülnie egy ugrásból leérkezve. Közösen arra az elhatározásra jutottunk, mára ennyi volt. Hagytuk a cuccokat kicsit száradni, majd szétkaptunk mindent, ahogy azt mindenki más is tette. Amikor a brutálba Torma Johnny valami 4 körüli/alatti – nem tudom pontosan – vitorlával megy be, és szórja a loopokat, akkor lefáradva nem feltétlenül érzem, hogy a vízen van a helyem ;). Leültünk a partra mozizni kicsit, néhány elvetemültebb szörfös tolta még Johnny mellett, elemeztük őket (nem félreértendő, hogy fikáztuk őket, mert nem), minden tiszteletem az övék volt, szép figurákat láttunk. Meg néhány nem sikerült fordulóból, szép eséseket is, csak hogy teljes legyen a kép. Imádnivaló hangulata van, hogy tele van a part, és mindenki mozizik. A délutánra ígért esőből szerencsére nem lett semmi, kicsit elfátyolosodott az ég, de totál jó idő volt.
Big Day volt, egy áldás augusztusban! Sajkod és a sajkodi lokálok a szívünkbe lopták magukat, még visszatérünk… És ezt vehetitek fenyegetésnek ;).
