Az utóbbi idők lehűlései miatt sajnos visszahűlt a Fertőtó 12 fokra, volt már 19 is, de hét közepén 9 fok is. Ennek ellenére a szombati szélnek adtam egy esélyt. Endru sajnos nem ért rá, így egyedül kellett valamit kitalálnom. Rég volt már olyan, hogy nem együtt mentünk szörfözni. Teljesen elszoktam tőle. Péntek este úgy döntöttem, hogy reggel korán ránézek a szélre, mivel esély a csúszásra csak délelőtt volt. Hatkor felkeltem, Fenyvesen fújt már, Fertőn csak lengedezett. Fél hétkor már némi erősödést mutatott, majd hétkor eldöntöttem, hogy neki indulok, lesz ami lesz, maximum kirándulok egyet. Fél óra alatt elkészültem, bepakoltam a kocsit, szereztem muníciót (ételt), és elindultam Podoba. 9-re odaértem, végig vidám, feelinges utam volt, hallgattam a kedvenc zenéimet, napszemcsi, örömködés. :) Melegnek nem nevezném az időt, vastag pulcsiban és kabátban sem volt melegem. A fákat combosan tépte a szél, 5-ös szél volt. Hezitáltam a 4.7 és 5.3 között. Végül az utóbbi mellett döntöttem, bár 1x megálltam és visszafordultam a kisebbért, de végül mégis csak ezt raktam össze. Egyedül stresszes volt szerelni, noha régen is mindig egyedül riggeltem, úgy elszoktam tőle, hogy komoly idegességet okozott. Egy bő fél órába telt, mire mindent összeraktam, beöltöztem. A víz sem volt túl meleg, de szerencsére nem fáztam. Azért ide mentem, mert biztonságot nyújtott a lassan mélyülő part, ha bármi lenne, ki tudok úszni/gyalogolni, míg Rákoson ilyen hőmérsékletű vízben lett volna úszkálás, és para. Pszichológiailag is…
Tökéletes méret volt az 5.3. Kényelmes siklás, a víz sem volt olyan csoppos, így lehetett jó tempót menni. Féltem, hogy a vitorla esetleg kicsit nehéz és nagy lesz a 86 literhez, de teljesen rendben volt. A „kis ovinál” mentem be, majd elhaladva a nádas és a „nagy ovi” előtt a világítótorony vonaláig siklottam. Néha előfordult, hogy talán kicsit túl sok is volt a vitorla a pöffökben, de ezáltal biztosítva volt a folyamatos siklás élménye. A nap hol kisütött, hol befelhősödött az ég, ez a szél erején is érezhető volt, de túl nagy szélsőségek nem voltak. Kb. 5 szörfös és jó néhány kite-os randalírozott a vízen. De nem volt zsúfolt tömeg valószínűsíthetően a hőmérsékletek miatt. Egy öregebb osztrák fószer odajött a parton hozzám, mikor szereltem, és a vízen is folyamatosan biccentgetünk egymásnak. Jó érzéssel töltött el, hogy mégsem vagyok teljesen egyedül, van, aki rajtam tartja a szemét. Amíg néhányan álldogáltak hetes feletti vitorlákkal, én vidáman elsiklottam mellettük. Kb. a 3. körben begörcsölt az egyik vádlim, az futott át az agyamon, milyen jó, hogy ide jöttem, csak leugrottam, a deszkáról, nyújtottam a vádlimon, és kimentem a még kisebb vízmélységű területre. Ha ez mélyvízben történik, komolyan be is paráztam volna, és nehézségesen tudtam volna kijönni. Észnél kell lenni, és fontos, hogy az ember tudja a határait, és tiszteletben tartsa azokat, valamint a természet törvényeit. Az utóbbi időkben történt esetekből ismét megerősítést nyert, hogy komolyan kell venni ezeket a dolgokat. Kb. 1-1,5 órát csúsztam addig, amíg a kezeim teljesen ki nem hűltek, és már nem bírtam fogni velük. Fizikailag bírtam volna még, csak hát ez a fránya hideg kezűség. Valamint a szél is kezdett lejjebb állni. Már nem siklottam minden körben, akadtak libázós futamok. Így elégedetten, áldva a napot, a szelet, és hogy vegül nem voltam rest korán felkelni, kitoltam a biciklit a vízből. Átöltöztem a kocsiban, amíg száradt a cucc, az öreg is kijött, szemben parkolt velem, így a parton is összemosolyogtunk. Majd visszaballagtam a deszkámért, kivittem a kocsihoz, szétszedtem, beraktam az autóm gyomrába, és visszamentem szétszedni a vitorlát. Odajött hozzám egy osztrák csaj, és kérdezte, hogy jövök vagy megyek. Mondtam, hogy végeztem, sajnálta, mert ő most akart bemenni, pont olyan vitorlával, mint én. Mondtam neki, hogy én a helyében nem mennék be, egyet értett velem. Majd segített szétszedni a vitorlát, ráállt a topra, amíg kihúztam. De ez annyira vicces, és egyben megdöbbentő, amikor nekiálltam szétszerelni pont azon gondolkodtam, hogy kit fogok megkérni, hogy segítsen, de tálcán kaptam ezt a szörfös csajt. Vagy ¾ órán át beszélgettünk szörfözésről, spotokról. Kiderült, hogy a barátjával szörfiskolát vezetnek egy szigeten. Invitáltam őket Rákosra, illetve meséltem a remek balatoni spotokról, és ígértem neki egy beszámolót a magyar szörfhelyekről (azóta elküldtem neki). Majd ezután benéztem az Upsidedown Flohmarktjára, nem találtam magamnak semmi kedvemre valót, bár voltak jó cuccok, vitorlák, trapézok, lehetett volna szemezgetni, ha valamire épp szüksége van az embernek. Endrunak viszont vittem meglepetést. Majd kisütött a ragyogó nap, csodálatos tündöklő napsütésben és talán kicsit visszaerősödő szélben elfogyasztottam egy boldogságos, élvezeti kávét Podo főterén, a szörfvitorla szobros körforgalomnál. Majd sétáltam egyet, és üldögéltem egy padon a még vízen lévő szörfösöket és kite-osokat bámulva, próbáltam a blackboxomat „használni”, ami ugyebár csak a férfiaknak van, de kiürítettem az agyamból mindent, és csak az élvezetekre, az ÉLETre figyelni, pontosabban csak élni. Tisztán, lecsupaszítva, minden egyes lélegzetvételnél beszívva a napsütés melegét, az őselemek (föld, levegő, víz) szinte teljes repertoárját értékelve. Nem kellett több. Ez egy perfect day volt. Egy igazi királyi nap. Az én napom!
