Vasárnap hajnalban, azaz fél hétkor kellett megint felkelni. Még az volt a szerencse, hogy a szelet délelőttől hozta valamennyi előrejelző portál, sőt délutánra volt csak igazán jó az előrejelzés. TJ-ékkel megbeszéltünk egy találkozó helyet a 84-esen, természetesen nem sikerült időre akceptálniuk a feladatot… Útközben félálomban csak bámultam ki az ablakon, elmerültem a táj változatosságában, az aranyló és zöld mezők egymást váltották, a fák ágait már rázta a szél, aminek nagyon örültünk, ez abszolút jó jel volt. A fehér bárányfelhők, mint paripák, versenyt futottak a kéklő ég öblében, szaladtak velünk szembe. Útközben megálltunk egy gondolatébresztő kávéra.
A Fertő mérsékelt szelecskével fogadott minket, de érezni lehetett a levegő rezgésében, hogy pillanatról pillanatra erősödik. Így a kisebb vitorlák összeszerelésével kezdtük, majd mire befejeztük, nem kellett a nagyobbat összerakni, látszott, hogy elég az, amit felhúztunk. 10 óra után elkezdtek gyűlni a népek. Robbanásszerűen benépesedett a parkoló. Befele be kellett küzdenem magamat a szélsávig, mely félig úszással, félig lábujjhegyen iszaptúrással értendő. Hosszú ruha volt rajtam, de lábfej, derék és has tájékon határozottan fáztam. A víz sokkal hidegebb volt, mint a Balaton vize. Féltem is, hogy ebben az 5-10 perces gázolásban fel/megfázok. Szerencsére nem lett belőle baj. 4.7es vitorlával és 96 literrel a lábam alatt ideális volt a szél, kicsit talán még kevés. A lyukakat épp át tudtam siklani, vagy éppen pont nem sikerült. De nem bántam, hogy nem vagyok túlvitorlázva. Nagyobb vitorlával nem bírtam volna el. Mindenesetre, nagy áttörést értem el. Minden kör végén bátran belementem a jibe-ba. Lendületesen, sebességgel, energiával beleszántottam. Teljesen sikerült ráéreznem az ívhúzás lényegére, élveztem, ahogy kanyarodik alattam a cucc. A mester ott járt a nyomomban, és egy-egy majdnem sikeres forduló után mondta a hibákat. Túl korán akartam átperdíteni a vitorlát, későn cseréltem lábtartást, vagy éppen korán, stb. Ezen apró javítások néhány kör után annyira hasznosak voltak, hogy 1x minden összejött, már megtörtén minden, átcseréltem, átperdítettem, és ekkor estem bele. De érzem, hogy ott vagyok a siker kapujában. Már csak egy kicsi hiányzik, és meglesz az első sikeres jibe-om (nyilván nem kapásból végig siklásban, de ha már egyszer megfordulok esés nélkül, akkor már nagyon boldog leszek). Volt a vízen egy másik csajszi, egy osztrák szörfös pár női versenyzője, akivel az első etap után beszélgetésbe elegyedtem. Azonnal megtaláltuk a közös hangot. És női szemszögből megvitattuk a szörfözés nehézségeit, a tanulás fokozatait, lépcsőit. Jól esett olyannal beszélni erről az egészről, aki ugyanazokkal a problémákkal küzdött meg, mint amiken én keresztülmegyek. Nagyon ügyesen és szépen szörfözik, elegánsan fordul, megy neki a duckjibe. Persze éves szinten többet tölt nemzetközi vizeken, mint én. Nem akartam elhinni neki, és őszintén még mindig szkeptikus vagyok a témában, de azt mondta, hogy neki 5 éve (!!!) ment rá a wasserstartra. Mondtam neki, hogy én tavaly kezdtem megtanulni, és nyár végére elsajátítottam nagyjából, az idei év gyakorlásai ráerősítettek, a tengeri körülmények közötti küzdelem megerősített, így úgy érzem, itthoni vizeken teljes biztonsággal megy már. Ő meg ezt nem akarta elhinni, de elmeséltem neki a történetiséget. Erre talentnek nevezett, amit határozottan visszautasítottam, mert ha annyira talent lennék, akkor már menne a jibe. Mindent akarok, és azonnal, és ezért nem vagyok sosem elégedett a teljesítményemmel. De sok mindenre rájöttem az elmúlt egy évben. Például arra, hogy egy jó deszka, vitorla mennyivel meg tudja könnyíteni a tanulást (nem váltja ki a szorgalmat, a gyakorlást). Valaki végre megértette, miről papolok, amikor azt magyarázom, hogy mint nő, a más típusú izom- és testfelépítés miatt, nehezebb dolgom van ebben a sportban, könnyebben fáradok, és a technikai tudással csak egy része váltható ki az elfáradásnak. A nyelvi különbslgek ellenére, egy nyelvet beszéltünk. :) Ezen felbuzdulva, és mert szépen befújt az a minőségű és erősségű szél, amire vártunk, visszamentünk mindannyian egy második körre. Az korábbi didergésemet kiküszöbölvén arra vetemedtem, hogy a hosszú ruha alá felvettem a shortyt. Így már nem fáztam. A szél kicsit über volt, repkedtem nagyokat egyik hullám hátáról a másikra. Kellett volna a kisebb deszka, de nem vittük magunkkal, így maradt a koncentráció. Néha spinoutoltam egyet – másik szkeget tettünk a deszkába, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az volt a furcsa, hogy előző nap egyszer sem spinoutoltam ennél kisebb, de más típusú szkeggel. Szkeg és szkeg között is óriási különbséget vannak. Az ilyen finomhangolásokat megtapasztalva egyre igényesebb vagyok a cuccomra. Jó vitorlát akarok, újabb évjáratú deszkát, árboc, bum és hosszabbító tekintetében minél könnyebbet. A szél brutálisan befújt, küzdöttem a 4.7-el, de nem akartam kisebbre szerelni, már csak azért sem, mert tudtam, hogy ez az utolsó etap. Készült pár kép parton és vízen. A második etapban nem volt már erőm a fordulást gyakorolni, az első 1-2 körben erőltettem, de aztán elfogytam hozzá. Jó kis nap volt, hálásak vagyunk az égnek, hogy az általában forró júliusban ilyen fantasztikus nappal ajándékozta meg a szörfös népet. Szép lassan mindenki elfogyott, kicsorogtak a vízből, és elemeire lettek szedve a cuccok. Este apa féle isteni húsleves enyhítette a szörfös gyomrot, anya féle második fogással. Szétcsúszva burkoltuk az arcunkba a feltöltő elemózsiát, mely pótolta az elvesztett energiákat. Izomlázban, szétcsúszásban másnap reggel nem volt hiány. A felkeléssel és munkába indulással némi problémáim akadtak, de ahogy beszéltem a többiekkel, nem csak nekem. Egy ilyen hétvége után kellene pár nap pihenő, hogy kiheverjük, de valahol muszáj megkeresni a szörfözésre fordítható összeget :P.
