Anyák napi hétvégén Vonyarcvashegyre esett a választásunk. Délnyugati szél tekintetében a nyugati medence jó szokott lenni. Fertőre nem sok mindent írt, így itt volt az ideje egy balatoni hétvégének. Hiányzott is már a Balcsi-feeling. Pénteken lementünk a szokásos „búvóhelyünkre”, hogy szombaton onnan kelljen csak indulni. A kocsi bepakolva, így semmi más dolgunk nem volt, mint felszerelkezni élelemmel, és betenni magunkat az autóba. Összecsődültek a haverok is. Amikor odaértünk, jól fújt. 4.7-et rántottam fel, pont ideálisnak tűnt rá. Endru is az 5.5-et tette. Mire eljutottunk oda, hogy bevessünk magunkat a hullámok közé, hát nem legyengült??? A piszok. Dettó, mint Fertőn egy hete. Nő létemre épp a havi „statisztika” gyengített, így megmondva a frankót, kedvem sem volt nagyon szörfözni. Hasfájás, rossz közérzet, stb. A szokásos bezsongás sem volt meg, nem pörögtem egyáltalán a témán. Ezeken a napokon ráadásul nálam olyan dolgok is történnek, hogy valahogy nem működik az agy-akarat-végrehajtás koordináció. Ez azt jelenti pontosan, hogy ilyenkor az autóvezetésnél is jobban kell koncentrálnom. Amúgy jobban vezetek, mint általában a nők, de ilyenkor tipikus női vezető válik belőlem :D. Nem érzem a kocsit, nem érzem a távolságokat, a sebességet, semmit. Az egyetlen előnyöm, hogy tudom ezt magamról, ezért nem kötök ki az árokban. Ez a remek állapot sajnos hatással van a szörfözésemre is. Nem érzem a szelet, a deszkát, és leginkább a vitorlát. Ilyenkor simán nem tudom koordinálni a rigget a pöffökben, és előfordul, hogy elránt. Már nem szoktam slajdert nyomni, de ilyenkor befigyel 1-1. Ezen okok miatt, úgy döntöttem, hogy csak akkor megyek be, ha 4.7-re fúj. Ja és még azért is, mert ez volt az első balatoni mély vizes szörfözésem, amitől azért tartottam. Bár úgy érzem, megy a wasserstart, nem voltam benne biztos, hogy a balatoni zorcsi körülmények között is helyt tudok állni. A Fertőhöz képest számomra úgy tűnik, itt jóval nagyobb hullámokkal kell megküzdeni. Féltem a lesodródástól, amíg kepesztek a vízben, és attól is így elsőre, hogy nem fog menni. Vízválasztóhoz értem ismét. Ötösnél nagyobb vitorlával pedig nem akartam ezt a vízválasztót bevállalni, főként, mert ilyenkor fizikailag sem bírom úgy a dolgokat.
Minek után a szelecske legyengült, és Endru hetessel épp hogy rájdolt, nem erőltettem a témát. A velem hasonlóan gondolkodó haverokkal a parton heverészve vártuk, hogy történjen valami. És vártunk, és vártunk… Egész nap. Nem nagyon akart erősödni. Nem voltam hajlandó nagyobb vitorlát szerelni, bár azzal tudtam volna menni, de a para nagyobb volt a bevállalásnál. Tudom, meddig ér a takaró. Aztán a délután érettebb óráiban (nem tudom hány körül lehetett), úgy tűnt feléled a kicsike. Ahogy az múlt héten Fertőn történt. Több sem kellett, mindenki kollektíven bevonult a vízbe. Ám ezen élénkülés csak pár percig tartott, pont elég volt arra, hogy elinduljunk. Miután veszett ügy volt kis vitorlával, inkább hagytam. Nem volt kedvem küzdeni, hogy siklásba hozzam a cuccot, és nem is volt ahhoz számomra elég a szél. De mivel minden szél jó valamire, úgy gondoltam eljött az ideje a gyakorlásnak. A part közelében elkezdtem fordulgatni. A korábban kapott tanácsokat figyelembe véve próbálkoztam. Lelkiállapotom miatt természetesen nem voltam elégedett az eredménnyel. Én úgy mondom, 95%-ig eljutok, már csak át kell perdíteni a vitorlát, sőt ez is megvan, de amikor átperdül beleesek. Mondjuk szél nélkül nehezebb gyakorolni, ugyanis szinte teljesen elállt, már csak 1-1 kisebb pöffben tudtam elindulni. Azért kitartóan gyakoroltam vagy egy órát, de lehet, hogy többet, nem számoltam hányszor indultam neki a dolognak. A fejemben már összeállt, mármint most utólag ezután a gyakorlás után. Hiszen tudjuk, hogy minden fejben dől el, és majd agyban szörfözéssel gyakorlok a következő etapra. ;) Összességében gatya egy nap volt, a szelet inkább nem is minősítem, de a többiekkel eltöltött idő miatt nagyon jól éreztem magam.
