Megéreztem a bajt. A munkahelyemen ültem, és rossz érzés miatt hívtam Endrut. Nem vette fel. Üzentem neki. Másfél óra múlva hívott vissza, és úgy szólt bele a telefonba: "Baj van..." Azt hittem a kocsival van valami, de ez a sztori csontig hatolt. Az elment a cuccom először arra engedett következtetni, hogy amíg ő szörfözött a fűzfői parton felkapta a másik felszerelést a szél és felrakta egy fára, kerítésre, valahova. Aztán amikor realizálódott, hogy 1 órát úszott, miután kikapta a kezéből a mocskosul rádurrant 8-9-es szél, miközben próbált kimenekülni, na ekkor levert a víz, azonnal pakoltam és eljöttem. Miután megnyugodtam, mert ő szerencsére jól volt, elkezdtem intézkedni: próbáltam minden forrásból valami vízi járművet szerezni másnapra, hogy legyen mivel kimennünk a keresőakció során. Sok emberrel beszéltem, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Sajnos ilyen gyorsan senki nem tudott rendelkezésre állni, vagy mert még túl korán volt, és még nem bocsátották vízre a hajókat, vagy épp nem tudtak ily hirtelen ugrani, ami érthető volt. Mindenkinek köszönjük, hiszen, ami tőlük telt, elkövettek, ha nem tudott valaki jönni, adott egy másik kontaktot, akinél tovább próbálkoztam. Fűzfői, füredi, siófoki, tihanyi, győri, tatai, budapesti, stb. vitorlás, szörfös, kite-os mindenki igyekezett nekünk segíteni.
Másnap reggel hétkor leautóztunk Fűzfőre, kaptunk tanácsokat, tippeket, hogyan, merre induljunk el. Beachsurferi hozzájárult a kereséshez egy távcsővel, ami tulajdonképpen a kulcsa volt az egésznek. Fűzfő-Kenese közti parti szakasztól kezdve tüzetesen elkezdtük átvizsgálni a partot. Autóval a part irányából kukkeroltuk a partszakaszt. Vízre szállni nem tudtunk, nem találtunk végül arra alkalmas személyt, járművet, de sikertelenség esetére voltak későbbre ígért tartalékok még a tarsolyunkban. Kilátástalannak, feleslegesnek, lehetetlennek tűnt az egész projekt. Próbáltunk minél többször megállni, belátható partszakaszokon, hogy ne hagyjunk ki egy talpalatnyi helyet sem. Ami persze kivitelezhetetlen volt, főleg, ahol nádasok borították a partot, hiszen pont a víz felől kellett volna rálátnunk a nádasra, hogy esetlegesen ott fennakadva meglássuk a cuccot. Ragyogó napsütés volt, és északi oldalon érezhető kellemes déli szél. Ami bosszantó is volt, hiszen felmerült, hogy a felszerelés helyzetétől függően, akár vissza is indíthatja a cuccot az északi part irányába. Persze nehéz volt a partot tüzetesen átvizsgálni, próbáltunk 300-500 méterenként megállni, volt, hogy még sűrűbben, a parti adottságoktól függően. De akadt olyan hely is, ahol a magántelkek miatt nehéz volt a dolgunk. Bekéretőztünk kikötőkbe, hiszen azok jól benyúlnak, és jól körbe lehetett pásztázni a terepet. Jártunk a kenesei Marina Portban. Aztán tovább haladva Akarattyán. CsakLaci telefonos útbaigazítása alapján a magas partról benéztük a tájat, fentről nem láttunk semmit. Mármint a cuccot. Aztán lenavigált minket a partra, ott is módszeresen haladtunk. Strandról strandra, majd Balatonvilágos Club Aliga következett. Mindenki jó fej volt, mindenhova beengedtek minket, volt ahol segítettek is parti körbenéző túránkban. Itt 1x felcsillant a remény, mintha egy deszka szerű tárgyat pillantottunk volna meg a kikötő sarkában, de csak habtömeg volt. Beengedtek a Hotel Frida 20 méteres strandjára, de mindig körülnéztünk előre és visszafele is, ahány helyszín, annyi nézőpont. Aztán már délután 3 óra felé jártunk, és következett az egybefüggő partcsatlakozásos nyaraló övezet. Itt is sikerült oly módon tartani a pár száz méteres szakaszt, hogy ahol épp volt ott valaki, oda bekuncsorogtuk magunkat. A bezárt strandokra belógott valamelyikőnk, attól függően, épp ki volt a soros ;). A lelkesedés és a remény is kezdett szépen lassan alább hagyni, de nem adtuk fel. Amíg a nap le nem ment, keresési időszak volt. Világosról átértünk Sóstóra. Lementünk kis utcákba, amik a partra vezettek, és következett a Siófok-Sóstó Strandfürdő. Egy félkör alakú buszmegálló volt előtte, melynek sarkánál vízkapcsolatos ház épült. Kb. 10 munkással. A kirakott téglakupacok között az útról autóval elhaladva megpillantottam egy fekete-sárga színű "zászlót". Annak gondoltam, hiszen csak villanásnyi ideig láttam. Két gondolat futott át az agyamon:
1. Ha a Point7 vitorlát keresnénk, most azonnal megállítanám a kocsit, mert a színek és a monofilmes csillogás illett a képbe.
2. Milyen érdekes zászlójuk van kitűzve ezeknek a munkásoknak!
Miután a strand zárva volt, és nem fértem át a kerítés alatt, a kerítés magassága miatt pedig nem másztam át, így Endru szegett szabályt a belógással, én pedig mondtam magamban, megnézem a munkások zászlóját addig. A kocsit elfelejtette bezárni, meg is torpantan egy pillanatra, hogy nem kéne az autót így itt hagynom, de aztán mégis elmentem az építkezésre. Határozott léptekkel oda masíroztam, és amit megláttam, nem hittem a szememnek: a fekete-sárga "zászló" a háznak a part felé eső falának támasztott vitorla alsó 30-40cm-es kilógó mintája volt. A vityó többi része nem volt látható, mert a ház fala takarta. Ez a kis rész kilógott a fal mögül, pont úgy volt a ház falának támasztva a rigg. A tekintetemet lejjebb vándoroltatva, a rigg előtt feküdt a deszka, elsőre minden makulátlannak tűnt. Sikoltozni, ujjongani kezdtem, elcsukló hangon csak valami olyasmit motyogtam a srácoknak, hogy "Úristen, ezt nem hiszem el, ezt kerestük egész nap". Vagy valami hasonlót. Kirohantam a strandhoz kiabáltam Endrunak, aki már a sikongatásomat is hallotta, hogy "Gyere! Megvan! Megvan!" És rohantam vissza az építkezésre. Kérdeztem, hogy történt, hol találták. A srác elkezdte mesélni, hogy ő ment be érte, egy maroknyi nádra volt fennakadva (láttuk is, nem is volt több nád a környéken, csak köves part, szóval pont oda sodródott a nádcsomóra). Majd engedélyt kértem, hogy bemehessek a területre, és szemügyre vettem a cuccot. Ránézésre semmi baja nem volt. És ekkor jött a hideg zuhany. Az addig buszmegállóban álldogáló építésvezető vagy inkább kivitelezési vállalkozó tulajdonos odajött hozzám. Személyleírás: 180 magas, fekete pocakos, szotyit köpködő, harcsaszájú, gonosz nézésű, megszólalás nélkül is ellenszenves, negatív kisugárzású egyéni vállalkozó... A következőt sikerült alkotnia fennhangon, fröccsögve, gusztustalan lenéző felsőbbrendű stílusban: "Ezt nem fogod ám innen elvinni. Leszarom ki vagy te meg honnan miért jöttél, majd ha honorálod a srácnak, hogy gatyára vetkőzött, akkor majd talán tárgyalhatunk". Öröm mámorban úszva végtelen kedves hangon (ugyan meglepetten az azonnali letámadó paraszt stíluson) kértem, hogy ez nem szükséges, mindent meg tudunk beszélni. "Ne pofázzál nekem, nincs mit megbeszélni... Vagy fizetsz vagy takarodsz innen" (ebben a pillanatban a rendőrség kihívása villant az agyamba, és nem hittem el, ha ehhez az eszközhöz kellet volna folyamodnunk). Ő pedig folytatta, mintha olvasott volna a gondolataimban, vagy olyan "hívom a rendőrséget" nézéssel nézhettem, nem tudom: "Hívhatod nekem a rendőrséget is, leszarom, de ezt te innen nem fogod elvinni. Vagy adsz 10 ronygot a srácnak, vagy húzzál innen". Az ismételt próbálkozás a hangnem kulturálttá változtatására is sikertelen volt, ezért faképnél hagytam, Endru akkor parkolt le az épületnél, odamentem hozzá és mondtam, hogy hozzon vmi ütő-verő szerszámot, hosszabbítót, bármit, mert dulakodás veszélye áll fenn. A poén az egészben, hogy amikor megpillantottam a cuccot már azt számoltam hányan vannak, és fejenként mennyit adjak nekik. Endru védőeszköz nélkül bejött, addig a "kedves" boss lement a partra. Megelőző csapást akartam rá mérni, így oda mentem hozzá, hogy bemutatkozzak neki, mire ismét az előbbi stílusban folytatta üvöltve: "Nem mondom meg a nevemet, nem fogod megtudni, hogy hívnak. Megmondtam, mi lesz, különben takarodjatok innen". Elővettem a tárcámat és mondtam, hogy ezt neki szeretném adni, és elő húztam egy 5000-est, a srácnak is szándékomban állt adni pénzt, de a fogadtatás miatt a többieknek ezek után nem. Nem fogadta el a pénzt, csak ordított, hogy a srácnak adjam, aki gatyára vetkőzött a jéghideg vízbe az életét kockáztatva, hogy kihúzza a cuccot. (Amit nyilván a boss akart megtartani, mint utólag gondolkodtam rajta, azért lett egyből ideges, és reagált így, mert tudta, hogy vissza kell adnia a tulajdonosnak, és mivel a srác később azt mondta, őt nem érdekli a szörfözés, meg semmi ilyen vízi sport.) Folytatta: "Bizonyítsátok be, hogy a tietek, honnan tudjam, hogy a tietek? Oda se kéne adnom nektek" Aztán András is odajött, akkor visszavett az arcából, és mert látta, hogy kifizetem a srácnak a kikövetelt összeget (többet is adtam volna, ha nem így fogadják az embert). A srácnak bemutatkoztunk normálisan, ahogy kell (a nevét szándékosan nem közlöm), de egy jó lelkű, kedves, őszinte csávó nézett rám, szerény, aki látszott, hogy nem haszonhúzás miatt ment be a vízbe. A rendőrséget nem akartuk hívni, békés úton akartuk megoldani, hiszen egy ilyen atrocitásnak a sértetlen cucc láthatta volna kárát bosszúból vagy rossz indulatból, hogy ha nem tarthatja meg, akkor a miénk se legyen. Nyilván jogi kérdéseket is felvet az eset. Pl. Ha talál valaki egy ilyet a vízben, és kihúzza, fel kéne benne merülnie (normál esetben, hangsúlyozom), hogy ehhez alapból egy ember is tartozott, akivel vajon mi lehet. Ha nem is hallották a tavalyi esetet, akkor is jogi tudás nélkül úgy vélem, állampolgári kötelezettsége lett volna a rendőrségnek szólni. Akik lefoglalják, szakszerűtlenül szétszedik vagy elszállítják, és a szétszedés-szállítás közben esett volna sérülés a cuccon... Minden esetre, ha ismét valaki eltűnt volna, és kiderül, hogy nem jelentette be a felszerelés megtalálását, ahogy az tavaly is volt, akkor ezért csúnyán előveszik. A másik része pedig, hogy ha megrongálta volna, nyilván kártérítési felelőssége lett volna, amivel mi nem lettünk volna előbbre ismerve a perek lefolyási idejét és abban sem vagyok biztos, hogy megfelelően meg tudták volna állapítani a cucc értékét. De ezek csak fikciók, és csak az esethez kapcsolódó elmélkedések. De ezek után talán mindenki megérti, hogy miért próbáltam, próbáltuk a legbékésebb úton megoldani, nem volt itt szükség dulakodásra tizenX emberrel, vagy a felszerelés épségének kockáztatására. Ez így mindenkinek jobb volt! Felajánlottam a srácnak, hogy ha szörfözni akar, szóljon (itt derült ki, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli). Elbúcsúzásképpen elmondtam a boss-nak, hogy nekem nagyon rosszul esett, ahogy beszélt, és nem akartunk senkinek semmi rosszat, és ez teljesen felesleges volt. Itt már lehiggadt, és viszonylag normális hangon sikerült elköszönnünk. Természetesen jó párszor köszönetet mondtunk, és hálásak voltunk, ami remélhetőleg a kommunikációnkon, a testbeszédünkön és az egész szitun érezhető volt. Kivittük a cuccot a buszmegálló előtti füves területre, mondtam Endrunak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szedjük szét, aztán húzzunk, mielőtt a boss még valamit kitalál... Semmi baja nem lett, a szkeg kapott kisebb sérüléseket, de semmi olyat, amit csiszoló papírral ne lehetne eltűntetni.
Egyértelmű volt, hogy ha nem járjuk végig a partot, ez a felszerelés örökre egy garázs, vagy kert, vagy szakszerűtlen szét- és összeszerelés áldozatává vált volna, és nem került volna vissza soha Endruhoz.
Ez lett volna az elkóborolt windsurf felszerelés csodálatos megtalálásának története. Minden jó, ha a vége jó! Jó szelet! :)
