Egy ilyen eredményes és hasznos péntek és szombat után, bár lelkesedésben nem volt hiány, mégsem sikerült reggel hatkor felkelni és ismét átnyargalni Fűzfőre. A nappali szörfözések is eleget kivesznek az emberből, hát még ha éjszaka is legénykedik az ember lánya, és már majdnem világosban tér nyugovóra. Eme egyszerű képletnek megfelelően emberi képtelenség volt, hogy vasárnap hajnalban kelljek. Pedig be volt állítva az óra, de képtelen lettem volna rá. Aztán nem is volt rá szükség, mert azon a szent helyen, Csopakon a kikötőben (és mint tudjuk a kikötők eleve széltől védett helyen leledzenek), semmi jele nem volt szellőnek eme csodás reggelen. Ebből kifolyólag történt, hogy mire megérkeztünk Endrúval a brutál beachre, már kissé lekéstük a szelet, de azért még fújt, mint atom, vagyis kintről úgy tűnt. A víz tarajos volt, és annak ellenére, hogy a többiek azzal próbáltak elkeseríteni, hogy nem fúj, a természet adta jelekre hagyatkozva inkább 4.7-et riggeltem. Én inkább kevesebbet rakok, nem szeretem túlvitorlázni a témát. Annyit kell tudni rólam és a tarajokról, hogy ami már fehér színű a vizen, azt én már tarajnak hívom. Pedig állítólag a taraj előtt még vannak a habok. De a kettő közt nem vélek felfedezni különbséget, biztos van, de nekem egységesen minden taraj. :D A méretei és hullámzás alapján tudom megtippelni, hogy mikortól kell a kisvitorlát felhúzni, és meddig mehetek a nagyommal. Szóval nem megmosolyogni, amikor azt mondom, tarajos a víz , bár tény, hogy ez elég széles skálát ölel fel ;) Tehát én 4.7-el mentem be, miután Endru kijött az 5.3-al és megerősítette, hogy kevés lesz a kisvitorla. Valóban kevés lett. A természet megtréfált minket. Na meg a hínárinvázióról nem is beszélve, ami egész hétvégén megkeserítette a megsiklani vágyó, és ennek érdekében mindent elkövető riderek életét. Baromi idegesítő, hogy tudod, hogy már rég siklanod kéne, száguldani szelek szárnyán, de nem… Nem, nem és nem. És már tudod, mi következik: el kell dobnod a vityót, be a vízbe, és letisztogatni a szkegről ezeket az undorító és makacs növénynek nem nevezett girnyókat. Egy karika után kimentem, és hogy ne kelljen átszerelnem, bevihettem Ndru 5.3-ját. És még az sem volt elég. Az a kínos eset állt elő, hogy amikor bemész a nagyobb vitorlával pont annyit esik vissza a szél ereje, hogy ha előbb lettél volna bent vele, akkor még siklottál volna, de most ismét cserére szorulsz egy kör után. Kíséreltem megsiklatni, de kevésnek nyilvánult a szél. Ismét kitipliztem, és bement Endru a 7.2-vel, ami neki szintén kevésnek bizonyult. Kijött, és közösen elhatároztuk, hogy a mai nap gatya. A későn kelők így járnak. Túl szép lett volna, ha vasárnap is nekünk fújt volna a szél. Bár ami azt illeti tökéletes hétvége volt, jelen tudásom szerint nem kívánhatnék szebbet! Rengeteget fejlődtem, tanultam. Teljesen igaz, hogy minden vízen töltött alkalom, minden szörfözéssel eltöltött perc hozzáadott értékként épül be az ember tudásába. És minél többet szörfözök annál inkább rájövök, még mennyi mindent nem tudok, és még mennyit kell tanulnom. És minél többet tudok, annál jobban nyílik az olló, hogy még mennyi sok dologba kell energiát fektetni. Ez már csak így megy. Ja, és nem utolsó sorba, hogy még mennyi pénzt kell beleölnöm a sportba, hogy fejlődésemmel párhuzamosan a kiszolgáló felszerelés is kövesse az utamat. Kell egy kisebb deszka, azzal meg kell tanulnom újra szörfözni. Ehhez nem hogy fordulni kell megtanulnom, de a wasserstart elengedhetetlen, de NdruBoy 100 littyós deszkáján elindulva megéreztem a vér szagot, azaz, hogy milyen fantasztikus lehet egy kisebb dezsővel repeszteni. Naná, hogy kell egy még kisebb vitorla, amihez kell egy rövidebb árboc és bum. Egy új trapéz, mert ami van, az csak szükség vásárlás volt. Szóval, ha valaki kiemelkedően tehetséges szörfös lányt támogatna, rajtam nem múlik ;)
