Sajnos ebben az évben nem értem rá annyit, hogy beszámolókat írjak, mint korábban. Utólag, egy fél év távlatából pedig nehéz feleleveníteni az akkori élményeket, annak a konkrét szörfözésnek az ízét, életérzését. Kaptam is a fejemre az elmaradások miatt, de sajnos a kötelezettségeim így alakították ezt az évet... Azért igyekszem pótolni az elmaradást, legalább a statisztika miatt szerepeljenek a kis szösszenetek. Valamint a reklamáló rajongók miatt ;).
Az idei nyár tartogatott meglepetéseket, már csak azért is, mert júliusban és augusztusban egymás utáni héten szörfözni még sosem volt alkalmam. Én a klímaváltozásra fogom, mindenesetre a tavaszi böjtösebb időszakot kicsit pótolta és éves szinten egyenletesebbé tette ez a pár alkalom a nyári szezonban. Ebből a podói szörfözésből arra emlékszem, hogy Endruval ketten voltunk, most nem csatlakozott hozzánk senki más, és zseniális nap volt! 4.7-re szereltem, ami kezdetben picit kevésnek bizonyult, de aztán a folyamatosan erősödő szél mindenért kárpótolt. Mivel múltkor hosszúakat csapattam az 5.3-mal, most úgy gondoltam kicsit gyakorlósabbra fogom a sessiont. Azért bemelegítésként mentem pár hosszabb tackot, hogy kiélvezkedjem magam az esés-kelés előtt. Kezdetben Endru kamerázott, majd én szereltem fel a kamcsit a boomra. A kollégák a videót megnézve úgy nyilatkoztak, hogy nem értik, mit élvezek ebben, mert az arcomra csak a küzdelem, küszködés és fáradtság feszült ki. Én úgy neveztem koncentráció. Mert azért tegye mindenki a szívére a kezét. Nem fülig érő szájjal szörfözünk órákon át, mint a szépségkirálynők, akik már mosolyogva alszanak, úgy ráfagyott az arcukra. A lelkünk mosolyog, a szívünk mélyén élvezzük a szabadság mámorító eufóriáját. Persze ha szembe jön a haver, odakurjantunk egymásnak, vagy eleresztünk egy mosolyt, de nem vigyorgunk 0-24-ben. Na szóval, miután Endru megörökítette bejjebb úszkálva az első volcan-próbámat – igen, igen, jól teccik olvasni, csak természetesen nem igaz :D. Jibe-ot gyakoroltam. Szépen elindítottam, megvolt a tempó, az ív, csak hát persze a vitorla elengedésének az időzítése még nem az igazi. Majdnem meg is fogtam, amikor átpördítettem, de aztán mégsem sikerült. Potty. Estem bele a vízbe. Aztán mivel combosodott a szélerő, és néhány erősebb körtől kezdtem gyengülni is, inkább a parthoz közelebb, kisebb távokat menve minden kör végén próbálkoztam a fordulóval. Mondanom sem kell, hogy ahelyett, hogy javult volna a dolog, csak egyre rosszabb lett. Aztán a szél is annyira bepöffent, hogy siklás közben alig bírtam tartani a vitorlát, alap esetben simán ment volna már a 4.0 is. Egyrészt nem volt kedvem szerelni, meg baromi fáradt is voltam. Az a pár óra, amit toltunk gyönyörűen fel volt építve: lájtos bemelegítés, kényelmes száguldozgatás, brutálisabb szeletelés fordulókkal tarkítva majd nagyon kapaszkodós küzdelem leépülő teljesítménnyel. Nem volt gondom az alvással!
