Húúúú, ez a szörfözés állat császár über brutál hallatlanul király volt! Úgy indult az egész, hogy ahogy az előző beszámolóban írtam, péntek este lehelyeztük a lokális helyzetünket Balatonra, hogy onnan akár korán lehessen startolni. Persze eszem ágában nem volt korán kelni, de ezt Endru nem tudta :P. Nem is indultunk el időben, főleg, mert szakadt az eső, és villámlott a Balcsin is ezerrel. Fél 10-kor még azon tanakodtunk, hova is menjünk. Fűzfőre akartunk, de mindkettőnknek volt egy olyan mélyről jövő hatodik megérzése, hogy nyugati medencés téma lesz inkább az időjárási elemek délelőtti állásából csillagjóslással kinyert prognózist felállítva. Én előző nap egy dolgot állítottam szikla szilárdan: Fenyvesre nem megyek! Nincs kedvem küszködni, nincs kedvem a hullámokon erőlködni, pattogni, minden idegszálammal koncentrálni. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy mindent összevetve, Fenyves lehetne talán a legtutibb cél. Mindamellett, hogy Fertőn reggeltől 5-ös szél és ragyogó napsütés tombolt. Ez persze nagyon ritka, mert ha mondanak esőt, akkor általában Rákoson esik, szél nincs, míg Fenyvesen 5-6-os szél orkánkodik. Hát ez most fordítva sült el.
Nem sokkal 11 előtt értünk le. Mivel szakadó eső mellett fújt a szél rendesen, és jó pár elvetemült rider dacolt a vízen az időjárási elemekkel, a stratégia a következő volt: Átöltözni neoprénbe, és úgy összeriggelni. Elszaladtam a mosdóba, ott szélcsend, szárazság, és picit melegebb is volt, és mire magamra rángattam a gumiruhát, láss csodát, elállt az eső. Mi vagyunk a szuper eső elriasztó páros! A 4.0-a necces választásnak tűnt, értve ezalatt, hogy sok is lehetett volna. 4.5-ekkel tolták ügyes, rutinos szörfösök. A 72 litert hely megtakarítási okokból otthon hagytuk, így nekem jutott a 80 liter. Nem mondom, hogy kevés volt a szél. Bemelegítésnek a bemeneteli helytől a szörfsuliig csapattam, de kellett kapaszkodnom becsületesen. Aztán tovább mentem Mária felé, a nádas mögött, brutál mód élesedve, mely ugyebár a túlvitorlázottságnak köszönhető. A hullámok sem voltak kicsit, fostam is, hogy egy malacon megakadva taknyolok majd szépeket. Alig bírtam visszaindulni, mert szinte nem volt hullám mentes néhány másodperc. Számolnom kellett a tajtékokat, hogy találjak egy völgyet, amiben el tudok indulni. 5 nagy hullám, majd egy kicsi szünet. Gyorsnak kellett lenni, mert ha abban a sávban, ahol voltam épp hullámszünet volt, előttem akkor jöttek a hullámok. A habosra kész öngyilkosság rámenni, és ha oldalba mos egy hullám, az is szinte garantált bukfenc. Nagyon észnél kellett lenni. Tellett vagy negyed órába, mire összekapartam magam, és visszaindultam. Azonnali konklúziót vontam le: nem szörfözök a strandon kívül, nem ön be nekem ez a mosógépesdi. A következő körben azért adtam még egy esélyt neki, de az első körben levont konklúzió helyesnek bizonyult. Endrut időközben elvesztettem, és megszakadt a rádiós kapcsolat a többi ismerős versenyzővel is. Úgyhogy magamban szörfözgettem, gondoltam előbb-utóbb valakivel úgyis összeakadok, ha máshol nem, a parton pihikor. :D.
Isteni sugallattól vezérelve jött az az elvetemült gondolatom, hogy meg kéne nézni, mi van a másik irányba, a másik nádason túl. Kellő magasságot nyerve elnyargaltam Bélatelep irányába. Láttam, hogy nem is olyan messze egy másik spot lehet, mert szörfösök tömörült csoportjának vitorlái csillantak fel. El is szántottam hozzájuk, és csak hallomásból ismertem a spotot, de a régi mendemondák alapján sikerült beazonosítani, melyik világba is cseppentem. Ott álltam a Secret spoton. Csak ámultam magamban,hogy ez ilyen közel van? Ha ezt tudtam volna, már korábban is elnyargaltam volna idáig. A szél egyenletesebbnek és kicsit gyengébbnek tűnt útközben, nem volt olyan zorcsi, mint Mária irányába, és a hullámzás sem volt annyira kiakasztó. Sőt, a spoton kellemes körülmények fogadtak. Kerestem ismerős arcokat, akikről tudom, hogy oda járnak, de nem láttam senkit. Úgyhogy abban a megnyugvásban, hogy erre sokkal kellemesebb elridolni, visszaindultam. Visszafele kicsit hosszabbnak tűnt az út, és a hullámok kicsit akadékosabban jöttek, de prímán lehetett élesedni. Voltam nagy speedeléseim, hagytam ott hímtaggal rendelkező egyedeket, vicces volt elvágtatni mellettük, ők lehet ennyire nem vidultak rajta. Aztán ebben az irányba álltam be, és rettenet mód élveztem a hosszú ride-okat. Pont olyan távol van a két spot egymástól, hogy már kezd kényelmetlen lenni a tartás, és igényli az ember, hogy meginduljon a másik irányba. Útközben többször összeakadtam Petivel, aki általában Atira várt, akinek színét nem láttam a környéken. Aztán betámadott a semmiből Endru is, aki kétségbeesésében, hogy nem talál, a parton keresett, majd miután megpillantott a messzeségben hasítani, egy rövid videót készített is rólam. Meginvitáltam az én irányomba, hogy szörfözzünk már arra együtt. Hallgatott rám, és bár nem a naplementében, de szinte karöltve szeltük a vizet. Ő is elégedett volt a speedes lehetőségekkel, bár ismerte a terepet, de tényleg nagyokat lehetett menni.
Vagy két és fél óra után már nagyon jelzett a gyomrom. És bár elsőre nem sikerült életem párját kicsalni a vízből, egy újabb kör után lelki terrort alkalmazva belátta, hogy jobb neki, ha elkísér bedobni valamit az arcomba. Persze tudtam én, hogy mire a büféhez érünk, az ő gyomra is bejelez… A parton felmarkoltuk még a nyugdíjas „házaspárt”, Gyuszkót és Zsoltit, meg elcsíptük a Peti és Ati párost is. Így falkába tömörülve bevettük a büfésort. Közben Stefan keményen lebukott, mert bár elvileg Bogláron tolta, az autóját megtaláltuk a büfé felé igyekezve az út szélén. Őt pedig a vízen szúrtuk ki. Épp kijött átszerelni, amíg sült a pizzám, be is támadtam, hogy kérem, ez mi ez? Persze ő sem tudta, hogy mi is ide jöttünk, hiszen utolsó pillanatban változott a terv. Így mindenki jól meglepődött.
Miután szétosztottam a pizzám egy részét a szemüket kocsányon lógató falka tagok között, visszavánszorogtunk a cucchoz, és bevettük ismét a spotot. Pechünkre legyengült a szél. Nem volt itt már siklás. Csak küszködés. Küzdöttem egy fél órát, és csak rövidebb szakaszokra tudtam határeset siklásokat produkálni. Az ácsorgásban, az amúgy is megviselt tenyereim kilyukadtak, de a klasszikus szörfös tenyérkilyukadásban. Egy ideig nem foglalkoztam vele, mondogattam magamnak: A fájdalom csak átverés. Nem érzel fájdalmat, kihasználod a lehetőséget, szörfözöl, mert nem tudod, mikor lesz rá újra lehetőséged. Ez még további negyed órára a vízen tartott, de aztán értelmetlennek láttam szenvedni. Végkimerülésig lefáradtam, ebben az utolsó etapban jobban, mint az előtte lévő két órásban. Feladtam a napot. Majd szépen sorra mindenki ezt tette. Majd persze visszafújt. De a tenyerembe pillantva és bízva még titokban egy vasárnap hajnali fenyvesi csodában, inkább nem amortizáltam tovább magam. Endru még visszament kicsit. De nem sokára ő is bevégezte.
Butamód elfáradtam, de nagyokat mentem. Határozott fejlődést állapítottam meg hosszú idő óta ismét magamon. Emlékszem, amikor még fenyves azt jelentette, hogy örültem, ha 20-ból egyszer elindultam, és annak is nagy arányban esés lett a vége. Most 20-ból egyszer nem sikerül elindulni. Az is inkább a figyelmetlenségem miatt. Mert alábecsülöm a víz és a szél hatalmát. Aztán egyből észbe kapok, hogy micsoda butaság, és emlékezzek mindig rá, hogy ők az urak, és csak egy megtűrt kis porszem vagyok.
Videó: Szörfkirálylány facebook oldal:
https://hu-hu.facebook.com/pages/Sz%C3%B6rfkir%C3%A1lyl%C3%A1ny/194274450685656
