Reggel ébredés utánra halasztottuk a döntést, hogy képesek leszünk-e szörfözni. Endru rosszabbul járt, mint én, így ő volt a gyenge láncszem. Tovább nehezítette a döntést, hogy a beígért szél nagyon nem fújt. Semmi. Nulla. Hol maradt a 15 csomó? Persze értettem az okot, a besimult ég, az, hogy a vihar valószínűleg előbb jött, és gyorsabban lezajlott, mint azt a Guru gondolta. Így az jó hír volt, hogy nem esett kedden, de a szél sem fújt... Mitévők is legyünk? A remény hal meg utoljára, mi pedig bizakodóak, és elszántak voltunk. Étel nem nagyon fért belénk, így az "ősi" gyógymóddal próbálkoztunk: ropi-kóla kombó. Hatékony ellenszer a diszkomfort emésztőrendszerre. Nem csak fertőtlenít, de energiát is ad. Sikerült szörfözésre alkalmas állapotba kerülnöm, de csak nekem. Endru letett a napról, ő rosszul volt.
Amikor megérkeztünk ismét Zagyra, fújt, mint előző nap. Felrántottam a 4.0-át, a biztonság kedvéért a 4.7-et is, mert kihagyós téma volt, hol rádurrant, hol megállt. De nem vészesen. Mire összeraktam a cuccot, kezdett aggasztó lenni a helyzet, egyre kevesebb szél volt. Már épp be akartam menni a 4.7-el, amikor eltűntek a tarajok, nem hogy tarajok, de fodrok sem voltak már, így nem mentem be. Sőt, akik bent voltak, azok is kijöttek. Süti jött oda hozzám, hogy a tegnapi pöffös szél ellenére, azért sikerült jót is mennem? Mondom, mi az hogy? Lelkesen áradoztam az előző napról, hogy mekkorákat mentem, mire nyugtázta, hogy legalább valaki élvezte :). Aki látott már szélkémlelő optimista szörfösöket, az el tudja képzelni a parton kisebb csoportokba verődött neoprénbe öltözött Michelin emberkéket, egyesek karba tett kézzel, mások a felcsatolt trapézkampón pihentetett kézzel, ahogy elemzik, hogy visszafúj ez. Mindjárt. Nem sokára. Elmegy onnan az a felhő, kivilágosodik az ég, ahogy besüt a nap, ésatöbbi okosságokkal bíztatva magukat. Na mi is pont így néztünk ki a parton Laci bácsival, Solczival, Sütivel, satöbbi. Viviék délidőt fújtak, és távoztak ebédelni haza, mi maradtunk bizakodva. Amint kezdett egy kicsit visszafújni, nem bírtam várni. Bementem a 4.7-el, és egyedüli teszt emberként mindenki leste a partról, vajon fogok tudni siklani vagy nem. Befele csak hánykódtam, a féltávon túl kellett menni, Almádihoz közel, hogy valami normálisabb szellő érje a vitorlát. Ott aztán megindultam. Meg sem álltam a szembe partig. Majd visszafele elkapva egy jó pöff löketet szinte végig siklottam. Mire visszaértem a bázisra már a többi gumiruhás bizakodó is sorra vánszorgott be a vízbe. Volt aki már indult is el, de olyan jót kuncogtam magamban, ahogy elképzeltem a pillanatot, ahogy konstatálják: odanézz! Megsiklott! Sikliiiik! :) És siklottunk. De csak néhány kört. Pont az a szél volt, hogy 4.7 soxor ácsorgós volt, én meg nem szeretem már a pöffvadászatot. Egyszer csak mit látok bentről? Endru leváltotta a fényképezőgépet, és beöltözve iparkodik befelé. Mindig győz a vágy! A szörfözés utáni sóvárgás legyőz minden rosszul létet, minden fájdalmat. Ő a szlalom cuccal vetette be magát a habokba, és mivel a pár megtett kör alatt már alapból erősen gondolkodóban voltam, hogy átszereljek-e, ez a momentum megadta a végső lökést a döntés meghozatalában és cselekvésre késztetett. Szélsebesen kirongyoltam a partra, szétkaptam a 4.0-át, mivel abban volt az 5.3-hoz szükséges 400-as árboc, meg bum. Szivattak is a parton, hogy majd mindjárt betör a durvaság, amihez a 4.0 fog kelleni... De elnézve a napot, nem tartottam ettől. Kifulladásig toltam az ötössel, olykor akkorákat ráerősített, hogy alig bírtam megtartani a cuccot,de voltak álldogálós pillanatok is. Nem egy egyenletes, megbízható szelünk volt, ez tény. Mindenki kihozta a maximumot a napból. Még Beachsurferi is, aki már pakolt össze, mert ismét a kis cucc miatt bedurrant a karja, de végül Laci bácsi odahatott: Ne menj már haza, este berugunk, legalább ezért maradj itt! Végül maradt és jól döntött, mert nagy vitorlával ő is 32 foggal mosolyogva rájdolt fel-le. Neki is bejött az élet! ;) Nem volt annyira hatalmas nap, de sikerült jókat repesztenünk. Előző nap jól kiszörföztük magunkat, ez kellemes, nem küzdős session lett végül. Hidegnek hideg volt, a hosszú ruha alá még aláöltözőt is vettem, és a csuklya sem bizonyult túlkapásnak. Nem hajszoltuk magunkat a kimerülés határáig, még haza is kellett érni, így egy etapot toltunk, amíg bírtuk, és hálával búcsúztattuk a napot, hogy ismét vízen lehettünk.
