Mivel komoly fenyegetéseket kaptam a blogírás abbahagyásával kapcsolatban, ezért kénytelen ;) vagyok folytatni. A családom befenyített, hogy kitagadnak, ha nem írok, és a hatalmas családi vagyon öröklésének reményében (a sok arany, gyémánt, értékpapírok, a Hawaii-i és Mauritiusi villák, a nyolc luxushajó, meg a húsz luxusjárgány, a magángép, a saját örök szél fújta sziget, és a most épülő magán űrállomás saját leszállópályával a Holdon) folytatni vagyok kénytelen az írást ;). Apa, anya, ne feledkezzetek majd meg rólam! :D Először is köszönöm a biztató és kedves szavakat mindenkinek, aki szóvá tette nem tetszését. Komolyan elgondolkodtam azon a kommenten (kitehippi), hogy a szörf is olyan, mint a szerelem. Elmúlik a lángolás, épp nyugalmi időszak van, de attól az még szerelem. A magam elé támasztott elvárás megköveteli, hogy törekedjek színvonalas bejegyzéseket írni, és csak akkor fogok publikálni, ha úgy érzem, ennek a követelménynek eleget tudok tenni. Szóval nem biztos, hogy minden vízen töltött alkalom dokumentálva lesz, csak az, amelyikről érdemes írni. Tény, hogy nem lángolok. Még azután sem, hogy az utóbbi két alkalommal ezerrel siklottam az új kicsikémmel, a 96 literrel. Azt hittem, ha eljutok ide, frenetikus élmény lesz, és eufórikus állapotba kerülök. De nem! Minden okom meg lenne, hogy örüljek magamnak, mert most már legalább a fényképeken is kezdek hasonlítani egy szörföshöz, aki szörfözik is, nem csak erőlködik. A 96 literrel való sikláshoz Endru adott pár jó tanácsot, mit nem csináltam jól, mire figyeljek, amik tényleg sokat segítettek, és miután jó diák módjára betartottam a tanár bácsi utasítását jelentősen javult a technikám. Szóval siklottam, papucsban, szédületes tempóban, mint még eddig soha. Féltem is kicsit, nagyon gyors a deszka. Déli parton voltunk, úgyhogy voltak hullámok is rendesen. Komolyan koncentrálnom kellett, hogy ne zakózzak el néhányszor. Igazából annyira gyorsan történt minden, hogy fel sem fogtam. Indulás után minél gyorsabban igyekeztem a trapézt beakasztani, tempót szerezni, siklani (ez nem ment nehezen, mert túl voltam vitorlázva), és papucsba állni. Aztán átvágattam a strandon, és kezdtem mindent a másik irányba. Endru ötösével gangoltam. Reggel elég lett volna a 3.8, de nem mentem be vele, mert kis baleset ért. A bum csatjának becsatolásánál a bal kezem mutatóujja valahogyan ott maradt, vagy oda került, és rácsuktam a csatot. Ahogy az agyam érzékelte a fájdalmat, azt az üzenetet küldte a kezemnek, hogy rántsam ki. Melynek következtében a hét rétegnyi bőrből hét lefittyent, pontosabban az ujjam negyede lenyílt. Éles fájdalom, vér, meg hasonló „élmények” értek el. Elkönyveltem, hogy akkor a bigday-nek fújtak. A fiúk okosan kitalálták, hogy a papírzsepi és ducktape hatásos szigetelést nyújthat. A pici ujjacskámra rátekert szalaggal úgy néztem ki, mint egy jövőből jött űrkezű marslakó. Plusz fájdalmakat okozott a szakszerű orvosi kötés eltávolítása ;). Bepipultam, és beültem a kocsiba, felkerestem a helyi gyógyszertárat. Vettem fertőtlenítőt, vízálló sebtapaszt, és leukosilket további megerősítésképpen. Elláttam magam szakszerűen. Ahogy kell. Ennek kötés formája volt. Visszaérve mindenki vízen volt, és hezitáltam, hogy bemenjek- e a 3.8-al. Végül bementem, de addigra gyengült a szél. Már a 4.7-esem kellett volna. Endru odajött hozzám a vízben, és mivel már fél nap eltelt, a szél gyengült, nem volt kedvem megint szereléssel pazarolni az időt, áttettük az ő ötösét az én decsómra, és azzal kezdtem meg az aznapi gyakorlást. Itt csatolnék vissza a már leírt eseményekre, mert az következett ezután. Kiegészítve azzal, hogy mindezt sérült kis kacsóval vittem véghez. Az első ride után remegett kezem, lábam. Mind az adrenalintól, mint a befeszüléstől. Endru mondja, hogy lazuljak el, de egyelőre még nem megy. Még félelmetes az egész. Anno azt hittem, ha eljutok erre a szintre, akkor minden szenvedés megszűnik, és minden könnyűvé válik. De nem, ugyanolyan nehéz, ha nem nehezebb. Nyilván a cool and chill állapot még hiányzik, de azért sokkal kényelmesebb nem lesz. Teljesen másra számítottam. Na jó, nem teljesen, de másra. Máshogy tűnik kívülről. Amikor csak néztem a szörfösöket, és ámuldoztam, én mikor jutok el ide. Még egy-két finomhangolás a cuccon várat magára, de alapvetően már nagyon nagy minőségi változásra nem számíthatok. Csalódott is voltam, hogy EZ a siklás kis deszkával. Mert a naggyal tudtam, hogy nem annyira frankó minden, de csak azért, mert én pici vagyok, ő meg nagy... Úgy is siklottam, és az is élmény volt, de a kicsivel másabb. Na jó, azért tegyük hozzá, hogy hullámos terepen tapasztaltam meg először a 96L-rel, milyen repeszteni, ki akarom próbálni flat vízen is. Minden vízen más lehet. Valóban örök érvényű ebben a sportba, hogy mindig tanul valami újat az ember. Minél többet tapasztalok, annál inkább úgy gondolom, hogy nem tudok még semmit. És annál inkább azt látom, mennyi tanulnivalóm van még. Az mondjuk faja érzés volt, amikor lesiklottam egy-két sporttársamat. Készült a ride-olásomról videó is, a képek mellett. Életemben először láttam magam olyannak, amilyenné válni akartam. Azért büszkeséggel töltött el, mert jó volt látni magamat kívülről, hogy szántom fel a vizet. Jó néhány kört mentem, és eléggé kikészültem. A túlvitorlázottság miatt kapaszkodnom kellett ezerrel.

Majd meglátjuk hogy alakul a további románc, lesz-e belőle nagy szerelem, vagy futó kalanddá válik ;)