...na nem anyám méhében! ;) A második deszkára állásom Balatonon történt meg, pontosabban Balatonfüreden. A füredi strandok közül abban, ami a legutolsó Csopak irányába, ott is leghátsó bejáratnál. Ismét egy haver kölcsöncuccával próbálkoztam. A literre és vitorlaméretre nem emlékszem már, de ez az etap nem is volt jelentős mérföldkő, mert egy szellő sem rezdült, így a felhúzáson kívül mást nem tudtam kezdeni a cuccal.
A harmadik szeánsz ismét Balcsin esett meg, Balatonalmádiban járunk. Leslie bácsi az elkövető, akinek a cuccával újabb próbálkozást ejtettem meg a már jól ismert deszka- és vitorlakombinációval. Némi szellő fújdogált, de júliusban nem sok szokott, így ez is áldás volt. A megtanultakat alkalmazva csigatempóban haladtam egyik irányba. A srácok úsztak utánam, mert fordulni még nem tudtam, így kellő távolság után le kellett szállnom, megfordították a cuccot, és mehettem a másik irányban. Magyarázták a lépj kicsit hátrébb, meg dőlj bele dolgokat, de örültem, hogy fent tudok maradni. Amikor elegem lett ebből a fel le mászkálásból, meg sajnáltam is őket, mennyit kell úszniuk, megkérdeztem, hogy lehet megfordulni. „Áááá, az neked még nem menne!” Hangzott a válasz. De én erősködtem:
-De azért mutassátok meg, legalább elméletben tudjam, úgyis meg kell tanulnom.
Megmutatták. Közben magyaráztak hozzá: „Szépen elkezded magad mellé leengedni a vitorlát, a deszka lassan elkezd fordulni, majd szépen áttipegsz a másik oldalra és elindulsz a másik irányba.” Nem tűnt annyira ördöngősnek. Arra gondoltam, ha nem ejtem el a vitorlát, hanem kontroll alatt tudom tartani, talán sikerülhet. Amikor a fiúk már unták az úszkálást, elkezdtek ökörködni magukban. Én pedig nekiálltam megpróbálni ezt a fordulást vagy mit… ;) Egyszer csak oda szóltak:
-Te hogy kerültél a másik oldalra, és ebbe az irányba?
-Megfordultam.
-Neeeem, az képtelenség. Nem fordulhattál meg.
-Pedig megfordultam. Csak azt tettem, amit mondtatok. És sikerült!
Nem vagyok benne biztos, hogy elhitték-e, pedig esés nélkül elsőre megcsináltam. Őszintén, én sem akartam elhinni, de ez akkora adrenalin löketet adott, hogy végtelenül boldognak éreztem magam. Ha logikusan belegondolunk, esélyesebb voltam így megfordulni, mint a cuccot úgy megfordítani, hogy még az irányokkal nem voltam tisztában, a rigget nem bírtam nagyon el, és nem ért le a lábam a vízben. Szóval igen, megcsináltam! Azt hiszem, ekkor kezdtem tényleg érdeklődni. Hittem magamban, sőt elhittem, hogy akár még tehetségem, érzékem is lehet ehhez a sporthoz. Miért ne? Hiszen annyi dolog van a világon, amit soha életünkben nem próbálunk ki, pedig, lehetséges, hogy arra születtünk. Legyen ez sport, művészet, vagy bármi más. Ki tudja? Lehet, hogy őstehetség vagyok sárkányeregetésben, mobiltelefon hajításban, egér táncoltatásban… ;) Ezért kell életünk során minél több dolgot kipróbálnunk, hátha kiderül a nagy titok. De a tévé előtt ülve, maximum a távirányítóval az egy perc alatt váltott csatornák számának a rekordját állíthatjuk fel. Kísérletezni, próbálkozni kell. És nem utolsó sorban, merésznek, vállalkozó szelleműnek, és nagyon kíváncsinak kell lenni.
