Nos, ahogy ígértem a fórumon, íme a legutóbbi csúszás. Jó ideje nem szörföztem egy rendeset, konkrét emlékeim szerint az utolsó igazán jó ridolás azon a bizonyos full extrás szeles hétvégén volt. Kiéheztem már annyira, ahogy korábban is írtam, hogy az első szembejövő szélre rá kellett mennem, a rettegett hideg ellenére. Bebiztosítottam magam: 2 hosszú ruha, összesen 8mm, cipő, csuklya, kesztyű. Előre felállítottam az ütemtervet: kora reggel kelés, valamennyi szél előrejelző oldal csekkolása. A döntés igazából már előző este is 90%-osan megszületett, de a végső elhatározást reggel hozom meg mindig. Akármi történhet, hirtelen elsivatagosodik Magyarország egy klímaváltozási bomba felrobbantásával, vagy egy jéghegy olvasztó projekt keretében egy éjszaka alatt egy őrült tudós elárasztja a világot tengervízzel, amihez egyenletes 5-ös szél társul, és megszületik a windsurfing kánaán, vagy bármi hasonló elvetemültség :)… Tehát reggel berámoltam a kocsit, korán bementem dolgozni, mert mindössze egy órás csúszást kértem a szélsámántól, ezért nem akartam egész napra hiányozni. (most sajnos nem is engedhetem meg magamnak, épp éles indulás van egy projekttel). Ezért a korai lelépés mellett döntöttem. Fél 2kor kicsekkoltam, elhúztam tankolni, majd a deszkát felvágtam a kocsira, és start. A városból ilyen könnyen utoljára hajnali 4kor jutottam ki, amikor hajnali Velencézésre mentem. Pillanatok alatt a pályán találtam magam, és a 100as tempómat 130-140-esre növeltem, hogy nehogy elfogyjon a szél, mire odaérek. Az autóm természetesen éhesebben reagált minderre, és a szél ellenállás sem javított a fogyasztásomon. Fűzfőre leérve célba vettem az ottani benzinkutat, ugyanis nem vagyok hajlandó ilyen hidegben átöltözni. Amilyen fagyos vagyok, tuti megfáznék. Így is tartottam attól, hogy a hideg víztől minden óvintézkedés ellenére megfázást kapok. Szóval bevettem magam a mosdóba, ahol gyorsan beleugrottam a kölcsönkapott 1. rétegű neoprénbe. A cipő felhúzása már nagyobb gondot okozott, vért izzadva nyüstöltem fel, értékes perceket vesztve. Túl magas a szára, és nem elég rugalmas, hogy könnyen belecsusszannyak, komoly erőfeszítések árán jön csak fel. Meg persze le is… :S Amint ezzel megvoltam, ló halálában téptem le a partra. A szokásos arcok már ott voltak, és már elmenőben voltak. Kiszörfözték magukat, és már rámolták össze a cuccot. Mint ahogy korábban megtudtam speed-verseny volt. Tavaszi megmentőm indulás előtt még odaszólt:
- Királylány, csak óvatosan, nem leszek itt, hogy megmentselek!
Talán nem hozom magam már olyan helyzetbe, hogy mentésre szoruljak, bár mindig történhet olyan, amire az ember nem számít (eltörik az árbóc, a gyök), és máris úszás van. Laci bácsi (bocs Laci!) nekem esett, hogy olvasta, hogy lelacibácsizom a blogomban. Szóval ezúton kérem az elnézésedet, és innentől csak Laci leszel. Mondhatnám úgy is: Csaklaci :P Gyors helyzetfelmérés, és már szereltem is 4.7-re, mert Csaklaci azt javasolta, mivel brutál pöffök fújtak. Igaza volt! Köszönöm! Mivel a 4.7-es vitorlámhoz éppen jó a bumom, és elég nehéz a rövid madzag miatt a vitorlát kifeszíteni, és meg szoktam vele szenvedni, úgy döntöttem, nem küzdök, megkérek valami izmos szörfös legényt, segítsen, így hamarabb vízen lehetek.
- Tudna nekem valaki segíteni meghúzni a kötelet?
Mire a „legszimpatikusabb” arc (értsd szó szerint ARC) elindult ugyan felém, de a következő „kedves” kísérő szöveget lökte oda:
- Ha egyedül lennél, mit csinálnál?
- Ha egyedül lennék, megoldanám, mint már megannyiszor, de mivel nem vagyok egyedül, gondoltam akad valaki, aki lesz annyira gáláns és segít.
Segített, de ilyen áron, inkább kiszenvedtem volna. Határozottan azt éreztem a gúnyos megjegyzésből, hogy: Na tessék, nők… Igen, nő vagyok, és gyengébb is vagyok (szerencsére), és úgy gondolom talán nem egyenjogúsodott el annyira a világ, hogy egy NŐ ne kérhetne segítséget egy férfitól, mert réges-régen ez volt a rend a világban. És mindegy, hogy az élet mely területén teszi. Említett emberünk úgy tűnik, nagyon el van libbenve magától. Néha úgy tűnik, köszönni is nehezére esik, pedig már találkoztunk a brutál beachen néhányszor. Ha nem vagyok szimpatikus, semmi gond, volt már ilyen. Nem Te leszel az első. Csak ha a köszönésemet figyelmen kívül lehet hagyni, akkor a kérésemet is, és hagyni, hogy más valaki segítsen az épp ott állomásozó 8 pasi közül. Mert én nem azért megyek oda szörfözni, hogy bunkózást hallgassak, hanem a szörfözés eleve a szívem csücske, és jó olyan emberekkel találkozni ilyenkor, akikkel lehet poénkodni, beszélgetni, jól érezni magunkat, ha már ugyanannak a szenvedélynek hódolunk. Most, hogy kibosszankodtam magam, térjünk vissza az előkészületekhez. Gyorsan összeraktam a cuccot, felszenvedtem magamra még egy hosszú ruhát, totál michelin baba érzetem támadt. Felvettem a trapézt, a mellény már nem fért rám, amúgy is necc a hosszú ruhára, meg sem próbáltam magamra erőltetni. Csuklya, kesztyű és minden készenállt a startra. Adrenalintól túlfűtötten nem rázott meg a 11 fokos vízzel való randevúzás. Azért törekedtem rá, hogy minél kevesebb időt töltsek a vízben. Kicsit beljebb araszoltam, és deszkára pattantam. Bőven elegendő volt a 4-es vitorlám a pöffök kellő löketet adtak a száguldáshoz. Bennem volt a félsz. Nyáron nem paráztam, mert nem állt fenn a veszélye, hogy belefagyok a vízbe, így vagy úgy, idővel kijut az ember a partra. De most azért kísértettek a rossz emlékek. Óvatosabb is voltam, mint eddig bármikor. Tehát azonnal siklottam, és próbáltam papucsba állni. A papucsokat nem állítottam át, úgy ítéltem meg, ha nem is teljesen, de beleférek cipővel. Hát tévedtem. Jelentem, a parton szűkösnek bizonyuló papucs a vízen még szűkebb. A cipő tapad a deszkához, nem egyszerű a mutatvány. Az elsőbe valahogy félig belefurakodtam, és küzdöttem a másodikkal, míg olyan gondolatok kínoztak, hogy siklás közben, milyen gyorsan hidalunk át távolságokat, és nem akarok olyan messze menni, hogy át az egész fűzfői öblön (pedig szívem szerint ezt tettem volna), és míg ezen agyaltam, a parttól távolodtam és a második papucsba bújással küszködtem, jött egy jól pozícionált pöff, és én már meg is mártóztam a kellemes vízben. Deszka beállítás, kezdjük az egészet újra, csak a másik irányba. Az történt, hogy már korábban is tapasztaltam, hogy ebben az irányban nem megfelelő a trapézkötél beállításom, holott ugyanolyan távolságra van belőve, mint a másik oldalon. És mivel legutóbb az 5-ös vitorlámmal mentem, és elfelejtettem a 4-esnek megfelelően átállítani a kötelet, abban a kellemes meglepetésben volt részem, hogy erre az oldalra így már jó menni. Egy véletlennek, vagyis figyelmetlenségnek köszönhetően oldódott meg egy már régóta gyötrő probléma. Meglepően jól teljesítettem a gyengébb oldalamra. Nagy küzdés volt a pöffökkel, úgyhogy erre a felére a papucsolás gondolatát is elvetettem, mert amúgy is halál béna vagyok, de az első fél órában nem zakóztam többet. Fokozottan koncentrálva fordultam, mászkáltam oda-vissza, kb az öböl feléig. Aztán kezdtem fáradni, köszönve egyrészt az edzetlenségemnek, másrészt a hidegnek. Kezdtem esegetni. Szűk egy óra után (valamint tanulva a márciusi esetből) arra jutottam, kimegyek. Először szomorúan, de okos döntésnek vélve úgy gondoltam, hogy végleg. Felhívtam Mátét, aki megállapította, hogy beteg vagyok, de idén rajt-cél győzelmet arattam: én voltam először vízen, és úgy tűnik utoljára is az évben. Majd pár korty tea után elhatároztam, visszamegyek. Max. gyakorlok fordulni a part közelében, ha nem bírok a pöffökkel. Mentem egy hosszút, meg vergődtem a visszafele úton, ez volt a vég. Megadtam magam az izmok harcának. Végleg befejeztem aznapra. Kijöttem, lehámoztam magamról az felső réteg neoprént, meg a csuklyát, sapkát és csuklyás kabátot húztam a második neo-ruhára. Lerámoltam a cuccot, közben beszélgettem Zolival, akivel mint tudatosította, együtt voltunk Dahabon. Szégyen szemre nem ismertem meg! Sorry! Kellemes csevegés és leálló szél társaságában összepakoltunk. Hazafele útba ejtettem a benzinkutamat, kiszabadítottam pille testemet a neo-cipőből és ruhából, száraz, meleg ruhát vettem fel, befűtöttem a kocsiban, és komótosan visszaautóztam Pestre. Bár nem ez volt az év ridolása, de a lelkem megnyugodott. 2010.10.19-én szörföztem. Az évből 7 hónapot deszkán töltöttem – eddig. És talán még nincs vége :D
