Végre eljutottam Balatonfenyvesre. Ragyogó napsütéses vasárnapi nap volt. Sajnos egy elhúzódó esemény miatt, csak fél 3 magasságában sikerült megérkezni, bár tisztában voltam a helyzettel, még pedig, hogy fúj. Ahogy TJ haverom megannyiszor mondta: annál bosszantóbb nincs, mint amikor tudod, hogy száguldozhatnál, de neked olyan programod van, amit nem mondhatsz le, mert neked is fontos, és tulajdonképpen csak az történik, hogy a szél rosszkor talál befújni ;)

Tehát ott álltam a parton, és szereltem az 5.4-emet össze. Méregettem a helyzetet. Néhányan voltak csak a vízen, két kite-os, meg távolabb egy szörfös. Későn érkeztem. Gyorsan be a vízbe, hátha nem olyan kevés, mint amilyennek látszik. Sajnos kevés volt. A nagyvitorlám kevésnek bizonyult. Egy oda-vissza menet után úgy döntöttem, ennek így semmi értelme. Most vagy neki állok fordulókat gyakorolni, vagy próbálkozom Endru 7-sével. Mivel neki is kevés volt ez a fujdogálás, nyugodt szívvel odaadta a vitroláját. Ami nekem kicsit combos, de egyszer mindent el kell kezdeni. Beachstartolni nem igazán sikerült vele, mert nekem nehéz volt kiszedni a vízből. Így megpróbáltam felhúzni. Itt jött az első pofon. Halál égés volt. Ahogy húztam fel a vitorlát, kioldott a bumról a kötél, és minden erőmet beleadva a húzásba, dobtam egy akkora hátast, hogy saját magamon röhögtem, már amikor zuhantam a vízbe, realizálva, hogy mi történt. Én azt hittem, hogy elszakadt a kötél, de mikor megnéztem, láttam, hogy csak leoldott. A partról nézve szép hátas lehetett. Nem maradt más választásom, a sors is azt akarta, hogy beachstartoljak. Ám legyen. Próbálkoztam, de csak nem akart most menni. Pedig a múltkor már olyan jól sikerült minden. Fél óra után feladásra adtam a fejem. Araszolok ki a part felé, amikor látom, hogy Endru jön be beöltözve. Nem bírta elnézni a bénázásomat, és úgy döntött, ezt nem hagyhatja. Én dúltam-fúltam, és megmakacsoltam magam, hogy nincs kedvem az egészhez, de nem hagyott kimenni. Fújtam egy nagyot, ám legyen:

- Igen, tanárbácsi, figyelek. Mit csináltam rosszul?

Elkezdte magyarázni, amitől persze kiakadtam, mert elméletben mindent tudok, a gyakorlati megvalósítással van a baj. Megmutatta, majd rajtam volt a sor. Hamar belejöttem. Igaz, nem épp a 7-es lett volna a legalkalmasabb erre, ez a számomra dög nehéz rigg. Ezért abban segítséget kaptam, hogy átforgatta, és a kezembe adta a vitorlát. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy elinduljak. Ja az az ért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nekem a víz azért nem a térdemig, sőt nem is a derekamig ért, hanem annál kicsit nagyobb volt. De ez kivételesen úgy vettem észre, nem okozott gondot. Tanultam apró trükköketa cuccos megfelelő beállításáról, kis szeles, erős szeles indulásról. 3-4 sikertelen próbálkozás után, elkezdett sikerülni. Mindkét irányba. Boldog voltam, mert ahogy mondta, ha elkapom a fonalat, onnantól gyerekjáték lesz. És ezt mondja a wasserstartra is, amit még nem tudok elhinni, tartok attól az állapottól, hoyg nem ér le a lában, nincs meg a biztonságot adó talaj, és úgy kell beállítgatni megfelelő helyzetbe a deszkát, és kivarázsolni a vízből a vitorlát. Mindenesetre a végére szinte minden indulásom sikerült, és a nagyhasú hetessel, meg is sikottam, de nem akartam messze elmenni. Piszkosul húzott a vitorla, pillanatok alatt siklásba jött. Amikor megálltam vele, láttam, hogy néhány másodperc alatt, milyen messze eljutottam, Endru távol volt, ahogy visszanéztem. Nem volt mese, beállítgattam a cuccot, az apró trükköket alkalmazva, és már indultam is a másik irányba. Büszke volt rám! :) És én is magamra. Jó tőle tanulni: motivál, dícsér, és jól magyaráz. Jobban fejlődöm így, mintha kétszer annyi idő alatt, magamtól jönnék rá a dolgokra, még ha az elmélet meg is van mögötte. Meglepő módon, nem volt hideg a víz, pedig az idő nagy részét a vízben töltöttük. Igaz, hogy hosszú ruhában, de cipő nélkül. Nem fáztunk. Csak azért mentünk ki, mert a szél már annyira legyengült, hogy semmire nem volt már elég.

A kezeim azért megérezték ezt a pár órás gyakorlást, alig bírtam felemelni. Ma is előbbre jutottam, fejlődtem, tanultam.