Megtudtam a hugomtól, hogy amíg a Blue Lake-en a szél, mint olyan csak a fejünkben létezett, addig Fertőn fújt, és tele volt kite-ossal. Azzal nyugtattam magam, hogy mit tudhat egy laikus arról, hogy mi mit nevezünk "fújt a szél"-nek. De ha a kite-osok tolták, akkor csak lehetett valami. Nem, nem fújt ott semmi és kész. ;)
Lévén, hogy másnapra is írták a szelet, evidens volt, hogy ideje ellátogatni a Fertő-tóra. Reggel a nap ragyogott az égen, szeretem az ilyen szörfös napokat. Kényelmesen összekaptam magam, az ebéd helyett csomagoltam némi elemózsiát utánpótlás gyanánt. Egyedül mentem, nem találtam játszópajtást :). Vidám utam volt, jó is volt megint egyedül lenni. A gondolatokat tisztáztam a fejemben, rendszereztem mit szeretnék csinálni, mire fogok odafigyelni. Rengetegen voltak a Fertőn. Mind nézelődők, mint kite-osok. Szörfös csak néhány volt. Kisvitorlát szereltem, erős volt a szél. Egy kicsit aggódtam is, hogy még lehet, ez is sok lesz. De pont jó volt. Tele volt a tó osztrákokkal. Nem is értem ezek miért nem maradnak a saját oldalukon, elvégre nekik jutott a nagyobb rész. A mi kis valamire való vizünkön kell élősködniük? Komolyan, egy ideig nem is hallottam magyar szót, ami azért elég kiakasztó. Köszönés szinten azért össze szoktam haverkodni a jelen lévő szörfösökkel, de itt nem volt kivel. Most fordítva csináltam a dolgokat. Mivel elég messze lehetett csak megállni kocsival a parttól, előbb beöltöztem, majd levittem a felszerelést a partra, és ott szereltem össze. A tó a változatosság kedvéért totál iszapos volt. Hogy én ettől hogy undorodom! Ennél már csak a hínárt utálom jobban. Egyszer Balatonon elekavarodtam a hínárba, kisebb pánikrohamot kaptam. A barátom utána úgy látta jónak, hogy úgy fogom legyőzni, ha becipel, és szembenézek vele. Na ettől még rosszabb lett. Szembenézni csak akkor tud az ember, ha önszántából megy vissza abba a szituba, amitől kibukott.
Időközben befelhősödött. De legalább nem égett le az arcom. Belevágtam, annak ellenére, hogy Velencén visszaálltam a deszkára, volt bennem egy kicsit félsz. Azt hiszem ez egy ideig még el fog kísérni. De amint megindulok, ott már nem számít. Olyankor csak a szörfözésre figyelek. A szél isteni volt. Egyenletes, nem úgy, mint Fűzfőn. Nem voltak pöffök. Persze voltak olyan sávok, ahol jobban fújt, de nem volt pöffös. Elsőnek nem mertem túl mélyre bemenni, aztán vérszemet kaptam. Elvégre a siklást akarom gyakorolni... Beszörföztem a nádasig és vissza. Érzem, ahogy fejlődök. Már nem ijedek meg a siklástól, sőt. Kezdem érezni a dolgokat. Kezdem azt érezni, hogy uralom a cuccot, és nem csak úgy megyek a nagyvilágba. Kísérletezek, mi történik ha picit hátra döntöm a vitorlát, ha picit előre, stb. A "nagyok" által elmesélt dolgok csengenek vissza a fülembe: "a cucc máshogy kezd el viselkedni, kis változtatásra is élesebben reagál". És valóban. Kezd az egész olyan könnyeddé válni. Sokkal könnyebb siklásban szél felé menni. Imádom!!! :D Ez a legjobb része az egésznek. Elsajátítani azt, amit elmeséltek már korábban. Szóval mentem párat oda meg vissza, aztán egyszer csak kezdett alább hagyni a szél. Ekkor kb. egy órája lehettem bent. Ideje volt amúgy is beiktatnom egy pihenőt. Gondoltam eszek, iszok, aztán max. lecserélem a vitorlát nagyobbra.
A felszerelésemet két részletben vittem ki a partra, előbb a deszkát. Visszamentem a vitorlámért, és egy kite-os - naná, hogy osztrák - pont rám ejtette az ernyőjét. Marha boldog voltam tőle. Az apjának akarta, aki a partról magyarázott, csak nem jött neki össze. Kérte a fater, hogy segítsek kivinni, gondolom értékelte, hogy segítek, én a vízben voltam, ő pedig nem lett vizes, nem kellett bemásznia. A zsinórók el-elakadtak a vízen ringó vitrolámban, de nagy nehezen kijutott a partra az ernyő. Nagy mázlija volt a srácnak, mert ha 2 méterrel arrébb landol az ernyője, a nádcsonkok kilyukasztják. Volt ott egy másik szörfös is, aki angolul magyarázott az soztákoknak. Magyar volt! Hál'istennek, végre egy nem külföldi! Azonnal megvolt a közös nyelv. Annyi idős volt, mint apám. Annyi különbséggel, hogy apám csoki- és internetfüggő pocakkirály, ő pedig egy szörfös. Elképzeltem apámat szörfözni. Vagyis csak próbáltam, mert nem ment :P. Megvitattuk, ki merre szokott csúszni, kiderült, hogy vannak közös ismerőseink, mármint szörfös ismerőseink. Megkérdezte, miért nem kite-ozok. Nem is értettem, miért kérdez ilyet. Mert, hogy a kite sokkal nőiesebb sport, nem kell hozzá akkora erőnlét, mint a windszörfhöz. Na, hát pont ezért. Sosem voltam az a sorba beállós típus, mindig is szerettem megmérettetni magam, és a nehezebb utat választani. Elnézést kérek a kérdésre adott válaszomért, de ez a véleményem:
- Nem szeretnék a divatból kite-ozást választó plazacicák közé tartozni. És inkább emelgetem a nehéz deszkámat a tetőcsomira, mint velük együtt csússzak.
Megkínáltam őket teával. Őt és a feleségét. Amíg mi a szörfözésről csevegtünk, ő bent ült a kocsiban. Igen, a tipikus szörfös barátnő. Én is voltam az, aztán megúntam, ezért kezdtem el szörfözni. Meg azért, mert meg akartam tudni, mitől olyan boldog a pasim, ha kijön a vízből egy csúszás után. Mit érez közben, utána? És úgy általában, milyen érzés siklani? :) A szörfös barátnők olyan alázattal képesek egész álló nap a parton ülni, képeket készíteni a pasijukról - mert ilyenkor átminősülünk hivatásos fényképészekké. Aztán kijön a srácunk a vízből, bekap egy szendvicset, pihen egy fél órát, ami idő alatt nem épp a kommunikatív oldalát veszi elő, majd megy is vissza. És mi nők képesek vagyunk egész álló nap ott ülni, nézni, és várni. Akár egy egész héten át egy nyaralás alatt. Míg fordított esetben, mi lenne? Sokat gondolkodtam ezen. A pasik vajon képesek ugyanezt az elázatot tanusítani? I dont think so... Inkább azt tudom elképzelni, hogy azt mondja:
- Drágám, te menj csak el szörfözni, addig én lenyírom a füvet, megjavítom kocsit, vagy nézem a meccset.
De hogy olyan lelkesedéssel várjon a parton a nem szörfös barátom, mint ahogy én vártam, amikor nem szörföztem? Nem hiszem. Ez a két nem különböző jelleméből adódik. A nőkbe eleve bele van programozva a türelem, a gondoskodás, a várakozás képessége. Nekünk örömet okoz szendvicset készíteni a fáradtan a vízből adonisként, szörfös ruhában felénk sétáló álmaink férfijének. Mert számunkra iszonyú szexi a surf-style. De vajon a férfiak számára szexi egy szörfös lány? Vagy a szörfös lány csak a szörfös pasi számára megindító?
Visszatérve a teázáshoz, megittunk, közben leszereltünk, majd ők elmentek. Én átöltöztem, egy padon megettem az előre csomagolt ebédnek szánt uzsonnámat, és csak belefeledkeztem a lenyugodott víz látványába. Senki nem volt már a vizen, mindenki kijött. A szél teljesen elállt. A kite-osok punnyadtak kis csoportokba verődve a fűben, egy furgonból zene szólt. Tiszta fesztivál hangulata volt a dolognak. De most komolyan: kell ennél több???
