Erre a szörfözésre a hektikusság, a szivatás és „a minden végül jól alakul” fogalmak húzhatóak. Egyedül indultam útnak kivételesen, Endru csak délután tudott csatlakozni. Gyuszi viszont nem sokkal érkezésem után érkezett. Terveim közt szerepelt a korán kelés, ami az ébresztőóra csörgésekor meghiúsult. Le akartam érni Fertőre max. 9-re, de inkább f9-re, ehelyett f10-kor sikerült elindulnom, miután f9-kor kikászálódtam az ágyból. Úgy voltam vele, hogy úgyis csak 11-től írja a szelet, nem kell sietni, hát jól be is szívtam a délelőttöt. 11 körül értem le, akkor Zsolesz már vízen volt 5.0-val, azt mondta nagyon jó a szél, néha még sok is. A 4.7 ismét tökéletes választásnak bizonyult. Bizonyult volna, ha nem állt volna lejjebb, mire vízre szálltam Gyuszival együtt, ő hat valamivel próbálkozott, és siklott is, úgy ott hagyott,mint a sz@rt. Eleve láttam, hogy ez így megint nem lesz okézs, azért egy próbakört mentem, majd kijöttem átszerelni az 5.3-ra. És milyen jól tettem! Bár a szél meglehetősen lyukas volt, azért lehetett jókat menni. Csak a megfelelő vitorlát kellett megválasztani hozzá. Aki nagy vitorlára szerelt, az a ráfújásokban tudott csúszni. A 4.7 után furcsa és kényelmetlen volt ez a méret, de pár kör alatt átszoktam. A trapézkötél beállításokon kellett némiképp variálni, meg a bum magassággal, ritkán megyek ezzel a mérettel. Voltak szopásos időszakok. A nálam kisebb vitorlával próbálkozó freestyle-osok elég sokat álldigáltak, miközben én szeltem a vizet. Vicces érzés volt, hogy én siklottam, ők meg hánykolódtak. Nem egyszer összemosolyogtunk Mattoval, Kilmer Pettyvel, Tsipettel, amikor elszáguldottam mellettük vagy csapattam szembe velük. Kb. másfél óra után a szél hektikusságának köszönhetően volt egy kb. 15-20 perces torkos cummantásom bent a nádasnál. Elállt. De koppra. Én pont wasseroltam volna vissza, amikor a fejemre esett a vitorla. És az istennek nem volt annyi leheletnyi szellőcske sem, hogy el tudjak indulni. És elkövettem egy hibát is. Minek után beszereztem a hiányzó hosszabbítót, melynek köszönhetően két rigget is össze tudok egyszerre rakni, és ezt a lehetőséget most teszteltem először, az ötös összeállításánál realizáltam, hogy nincs még egy felhúzókötelem. Na de annyi baj legyen, mivel már régóta nem vettem igénybe ezt a funkciót a bumon, és a másik vitorláról nem akartam leszedni, mert azzal volt a fához rögzítve, úgy ítéltem meg, nem fog az kelleni nekem, és legyen már annyi önbizalmam, hogy nem szorulok rá. Csak mert annyira király, menő, laza vagyok :P. Hát abban a küzdelmes lubickolós időszakban új fogadalmat tettem magamnak. Felhúzókötél nélkül nem királylányoskodok kiszámíthatatlan déli szélben. Körülöttem egy darab szörfös sem volt, és láttam, a part közelben mindenki kifele igyekszik a vízből. Kezdjek el úszni? Elkezdtem, de három lábtempótól teljesen kileheltem a tüdőmet. Arra a következtetésre jutottam a magammal folytatott vitában, hogy ha nem fúj vissza a szél, akkor Endru előbb-utóbb úgyis rájön, hogy bent vagyok, és vagy bejön értem, vagy megoldja valahogyan, hogy kivigyenek. Ha járt volna arra valaki, szóltam volna, hogy hozzon be egy felhúzókötelet, és akkor meg lett volna mentve a nap, de így alakult. Mindenki kimenekült. Úszkáltam, néha próbálkoztam, hátha szél nélkül is megy valahogy a wasser, de minden próbálkozás egyre több erőt vett ki belőlem. Így inkább vártam türelmesen. Éreztem, hogy a víz azért hideg, és ha elkezdtem volna fázni, akkor kimásztam volna a deszkára, és esetleg integettem volna a parton lévőknek, hátha észrevesznek. Szerencsémre nem kellett erre fanyalodnom, isteni beavatkozásnak köszönhetően, jött egy fuvallat, mely megmentett. El tudtam indulni, és a partig imádkoztam, hogy nehogy beleessek, ilyenkor, ha az ember ráparázik, naná, hogy olyan hibákat követ el, amiket amúgy nem. Kivergődtem a partra, és menekültem ki a szilárd talajra, örültem, hogy kijutottam.
Elmentünk kajálni, pihentünk egyet, és már lemondtunk a napról. Szidtuk a szelet, elégedetlenkedtünk, mérgelődtünk. Aztán eljött a varázslatos 4 óra, és az utóbbi időben tett megfigyeléseinknek megfelelően, a szél négy után visszafújt. Közben sokan feladták a napot, és leléptek. Rosszul tették. Visszafújt egy egyenletes, kiszámítható, kellőképp erős szél. Visszamentünk mindannyian, és a nap meg lett mentve, sőt meg lett koronázva. Elégedett szájízzel zártuk. Gyuszival szinte karöltve siklottunk egymás mellett, vagyis ő ment elől, én meg általában utána, de ezt a tendenciát tartottuk minden körben. Endru ránk se bagózott, önfejűen hasította a habokat. Próbálkoztam a fordulóval, de egyáltalán nem éreztem a dolgot. Viszont remekül tudok élesedni, és ez kellő magasságot ad, hogy merjek fordulót gyakorolni, és ne kelljen attól paráznom, hogy nagyon leesek, sok magasságot vesztek (pedig így is csak 1,60 vagyok :P), és hogyan fogok kimenni. Nagyjából egy órát kaptunk még az időjárástól, lehet, hogy kicsit többet. Aztán a távolban, a dombok felett rettentő fellegek jelentek meg. Gyuszival közösen a nap befejezése mellett tettük le voksunkat. Endrunak is szóltunk, de őt nem izgatta, hogy esetlegesen felhőszakadásban kell szétszerelnie. Utálok esőben összepakolni, leginkább azért, mert a cucc full vizes marad, és folyik be a kocsiba a víz belőle. Szétkaptuk a cuccokat, szerencsére „ebédszünetben” már elpakoltam a parkoló pályán hagyott riggemet. Közben Endru is kitalált a vízből, és csatlakozva a többiekhez a büfénél egy záró jégkrémezés még belefért, mielőtt leszakadt az ég.
