A szombati idei első szörfözésemet röviden úgy lehetne összefoglalni: hogy az aaaaa…. még mindig? …. na ezt már tényleg nem hiszem el… menjünk…. ez fúúúúúj! … szereljünk gyorsan… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :))).
Na de hosszabban, a következő történt. Lévén, hogy a szombati szelet a guru jó idejében levette, meg persze az összes előrejelző portál, reggel kényelmes felébredést követően, kezdve a napot a szél csekkolásával szörnyű tény fogadott: fenyvesen 4-5-ös szél van. Á, úgyis csak épp jött egy pöff. Fél óra folyamatos ellenőrzés követően kezdett a mosoly komolyan lehervadni az arcomról. Még mindig fúj, stabilan. Na akkor mi van a Fertőn? A podo-i webkamera élő felvételén a fák rendesen mozogtak. Újabb fél óra és hentergést követően két szlalomos stabil, egyenletes, lendületes tempóban szelte át a tavat. Ennek fele sem volt tréfa, Endruval hirtelen elhatározásra jutottunk: bepakolni a nagy cuccokat, irány Podo, ha más nem, kirándulunk egyet, és benézünk a szörfboltokba. Kezem-lábam remegett, elöntött az adrenalin, ahogy pakoltunk be az autóba, fél év elteltével ismét előtört a jól ismert, izgatott érzés. A pillangók a gyomromban felkeltek hosszú téli álmukból, és minden sejtem szörfözés után kiabált. Az út lassan, vontatottan telt, gyermeki izgalommal kérdezgettem: mikor érünk már oda? Ott vagyunk már? Vágy és félelem keveredett bennem. Féltem, mert tudtam, semmilyen kondim nincs a szörfözéshez, és hogy 10 perc után úgy kell majd kimenteni. Féltem, hogy mindent elfelejtettem, és ismét csalódás lesz az első csúszás, ahogy az egy évvel ezelőtt szintén Podoban történt. (érdekes, hogy idén is így jött ki a lépés) Miközben tele voltam örömmel, hiszen a szülinapi szépségemmel és a szintén tavalyi új nagy (5.3) vitorlámmal mehettem. Imádom ezt a kombinációt, tavaly csak 1x sikerült felavatnom, hamar beköszöntött a cudarság.
Odaértünk, és fújt. Néhány szörfös volt csak, és nem zavaró mennyiségű kite-os. Tavaly a kite-osok ellehetetlenítették a haladást. Élénken él bennem a tavalyi érzés, és az emlék íze, pedig több, mint egy év telt el. Akkor március 26-án vetettem magam először a habokba, idén majd’ egy hónappal elcsúszott már az év… A mozgásom némiképp korlátozva volt, derékproblémákkal szembesültem a hét elején, valamint kezdődő porckorong gondokkal, de miután a szakorvos bácsinak elmagyaráztam, milyen típusú mozgásokat takar az én szörfözésem, azt az ukászt kaptam, ha nem fáj tőle, vagy nem rosszabbodik, akkor csinálhatom. A forró vízben való áztatás ártalmas, a hideg vízben való szörfözés még akár gyógyító hatású is lehet ;). Emelgetni ebből kifolyólag nem nagyon tudtam, így az én gáláns sofőröm végzett el számomra minden megterhelő feladatot. Letépte a vitorlámat, bevitte a cuccomat a vízbe, ésatöbbi. Ja igen, be a vízbe. A hosszú ruha aláöltözővel, vastag búvárcipővel és csuklyával pont megfelelő hőmérsékletű vizet produkált. Voltak sokan bátrabbak, és cipő, ill. csuklya nélkül ride-oltak. Én rettentő fázós vagyok, kellett a biztonsági öltözet. A szél kihagyósan, de stabilan fújt. Az első deszkára lépés labilis volt, elszoktam tőle, de hamar visszatértek a tavalyi mozdulatok. A partra kb. 30 fokos szögben lehetett haladni, de a szélirány változó volt. Volt, hogy parttal párhuzamosan száguldottunk. Befele sokkal jobb volt, kifele mindig úgy tűnt, mintha kevesebb lenne a szél, és nehezebben tudtam megsiklani, de alakult úgy is, hogy egyáltalán nem, csak kutyázás volt kifele. Még pöffvadászatnak sem nevezhetném, mert egy mire való pöff sem jött. De befele valami álom volt. Ismét olyan megtapasztalásokat éltem át, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Minden alkalommal rácsodálkozok, milyen fantasztikus dolog ez a szörfözés, és sajnálhatja az, aki ezt nem tapasztalja meg élete során, az szegényen hal meg. A deszka fantasztikusan megy, mint kés a vajban, hihetetlen etapjaim voltak. Csak szántottam befele, és nem akartam visszafordulni. Addig akartam száguldani, míg ki nem kötök a másik parton – ami azért elég távol volt ilyen szögben. Összeszámolva csak 5 szörfös volt, bent meg rajtunk kívül csak egy szlalomos, a kite-osok sem merészkedtek túlságosan messze a parttól, így egyeduralmat élvezhettem 1-1 csapatásnál. Ahogy egyre távolodtam a parttól egyenes arányban fokozódott az adrenalin szintem, nem csak az élvezettől, hanem a parától is, hogy ki tudjak majd menni. Azt azért éreztem, hogy gyengus vagyok, a wassernál az én méreteimhez ez nagy vitorlának minősül, így néha akadtak küzdelmeim, és mivel a szél határeset volt, nem mindig számíthattam a segítő munkájára. Kb. egy órát bírtam első szuszra, ez jó pár kört jelentett. Mindig egyre messzebb merészkedtem be, nem bírtam ellenállni az élvezeti csábításnak. Ahhoz képest, hogy fél éve nem álltam deszkán, elégedett voltam a teljesítményemmel, sokkal jobban ment, mint ahogy elsőre gondoltam. Sőt, úgy éreztem, jobban ment ennyi pihenővel a szörfözés, mint ahol tavaly abbahagytam. Vagy már annyira régen volt a tavaly, hogy nem emlékszem arra, hogy ment a szörfözés. :P Az első karremegés jelentkezésénél visszamentem még arra a bizonyos utolsó körre, amire nem szabad. Nem lett belőle gond szerencsére, de utána jól esett elterülni a parton. Pihentem egy fél órát, és mivel Endru mozgásán nyoma sem volt annak, hogy ki szándékozik jönni a közeljövőben, látva, hogy jókat rájdol, visszamentem egy második etapra. Na ezt nem kellett volna! Itt már tényleg teljesen el voltam fogyva. Szó se róla befelé valami isteni volt zúzni, ez is lett a vesztem majdnem. Visszafele indulva nem volt szél, ami kihúzott volna a vízből, így kepesztettem vagy egy negyed órát. A karjaim kezdték feladni, a wasserhoz nem bírtam a vitorlát kiemelni a vízből, végül nehéz küzdelem árán sikerült elkapni egy arra kóricáló pöfföt, amivel el tudtam indulni kifele. Beértem Endrut, majd egy kite-ossal kerültem incidensbe, aki Endru mögött ejtette le az ernyőt, de még előttem, és emiatt el kellett dobnom magam. Semmi sorry, még én voltam útban, a zsinegei kavarodtak a cuccommal, úsztam el és húztam el a cuccomat, ahogy tudtam, hajlandóságot nem mutatott arra, hogy úgy pozícionálja magát, hogy én el tudjak indulni. Folyamatosan a start irányomban kepesztett, így úsztam, úsztam, úsztam, hogy kikeveredjek a hatásköréből, vagyis ő kikeveredjen az enyémből. Ismét küzdelem a wasserral, vagyis a fáradt karjaimmal, ez már hamar ment, volt elég szellő hozzá. Alig vártam, hogy érezzek a lábam alatt szilárdat.
Ez az utolsó küzdelem sem vette el a nap fényét, boldog voltam, hogy végre elindult a szezon, és elcsíptük ezt a sehol sem jelzett szelet. Bizonyára ezért nem volt tele a tó kite-ossal, senki nem gondolta, hogy ebből lesz valamire használható fuvallat. Másnap az izomláz miatt képtelen lettem volna ismét deszkára állni, szerencse, hogy nem is fújt. Ez pont jó bevezetés volt, szezonnyitónak soha rosszabbat! 5 óra után hagytuk el a terepet, szóval elég kitartó kis szelecske kerekedett a semmiből. A guru, a finder, és az összes portál mondjon le!!!
