Szörfkirálylány windsurf naplója

A hétvégén 3 nap is abban a szerencsében részesültünk így nyár közepén, hogy a szél istene megtisztelt bennünket. Szombatra a guru és a finder karcsún ugyan, de valamit jelzett, amihez hozzánézve a met.hu óránkénti széltérkép előrejelzését viharvadászat lett kilátásban. Délután kényelmesen ledöcögtünk Fűzfőre, mert már nagyon vágytam a helyi lokálokkal egy nosztalgiaszörfözésre, tulajdonképpen itt nőttem fel szörfözés szempontból. 5 óra körül érkeztünk, rögtön kajával kezdtük, mert dél már messze volt, majd komótosan összeraktuk a kisvitorláinkat. Kellemes délies szél fújdogált, melyben néhány tanuló lézengett a vízen pár kite-ossal kiegészülve. Mire mindennel elkészültünk, elcsendesedett a táj. Vihar előtti csend. Az ég beborult, egy zivatar szerintem épp elkerülte a Balatont kelet felé. Imádom ezt a néhány percet, amikor nem rezzen egy falevél sem, és előrevetül a hamarosan bekövetkező dzsihád árnyéka. A lélegzet bennragad a mellkasban, és a következő pillanatban betör a vihar szele. Ilyenkor szeretek várni pár percet, amíg kiderül, mire is fúj pontosan. A pár perc után nem tűnt túl brutálisnak, sőt, némiképp csalódást is okozott. Így nem is a magam részére összeállított szettel mentem be, hanem Endru cuccosával, mely 4.7-es vitorlát takart. A szélsávot elérve, és a szél erejét megérezve fejvesztve menekültem ki a saját, kisebb összeállításomért. A partról nem látszott, mennyire fújt. A víz épp csak tarajosodott, miközben integettem Endrunak, jöjjön, hozza a cuccomat, a sajátjával meg induljon befelé. Rázta a fejét nagyon, hogy nem elég, meg kevés, de mivel kénytelen volt behozni az én szettemet, beküldtem, hogy nézze csak meg, csalóka. Az első méter után elsiklott a messzeségbe, minden probléma és erőlködés nélkül. Én ugyanezt tettem a 3.8+80literes kompozíciómmal. Nem hogy elég, hanem még sok is volt. Fűzfőn sávosan fúj a szél. Indulásnál az első sáv a pont jó, de az is hirtelen kapja el az embert a nulla bevergődés után, így résen kell lenni, hogy ne a vízben végezze a szörfös. Régen itt potyogtam mindig egyet. Most talán egyet ha estem itt, Fuerte felkészített a pöffök kezelésére rendesen. Aztán az ezután következő sáv a buta brutál, amikor ide értem már papucsban állva siklottam, de ennél a résznél, ami mondjuk a táv negyedét öleli fel, többet volt a deszka a levegőben, mint a vízen, folyamatosan kikacsázott alólam. Az egyik szörfös, csak bikarodeónak nevezte a menetet. Találó, nyúltam ;). Itt kapaszkodtam rendesen, és volt, hogy teljesen kiengedett vitorlával az életemért küzdöttem. A következő nyugisabb rész a második negyed, ahol olyan szél volt, ami kicst volt csak sok, de ezután a komplett táv második fele még überebb volt. Oda csak az első körömben mentem el, mert ahogy egyre jobban jött meg a szél, és mindenki jött ki a kisebb vitorlákért, bővel elég volt a táv feléig is elmenni majd onnan visszajönni. Terveim közt szerepelt, hogy gyakorlok jibe-olni, de úgy sz@rtam, hogy inkább csak túlélésre játszottam. Nem próbáltam meg, tartottam a nagy esésektől. Meg attól is paráztam, hogy nem megy majd a wasser ennyire túlvitorlázva. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy felrántom a 3.2-t, és kajakra tudtam is volna menni vele, csak kedvem nem volt szerelni. Főleg, mert nem lehetett tudni, meddig tart ki a tombolás. Ha épp pihentem a derékig érő vízben, és hasonlóan tett néhány sporttárs, csak néztük a többieket, miket röpködnek. Mindenki harcolt, és levegőért kapkodva szállt le a deszkáról. Komoly az az érzés, amikor azért küszködsz, hogy a vízen tartsd a deszkát. Másfél óra alatt teljesen lemerültek az elemeim, egy oda-vissza kör megtétele komoly kihívást jelentett. Én kb. fél 8kor jöttem ki, a nagy többség is kb. ekkor kezdte abbahagyni a csúszást. 8 után a szél is elkezdett nyugovóra térni, és szép lassan gyengült. Az esőt megúsztuk, nem kellett esőben szétszerelni, azt nagyon utálom. Mindenki elégedetten nyugtázta az estét.