Tartoztam még a vonyarci futam második felével, csak röviden, mert küszöbön toporog már fuertés beszámolóm. A szél szépen visszajött kb. egy órás pihenéssel, erőt gyűjtött. Visszamentem 5.4-el, és olyan élményben volt részem, ami már hiányzott. A szél fordult egy kicsit, így szinte majdnem parttal párhuzamosan, de azért kicsit rézsutosan lehetett rájdolni. Én a kötélpálya alatt száguldoztam, szép hosszúakat. Mivel teszteltük a Gopro-t, ezért Endru folyamatosan videózott. A tesztelés eredménye, hogy ugyan felvett engem is, de vagy egy vízcsepp takart ki a képből, vagy bepárásodott, és homályos lett a kép. De hát pont ez a teszt lényege, hogy kiderüljön, mire kell odafigyelni használat közben. Bár Már egy hónap eltelt, mégis bennem van az az érzés, amit ott éreztem száguldás közben. Egyedül repesztettem a hullámok között, élveztem a sebességet és a szabadságot. Beljebb erősebben is fújt a szél, így nem volt gond sem a siklással, sem az indulással. Visszatérve a strandra, mindig megálltam pihenni kicsit. Amíg bírtam, toltam, sikerült jól el is fáradni, de végül nem rossz szájízzel ért véget a nap. Ez most csak ilyen rövidke lett, de a többi soron következő beszámolók kárpótolják ezt!!! :)
Vonyarc, 2012.06.03., Part II.
2012.07.02. 14:10
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.