Megvolt a szezonnyitó számomra is. Szörfös fennállásom óta eddig ez a legkorábbi nyitányom. Ha jól emlékszem 2 éve március 28-án merészkedtem először vízre az évben, ezt most megdöntöttem 3 nappal. Aggodalom volt rendesen. Féltem, hogy hideg lesz a víz. Még a szombati nap folyamán elmentem búvárboltba, és beszereztem egy 6,5mm-es csizmát. Azt hittem, ez sem lesz elég, de végül ez volt a legmelegebb ruhadarab rajtam. Felvettem a shortymat, arra az 5.3-as ruhámat. A cipőben egyáltalán nem éreztem a hideget, nagyon pozitív csalódás volt. Szörfcipőben mindig volt hideg, diszkomfort érzésem, így most mellszélességgel leteszem a voksom  amellett, amit jó sokan már tudnak, még pedig, hogy a búvárcuccok jobban hőszigetelnek, mint a szörfös neoprén áruk.

Na de kezdjük a napot az elejétől. Endruval felpakoltuk magunkat, és becéloztuk Podót. Miattam mentünk oda, ő bojkottálja ezt a spotot a tömeg, a parttól való parkolási/szerelési távolság és a lötyögős víz miatt. De nekem szükségem volt arra a biztonságra, hogy leérjen a lábam a hidegvíz miatt. Olyan terep kellett, ahonnan könnyen ki tudok jönni, ha annyira elfogynék, hogy nem tudnék elindulni. A guru előrejelzése alapján úgy készültem, hogy 4.7-el fogok menni. De amikor megérkeztünk, nekem inkább 5 valamire fújt. Hogy ne kelljen átszerelnem, ha bedurran a szél, mert erre számítottunk, azt a kompromisszumos megoldást választottuk, hogy ha kevés a 4.7, megyek Endru 5.5-vel. Indításnak 80L és 4.7-el mentem be. A víz, mint már mondottam, meglepően nem volt annyira hideg. Így az emiatti aggályom elszállt. Nem mondom, hogy meleg, vagy langyos volt, de nem volt annyira durva, mint amilyenre számítottam. Ahogy azt feltételeztük, ez a kombináció kevésnek bizonyult. Nem hogy siklani, de haladni sem tudtam. Pár erőltetett próbálkozás után elgurult a gyógyszerem. Ha sikerült is elindulnom, a 80 L-hez túlmisztifikáltam magam. Magyarán béna voltam, na. Indulásnál folyton szélbe fordultam, és ha sikerült is irányba tennem, a szél gyengesége miatt nem sokat értem vele. Optimizmusom kezdett alább hagyni. Hiányzott a 96L-em! Már egy kör után érzékeltem a kondíciómban lévő hiányosságokat. Tény, hogy nem gyúrtam rá a szörfözésre, valamit nem ártott volna, mert pillanatok alatt bedurrant a karom. Meg ez a nagy beöltözés is ripsz-ropsz leszívott egy fél elemnyi energyt. Kimentem, mert pipa lettem. Aztán elkértem Endrutól a 106L+5.5 kombinációt. Ezzel jobban mentek a dolgok, annyi különbséggel, hogy a kesztyű miatt nem tudtam kellő erővel fogni a bumot, pedig Endru hiper-szuper ultra vékony csodakesztyűjét viseltem. Indulásnál emiatt számtalanszor kicsusszant a kezemből az irányítás. Aztán meg egyre nehezebb lett a vitorla, ráadásul húzós egy jószágról van szó, nagy pocakkal, amit az én erőnlétem nem kultivált… Továbbá amikor épp nem fújt, akkor a nagyok a 8.5-esekkel is álldogáltak, ha bepöffent, akkor meg az 5-ösökkel is siklottak. Ilyenkor legyen okos az ember lánya. Kétszer sikerült siklanom. Valamelyest erősödött a szél, így a küzdelmekből kimenekültem a partra. Tartottam egy kis pihenőt, ici, kajci, ilyenek.  Majd úgy döntöttem, rajtam nem fog kifogni sem a szél, sem a cucc. Akaratos, makacs, és épp ezek miatt kitartó természetemnek köszönhetően, visszavetettem magam a hullámok közé. Számomra no way, hogy nem tudok a 80L-rel menni, miközben tavaly Fenyvesen olyan gyönyörűeket siklottam véle. Úgy fogtam fel, hogy ez a szezonra való bemelegítő session. Ahol elsősorban a cél a szörfös izmok visszanövesztése, és némi erőnlét megszerzése. Elfogadtam, hogy ez most a szívásról szól, és eldöntöttem, hogy nem akadok ki, és nem verem magam a földhöz, vagy toporzékolok mérgemben. Amúgy ilyet alapból sem szoktam. Na jó, 1x előfordult, amikor télen kis deszkát vadásztunk a neten, és elfelejtettük, hogy aznap 6kor jár le egy aukció, mindez 5 perccel 6 után ugrott be. Természetesen fillérekért ment el a decsó, annál többet is adtam volna érte, mint amennyiért elkelt. Na ekkor toporzékoltam és üvöltöttem a nappali közepén teljesen kikelve magamból. Endru még nem látott ilyennek, de az a vicc, hogy még én sem magamat… J Mit ki nem hoz az emberből a szörfözés! ;) Nos, visszamentem a vízbe felkészülve a küszködésre. Higgadtan arra koncentráltam, mit csinálok rosszul, amitől szélbe fordulok. Túlságosan megterheltem a deszka hátulját, így igyekeztem nem annyira hátra terhelni. Aztán az sem volt mindegy, hogy a hátsó lábat pontosan hova helyezem, ha a deszka felénél túl, az én nézőpontomból a másik oldalra, akkor volt potyogás a túloldalra. Mindehhez hozzátartozik, ha lett volna elég szél, ami azonnal elkezd húzni, nem lett volna ilyen gondom. Pöffökben sikerült is megindulnom. Kitapasztaltam, hova, hogyan terheljek, és már képes voltam haladni, és a deszkán maradni. Tudom, a tavalyi állapotomhoz, ez irtó bénának tűnik, én is meg vagyok lepődve magamon, de ennél csak jobb lesz.  Ja és az igazsághoz hozzátartozik, hogy levettem a kesztyűt, és máris tudtam normálisan fogni. Kár, hogy erre már csak azután jöttem rá, hogy kezdtem felélni a vész-vész-vész tartalékaimat. Úgy-ahogy megsiklottam, de nem voltam elájulva a tempótól, ez a deszka ennél többet tud, sokkal – meg én is J. Lélektani hátráltató tényező volt a leakadástól való félelem. Hogy ahhoz, hogy meginduljak a part felé kellett menni, csak féltem, ha túlságosan közel megyek, leakadok. A part pedig pillanatok alatt az orrom előtt volt. Amikor már csak vonszoltam magam, és tényleg képtelen voltam felemelni a vitorlát a vízből, jobbnak láttam kimenni, ilyenkor szoktam összetörni valamit: deszkát vagy magamat. Ennyire már nagyon régen fáradtam el! A kite-osok viselkedéséről nem fogok most kritikát megfogalmazni, már csak Kitehippi miatt sem, mert akárhányszor súrolta az arcomat egy kite-os háta (értsd szó szerint), ő jutott eszembe, hogy nem mindegyik ernyős pajtás ekkora barom. Nyugodjék békében! Köszönöm neki a kommentjeit, mely építőileg és ösztönzőleg hatott rám!  Ezúton (is) kívánom neki, vagyis remélem, hogy megtalálta az örök szelek és vizek országát, és onnan vigyáz ránk. És szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mindig, minden körülmény között figyeljünk oda egymásra, mert sosem tudhatjuk, mikor jön egy nem várt esemény. Amihez nem elég még a profizmus sem.

Így alakult az első menet. Most úgy tűnik a szél nyert ellenem, de csak a csatában, a háborúnak koránt sincs vége, én pedig nem adom fel!!!