Szörfkirálylány windsurf naplója

Akkor most, ahogy ígértem, visszatekintve az időben, elmesélem, milyen volt pénteken Fertőrákoson. Rabszolga láncaimat délben ledobva, adrenalintól túlfűtötten gangoltam haza, hogy átszállva a bepakolt szörfös túrajáratba becélozzuk a bűntény helyszínét. Fél háromkor értünk oda, azt hittük, már tele lesz a víz, és tombolni fog a 12-14 csomós szél. De valahol számítottam arra, ami fogadott minket. Déli szélnél le kell venni belőle kb. három bft-ot, és akkor kapjuk a valós képet. Erősen hezitáltam, mit szereljek. A kiírásnak megfelelően 4.7-et raktam volna, de a vizet elnézve nagyobbra volt szükségem. Endru döntött, hetest rakott, így én is az 5.4 mellett tettem le a voksomat. Ugyan szívesebben mentem volna a négyessel, mert múltkor akkorákat hasítottam vele. Tökéletes kombinációt alkotnak Pinguinnel. Ennyire komfortosnak még nem éreztem egy cuccot sem. De most be kellett érnem a nagyvitorlámmal. Endrut előre küldtem, hogy menjen be tesztelni, aztán amikor láttam, hogy elvan a hetessel, én is utána iramodtam. A víz forró volt. Boardshortot és lycra-t viseltem, idén nem adatott meg, hogy neoprén nélkül szörfözzek. Mivel még elég időt töltök vízben is, ezért neoprén védelemre is szükségem volt. Kivéve most. Ez nem az az alkalom volt! A puszta bőrömön érezve a víz melegségének simogatását, tudtam, hogy a forró déli szélben száguldva vágyni fogok a víz hűsítésére, már amennyire ez a hőmérséklet hűsítőleg hat. Besétáltam a vízben a szélsávig, hogy legyen kellő szél az induláshoz. Wasseroltam, és már repesztettem is. Valami furcsa volt. Először nem tudtam, mi, de aztán rájöttem. A 96 literes deszkámon még nem volt soha rajta az ötös vitorlám. Szokatlan volt ez a kombináció. Az első ride után majd’ leszakadt a kezem, pedig nem szokott ilyen problémám lenni. Aztán el kezdtem gondolkodni, milyen beállítás nem stimmel vajon. Először is nem raktam annyira előre a gyököt, mint szoktam. Aztán alacsonyabban volt a bum is a megszokotthoz képest. Valamint a trapézkötél beállításai sem lehettek megfelelőek. Ez a három eltérés okozhat ilyen kényelmetlen beállítást. A bumot nem tudom egymagam feljebb állítani, meg én nem szeretem a vízben állítgatni a cuccot, így Endrut sem kértem meg, hogy küzdjön meg vele, mert elég nehéz volt lenyomni a bum csatját. A gyököt sem akartam molyolni a vízben, így csak a trapézkötélen tudtam módosítani. De az nem oldotta meg teljesen a problémát. Régen nem gondoltam volna, hogy ilyen apró beállítgatások ennyit számítanak. De sajnos minden centiméter mérvadó. A trapézkötél állítgatásait teszteltem minden kör végén. Csak úgy érzésre, ahogy épp gondoltam. Mire rájöttem, hogy hogy lenne jó, addigra kb. el is szörföztem az időt. Annyira idegesített, hogy nem jók a beállításaim, hogy nem is tudtam igazán élvezni az egészet, pedig a szél elég volt, folyamatosan tudtam menni oda meg vissza. Kb. két órát csusszanhattunk. A wasserstartot ismét volt elég lehetőségem gyakorolni. Azt hiszem, már egész jól megy. Nyilván ez is olyan, hogy egyik irányba megint csak jobban érzem, mint a másikra.  De érdekes, hogy az mindig változik, hogy épp merre megy jobban. Nem sikerült még rájönnöm, mitől függ az, hogy egyszer befele, egyszer kifele érzem a dolgot. Érdekes az is, hogy a papucsolás és siklás is hol egyik, hol másik irányba megy. Mindkét irányba okézs vagyok, csak mindig érzem, hogy épp melyik a domináns oldalam. Ilyen szempontból elveszett az, hogy az „ügyesebbik oldalam”. Már nem tudom melyik az. Na jó, ha nagyon megerőltetem a kis agyacskámat, fel tudom idézni, hogy adott helyen adott irányba szörfözve melyik volt az. De már nem tulajdonítok neki jelentőséget. Bízom magamban, hogy mindegyik irányba meg tudom oldani a helyzeteket. Tény, hogy amikor nagy ritkán egyedül megyek szörfözni Endru nélkül, akkor jobban bennem van a félsz. Nagy nyugalmat ad, hogy ott van, és segít, ha valami nem megy, és nem kell attól félnem, hogy eltűnök két napra a nádasba, mint az a sporttárs, aki Fertőn járt így. Mondjuk a Fertőből kijövök simán, akárhol ér a baj. Lehet, hogy kicsit sokáig tart, de kijönnék, úgy érzem. Összességében nagyokat ride-oltam, de nem volt kényelmes, nem egy beledőlök és élvezem tour volt. A szél elég volt ahhoz, hogy folyamatosan siklásban maradjak. Bent a nádasnál néhányszor már elkövettem azt a hibát, hogy túl közel megyek, ami azért gáz, mert ott vannak szélmentes sávok, vagy nem fúj be folyamatosan a szél, és megnehezítem a saját dolgomat azzal, hogy nincs elég szellő, hogy kiemeljen, és el tudjak indulni. A forduló még nem megy, és egyelőre nem is próbálkozom vele, követem a klasszikus szörfös „hibákat”, élvezem a siklást, és jó száguldani fel-le. Nem érdekel, hogy nem tudok megfordulni, meg tudom már oldani wasserral, úgyhogy csak tolom neki. Majd megtanulom a fordulót, ha már unom a siklást, vagy új kihívást keresek, de attól nem félek, hogy mostanában lesz. :)