Nem tudom, ki hogy van vele, de én kezdek nagyon mérges lenni a széljárásra. Vagyis a széljárás hiányára. Augusztusban azzal nyugtattuk magunkat, hogy az augusztus az ilyen, majd jön az ősz, akkor úgyis jó szelek lesznek. Akárhogy is számolom, eltelt a szeptember, és egy-két jó napot leszámítva, nem jutott ki túl sok a jóból. Októberből is elment egy hét, a levegő hideg, a vizek napról napra hűlnek. Nekem nem is azzal van bajom, hogy beesek, mert azért a neoprén valamelyest véd. És attól sem tartok, hogy menet közben fáznék, egy óra csúszást ilyen időben még kibír az ember simán hosszú ruhában, cipőben. Melegít a trapéz és a mellény is. De amikor át kell öltözni, és fel kell nyüstölni a michelin-gumi extra rugalmas über sexy rucimat a majdnem meztelen testemre, na ez a gondolat egy picit riaszt. Ennek áthidalására kidolgoztam már a megfelelő stratégiát – gondolom nem mondok nagy újdonságot vele: még otthon felveszem, és úgy kelek útra. A meleg lakásban nem esik annyira nehezemre. A dolog fele ezzel rendben is van. Na de mi van a vetkőzéssel??? Amikor már amúgy is úgy jövök ki a vízből, hogy szétfagytam, még csupasz bőr szerkóra kell vetkőznöm az amúgy is vizes környezetben. A szél hűsítő hatása ad még egy többlet borsózás-élményt. Ez a levetkőzős rész nagyon nem jön be. Sosem tudok eléggé felöltözni csúszás után, hogy ne dideregjek. Ilyenkor kéne egy hordár, aki szétszedi a felszerelést, bepakol a kocsiba, amíg én nyomatom a fűtést, és forró teát kortyolgatok… :D

Minden esetre, annyira nem jutott ki mostanában a szélből, hogy már ez sem visszatartó, elriasztó gondolat. Elkeserít, ha arra gondolok, hogy talán a betegséges ridolás volt az utolsó csúszásom. Nem, az nem lehet! Nem fejezhetem be így a szezont! Március még olyan messze van, addig megesz az unalom. Így is félembernek érzem magam, hogy nem foglalja le pici agyamat a mindennapos sakkozás a szabadság beosztással, az egy hétre előre látható szél előrejelzéssel való matekozás, hogy már nem lesem izgatottan a gurut minden frissítésnél. Olyannyira zéró a szélkilátás, hogy elég egy nap egyszer ránézni, amitől eléggé lehangolódok, hogy már megint nem sok minden lesz… Micsoda egy hülye sport ez! :P Pont ebbe kellett beleszeretnem?! Miért nem jó nekem a tenisz, vagy a kajakozás, vagy bármi más, ami nem egy természeti erőtől függ, amire az égvilágon semmi ráhatása nincs a homo sapeins-nek?

De már olyan mértékű elvonási tüneteim vannak, hogy eljutottam arra a pontra, nem számít milyen áron, mennyire zimakós körülmények között, de még tolni fogok egyet. Eldöntöttem: amint az ország valamely szörfözhető taván megfelelő, légnyomás különbség következtében kialakuló levegőmozgás (nevezzük szélnek, a nemrég a kezembe került általános iskolás földrajzkönyvemben olvasott definíciót idézve) figyelhető meg, én oda megyek. Olyan jól sikerült szabadsággal tartalékolnom szörfözési célra elhatárolva, hogy már azon aggódok, hogy a maradék szabadon felhasználható öt napomat más elfoglaltságra kell fordítanom… Pedig milyen jó lenne még öt nap hétköznapi, és legalább ennyi hétvégi csúszás!!! Okézs, kiveszem a kezem a biliből. Pontosabban: álmodozok tovább az íróasztal mögül…