Miután még fel sem fogtam, hogy mi is történt, van új deszkám, már a nyakunkon ült a következő szörfös, szeles nap. Csopakon szálltunk meg, onnan mentünk át reggel TJ-vel Fűzfőre. Már hajnalban rázta az ablakot a szél, és reggel is elég brutál látvány fogadott. Nem indult jól a nap, TJ elvesztette előző este a pénztárcáját. De nem akartuk, hogy ez árnyékot vessen a szörfözésünkre. Úgyhogy jól kibeszéltük magunkból, kibosszankodtuk magunkat, és ezután csak a csúszásra koncentráltunk. A szokásos arcok vártak a parton, jó olyan helyre menni, ahol ismered a rajt, és tudod, hogy számíthatsz rájuk, a segítségükre. Megcsodálták az új deckámat, midenki gratulált, tetszett nekik. Itt volt az ideje, hogy vízre szálljunk. A szél ugyan szokás szerint pöffös volt, már az alap is kicsit sok volt nekem, a ráfújásokról ne is beszéljünk. De azért neki vágtam. Az öböl ÉNY-ban olyan, hogy ahogy száguldassz át a túlpart felé a második felénél erősebb a szél. Így megpróbáltam az első felénél maradni, és egyelőre csak barátkozni a kicsikével. Labilisabb volt, mint a sárga Tank, de hát kisebb is annál, és persze sokkal könnyebb. Nagyon gyorsan megindult, különösebben nem kellett erőltetnem semmit, tette a dolgát magától. Az ismerkedős részt sikerült eléggé lerövidítenem, érezni akartam, mit tud. Úgyhogy adtam az érzésnek. Befogtam a szelet, és már siklottunk is együtt, én és az újdonsült szerelmem alattam (ez amúgy sem egy rossz felállás…). Amennyit szenvedtem a papucsolással a Qcséberrel, most olyan egyszerűen ment minden. Azonnal beleálltam mindkettőbe, és olyan sebességre kapcsoltunk, amitől komoly félelmeim támadtak. Átszántottam az öblön úgy, hogy ott hagytam pár komoly tudással rendelkező ridert. Megindultam, jóval előttem voltak, aztán azt vettem észre, megyek el mellettük. Egyszer elkezdett alattam jobbra-balra zizegni a deszka hátulja, egyre nagyobb kilengésekkel, ekkor kicsit megijedtem, és nem tudtam, miért csinálja, és ilyenkor mit kell tenni, úgyhogy ösztönösen elkezdtem taposni. Bevált, mert megszűnt a zizegés. A visszaúttól tartottam. Meg is gyűlt a bajom vele. Totál béna voltam, folyton beleestem a pöfföktől. Nem tudtam még az első papucsba sem belelépni, úgy éreztem a trapézkötél nincs a megfelelő helyen, a szél folyton az árbóc irányába tépte ki a kezemből a vitorlát. Két böszme slajder után úgy döntöttem, hogy a lassabb, de biztonságosabb partra jutást választom. Így is nagyon kellett koncentrálnom,hogy meg tudjam tartan a vitorlát a pöffökben. Rájöttem, nagyon nem szeretem az ilyen pöffparádét. Több csúszásra nem is mentem be, főleg, hogy ezután még ráerősödött a szelecske. A part közelében gyakorolgattam ezt azt, főleg a nyakig érő vízből való indulásra összpontosítottam, de elég fárasztó küzdeni a wasserstart irányába vezető úton. Kijjebb meg nem nagyon fújt be, ami elég lenne az induláshoz. Azért kijjebb mentem, és ott gyakorolgattam indulni.

A másnapi szörfözésről már letettünk, mert azt írták, még erősödik, és a nap is elmegy, hideg lesz. Így is lett. Mivel TJ épp eladósorba állított komplett cuccára a déli parton volt egy érdeklődő, ezért nézgettem az Ezüstparton kicsit a kite-osokat, meg azt a két szörföst, aki ilyenkor kint volt. Hát nem volt velük tele a part. Ez az időjárás télleg csak a legelvetemültebbeknek való. Ehhez én még kevés vagyok. Ugyan Máté várt Fűzfőn, de oda már nem mentünk vissza. Neki is új deszkája lett, és azt tesztelte, de mondta, hogy valóban kicsit sok volt a szél aznap. Úgyhogy várhattam a következő, talán nem ennyire küzdelmes napra.