Ezután a zúzós szombat után, nem kapkodtam a korai keléssel. Muszáj volt már kipihenni magam, egész héten korán keltem, és a foci vb esti meccseit nem lehetett kihagyni :P. reggeli ráérős összekészülődés után komótosan elindultam ismét a Fertő tóhoz. Csaltam anyukámat, hogy jöjjön velem, folyton azt hajtogatja, hogy nem látott még szörfözni, de már volt programja délutánra, így nem jött :(. Ugyanakkor érkeztem, mint előző nap, de parkoló hely már jócskán nem volt. Azért odanyomorítottam a kocsik szélére az én kis Tiámat. Sokan már csúsztak. Erősebb volt a szél, mint szombaton, így jól letéptem a vityót. Fájt minden tagom. A megrándult vállamról nem is beszélve. De mint minden valamire való szörfös, hacsak nem vagyunk ágyhoz kötve, nem nagyon tud olyan sérülés keletkezni, ami visszatarthat! A szokásosnál jobban odafigyeltem a bemelegítésre, nehogy rosszabbodjon a helyzet. Bár már a partról tudom, mi az a szél, ami sok nekem, azért megpróbálkoztam. De várható volt, ha izmos férfiak 5-ös vitorlával mennek, akkor nem sok keresnivalóm van a vízen 4.7-el… Két rund esős-kelős próbálkozás után jobbnak láttam várakozásra adni a fejem. Későbbre gyengülő szelet mondtak, és ott volt előttem az egész nap. Jól tettem! Másfél óra pihegés után már visszavett annyira a szél, hogy nekem is esélyem lett a szörfözésre. Sikerült kicsit el is aludnom az árnyékban, úgy látszik mégsem aludtam ki magam teljesen. Kicsit kótyagosnak éreztem magam, illetve gyengének, de majd a hűvös víz felébreszt – gondoltam. A stratégia a tegnapitól eltérően az volt, hogy annyit megyek, amennyit csak bírok, végkimerülésig tolom. A tegnap szerzett tudásom úgy tűnik valamelyest beérett, mert nem estem, nem slajderoltam, minden rendszerezetebben, olajozottabban ment. Fordulásnál sem borultam. Suhantam, szálltam a hullámokon, néha olyan volt, mintha már a víz felett szelném a levegőt. Bár biztos volt olyan is, amikor 1-1 hullám megdobott, lényegében, ha rövid időre is, de a súlytalanság állapotába kerültem ;). A célom az volt, hogy parttól nádig, és nádtól partig végig siklásban legyek. Ez össze is jött. Az apró célok elérése végtelen örömmel tudja eltölteni az embert. Amikor elterveztem, hogy kijövök, már a nádas óta siklásban voltam, és ezzel a lendülettel egészen a partig ki is jutottam volna, átsuhanva azon a részen, ahol nem fúj be a szél, az egyik szörfös delikvens az orrom előtt hajtott végre úgy egy forduló, hogy lényegében siklásból stopp üzemmódra kellett kapcsolnom, különben nagy csatt lett volna a vége. A hátam mögött siklott el, lehagyva engem, de nem kellően távol, hogy ne okozott volna gondot. Bár elnézést kért, miután durcásan, félreérthetetlen bosszús hangnemben „megköszöntem” neki, életem újabb siklását sikerült egy kanyarral szertezúznia. Kénytelen voltam visszamenni arra a bizonyos „na még egy kört”-re, de már nem volt ugyanaz. A szél is kezdett gyengülni. Kint a parton száradó üzemmódra tettem a vitorlámat, és a szél is annyira leállt, hogy még nagy vitorlával sem lett volna értelme bemenni, így egy esetleges átszerelés lehetőségét elvetettem. Összespanoltam egy nagyon cool szörfös branch-csal, Balcsiról jöttek fel Fertőre, mert itt fújt a szél. Elcsevegtünk deszkákról, spotokról, meg úgy mindenről általánosságban. Persze ők már „kicsit” tapasztaltabb arcok voltak hozzám képest. Aztán egyszer csak visszajött a szél. Nem akartam visszamenni, nem éreztem magamban az erőt (pedig: Luke! Az erő benned van!), de addig-addig unszoltak, amíg végül bementem. És milyen hálás vagyok nekik ezért! Valahogy ideális volt minden. Nem tudom elmagyarázni, csak olyan egyszerű és könnyű volt, küszködés és szenvedés nélkül. Beakasztottam, mentem, fordultam, akasztottam, mentem. Apám! Ez már kezdte megközelíteni azt, amit gondolok, hogy hamarosan következik. Amikor lógsz a trapézon, ujjaiddal a vizet simogatod, és amikor fényképeznek, mosolyogsz, vagy ordító fejet vágsz szörfös kézmozdulat kíséretében (ennek van valami neve?) :D!
