Mivel a windguru stabil egész napos 10 csomós szelet írt, nem kapkodtam, hogy korán reggel rohanjak a partra. Az előző napi öt órás kelés után szerettem volna már kicsit kialudni magam. Kényelmes kelés, reggeli, és 9 óra után, pontosabban volt akkor már fél tíz is, indulás Sopronból a tóhoz. Ragyogó napsütés kísért végig a csodás úton, szeretem ezt a környéket. A tóhoz bevezető három kilóméteres szakaszon egyszer csak valaki megelőzött, és dudált. "Mit dudálsz barom, ha nem megyek elég gyorsan neked, akkor szimplán előzz meg, nem kell még puffogni is mellé" Aztán amikor jobban szemügyre vettem a "versenytársat", realizáltam, hogy MM az. Szörfös pajti... Néha szoktunk együtt csúszni. Egyéb iránt sokat segít szörfös ügyekben, és nem csak nekem, hanem bárkinek. Felismert a citromsárga deszkámról a tetőcsomagtartón a bordó autóban... Ez mondjuk nem is olyan nehéz. Már másoktól is kaptam meg, hogy látott az autópályán... :) Nehezen álcáznám magam ezzel az összeállítással. Előző nap furcsálltam is, hogy miért nem volt lent, hisz viszonylag gyakran jár a Fertőre. Amikor autón kívül beszéltünk, kiderült, hogy itt volt előző nap is, csak mi a strandon voltunk bent, ő pedig a szörfös "szerelőhelyen" a strandon kívül. Ez mondjuk még nem indok arra, hogy miért nem találkoztunk a vizen. Aztán megvitattuk, ki mikor volt bent. Amikor én kijöttem az első kör után, ő akkor ment be, és amikor ő jött ki, én akkor mentem vissza :D
Az osztrákok vidáman üdvözöltek, amikor megérkeztem. Gúnyolódtak is, hogy mi ez a késői kelés. Lemaradtam a reggeli isteni szélről. De ezzel nem tudtak felhúzni. Nem maradtam le semmiről, gondoltam. És mi értelme lett volna már reggel 10re teljesen lefárasztani magam? Sajnos összességében 3-4 óránál nem tudok többet tolni. Kis vitorlára szereltem, mert ismét úgy tűnt, hogy bent nagyon fúj. Lehet, hogy így is volt, amikor megérkeztünk, de mire bementem visszavett a szél. Reménykedtem, hogy ez csak pillanatnyi visszaesés, de sajnos nem. Le kellett cserélnem a vitrolámat nagyobbra. Átszereltem, kész tortúra... Talán nem tévedek, ha azt mondom, ezt egyik szörfös sem kedveli. Na jó, felraktam az 5.4-et. Vissza a vízbe. Ez pont elég volt. Bár így visszagondolva az előző napra, kicsit kevés volt. Nehéz volt siklásba hozni a cuccot, inkább kirándulgatós szörfözés volt. Határozottan éreztem, hogy ha kicsit kisebb lenne a deszka, akkor ideális lett volna ez a szél. Vagyis a széllel nem volt baj, nem panaszkodom, a felszerelésem nem volt teljesen ideális :D. Nem akarok azok közé a surferek közé tartozni, akik folyton szidják a szelet: túl sok, túl kevés, túl pöffös, blablabla. Próbálom a helyzetet maximálisan kiélvezni, ami adatott. És ha pöffös a szél, akkor abban kell megpróbálni a legjobbat kihozni magunkból és a cuccból. Úgy döntötöttem ebben a kis kirándulgatós szélben felkrajcolok kicsit, megnézni mi van abban az irányban, még sosem jártam arra. Így is lett, elcsúszkáltam vagy másfél-két órát. Közben meggyűlt a bajom olyan apróságokkal, hogy egy vitorlás pont felém tartott, a "sofőr" pofázott, és egyáltalán nem figyelt arra, merre tart, és hogy én ott vagyok valahol az útjában. Úgy éreztem, nem érnék semmit, ha eldobnám a vitorlámat, így mentem tovább, és talán észbekapott, mert elfordult. Megörökítették a partól a pillanatot, elég közel volt... Messziről úgy nézett ki, mintha össze is mentünk volna. Aztán ott vannak azok az idegesítő egy személyes kis mini vitrolások. Biztos van nevük is, de én nem tudom. Én csak tutajnak hívom őket, amit gyerekek vezetnek, akiknek fogalmuk nincs arról, mit kell tenni, ha jön valaki. Olyan idegesítőek, mint a kezdő szörfösök. Teljesen mindegy Te mit csinálsz, ők tuti úgy reagálnak, hogy még jobban feléd tartanak. Na egy ilyen esetben eldobtam a vityót, mert a gyerek annyira rémült volt, és nem örültem volna, ha bezúzza a deszkámat. De természetesen többször "összefutottam" ilyen lelkes hajóskapitány palántákkal. Élesen visszacsúsztam a kiindulási helyre, és kimentem. Következett a szokásos energiapótlás és pihenés. Későbbre terveztem még visszamenni, de ahogy előző nap is, négy óra körül gyülekeztek a felhők. Leszereltem, nem akartam megint ázva pakolni. Kár volt... Nem lett belőle semmi, a szél viszont beerősödött. De nem voltam hajlandó megint felriggelni, hogy aztán kiderüljön, hogy mire bemegyek megint leáll. Elkönyveltem veszteségnek. De nem bántott a dolog. Elfogadtam, hogy van úgy, hogy így alakul. Tökéletes hétvége volt!
