Az idei első vízre szállás hirtelen felmerült agymenés következményeként született meg. 19-én megnéztem az innentől napi többszörös csekkolási függőséget okozó szokásos szörfös szél előrejelző oldalakat. Szombatra isteni déli, kissé dél-nyugati szelet írt napsütéssel, meleg tavaszi idővel. Több se kellett. Az elhatározás azonnal megszületett. Járulékos "ezt a hívást nem kéne megejteni" tettel... Felhívtam Viktort, mert a héten összefutottunk és említette, nincs hétvégére programja. Kb 2 hét telt el azóta... nem sok idő, de én már készen éreztem magam arra, hogy barátként képes vagyok kezelni a szitut. Örült, hogy elhívtam a Velencei-tóra. Mondtam pakolja fel a kis szétnyitható - vagy összecsukható (nézőpont kérdése) - székeit, némi olvasnivalót, vagy amivel ellesz a parton, amíg én szokom fél év "alvás" után a deszkámat. Kezdő-haladó szörfösnek tartom magam, mert a tavaly nyári szezon volt az első, amit saját cuccal toltam végig. Azt megelőző nyáron csak Portugáliában ismerkedtem a szörfözés művészetével. A tavalyi nyár is inkább csak fél cucc volt, mert a haverom deszkáján kalózkodtam, de saját vitorlával. A trapézolást pedig nyár végén augusztusban Paroson (Görögország) kezdtem elsajátítani. Tehát ami az első csúszás előtt előttem állt: visszaszokni a deszkára, a vityót nem soxor elejteni és ha elegendő a szél, trapézolni.
Indulás szomat reggel kilenckor. Viktort felvetem a stadionoknál, hozta a két kis széket. Beült mögém, mert az a potyautas hely :). Az anyósülésre ugyanis a vitorla, árbóc, bum van becsúsztatva. Irány Gárdony. Kényelmesen levezettem, jó zenéket hallgatva, örömködve, boldogságos hangulatban. Totál felvillanyzott, hogy újra csúszni fogok, és bennem volt az egészséges félelem és izgalom, vajon hogy fog menni. Viktor jól elvolt hátul, túlságosan is... A hajamat hozzá akarta kötözni a fejtámla rúdjához, javasoltam, hogy szálanként tegye, úgy ő is le lesz kötve egész úton :). Örültem, hogy ő jön velem, szerettünk együtt programolni, és ha elmentünk valahova, mindig jól éreztük magunkat. Hogy akkor miért nem vagyunk együtt? Na igen, ez nem tartozik a blog témájához, úgyhogy csak röviden: mert neki ennyi elég is, nekem meg már elegem van a "csak érezzük jól magunkat minden kötelezettség nélkül" pasikból. Az ilyen felfogású pasikkal nagyon szívesen vagyok haverságban, de sajnos ők mindig át akarnak lépni azon a bizonyos határon, és nem tudják megtartani a kellő távolságot. Ez később be is bizonyosodott ;).
Hát akkor ezt mindenki felfogta és megértette, úgyhogy vissza a fő vezérfonalhoz. Leértünk a partra, szél nem sok minden fújt, volt már pár elvetemült szörfös ott. Kifaggattam őket a tényállásról. Valaki már egy órája várt. És csak várt. Azért összeraktam a rigget, ha már lejöttem, akármilyen picike szellő is fúj, muszáj deszkán állnom. Viktor lelkesen segített. Olyan édes volt. Ő a vitrolázásnak hódol, ezért szerintem neki is jól esett újra valami vizes sporttal foglalkozni. Beöltöztem michelin-babának: hosszú ruha, csuklya, kesztyű, cipő. Meg lett örökítve a pillanat, mint egy manó, úgy néztem ki, de imádtam ismét a szörffel foglalkozni. Felcsatoltam a trapézt, és irány a víz. Nem is volt olyan hideg, mint amilyenre számítottam - a maga 8 fokjával ellenben. Az időjárás olyan szelet küldött, ami pont arra volt fantasztikus, hogy kicsit mászkáljak fel-le. Nem mentem be túl messzire, nehogy baj legyen, vagy eláll a szél, és nem tudok kijönni. Viktor készített rólam pár képet, kb. 1 órát voltam bent. Aztán le is állt minden - de azért annyi szellőcske még fújt, hogy kellően hűtött. Kimentünk a parkolóhoz, ahol szélárnyékban üldögéltünk a két kis székben. Napfürdőztünk, és csak élveztük, hogy elszabadultunk a fővárosból. Mindketten ilyen menekülős típusok vagyunk: hétvégén elhúzni vidékre, ha lehet vízpartra. Kajáltunk, zenélgettünk, dumcsiztunk, szóval egyszerűen csak lazítottunk. Kellően fűzerezve az egyre gyakorodó érintésekkel, ölelgetésekkel, amit naná, hogy nem én kezdeményeztem... Nem szeretnék ujjal mutogatni ;). De az igazság az, hogy nagyon jól esett, és még talán bele is fért. Befutott Tom, akit pont itt ismertem meg egy évvel ezelőtt, ő is szörfös, úgyhogy a Családhoz tartozik :D. Azonnali helyzetjelentést attam a délelőtti szél eseményekről. Mondtam, hogy én lassan pakolok, mert itt már nem lesz semmi. Mikor jött vissza a partól szólt, hogy ne kapkodjam el annyira, jön a szél. És jött... Vissza a vízbe. ez tényleg egy visszaszoktatós szörfözés volt. Erősebb lett a szél pont annyira, hogy kényelmesen trapézolhattam. Néha meg-meg siklottam. Ez azért fontos, mert a tartós, biztonságos siklás az idei év lesson-ja. Mint ahogy a két papucsban állás és a wasserstart is. Elképesztően jól éreztem magam, büszke voltam magamra, hogy milyen jól megy már az első alkalommal, és ez jó kilátásokkal töltött el.
