Vasárnapra kicsit szét voltunk csúszva az előző napi bemelegítő csúszás miatt. Bíztunk abban, hogy bejön az előrejelzés, bár az előző napi tapasztalat azt sugallta, hogy arra lesz jó a szél, amire szombaton számítottunk, és nem jött be. Tételesen ez azt jelenti, hogy az előrejelzés alapján én 3.8-cal mentem volna, de mivel gyengébben fúj ténylegesen, mint amit ír, ezért 4.7-el fogok tudni menni. Így is lett, elmegyek jósnőnek. 10 óra fele értünk le, megbeszéltük Stefannal, hogy ő is csatlakozik, meg Remedyt is vártuk, hogy érkezzen, ő előző nap is ott volt. Ugyanolyan deszkával csúszunk, csak ő nagyobbal. Mindenki be is futott pár perc eltéréssel. Örültünk egymásnak, Stefannal régóta nem volt alkalmunk sem találkozni, sem szörfözni. A srácok meg sem vártak, teljesen be voltak zsongva, és vízre szálltak nélkülem. Legalább bementek tesztelni. A szitu ugyanaz volt, mint előző nap. Amikor bementünk, egy pár kör erejéig jó volt a szél. Aztán visszavett egy kicsit. De nagyon hülyén fújt. Ha az alapszelet néztem volna, akkor 5.4-re váltok. Viszont olyan pár perces ráfújások voltak, amiben a 4.7-el siklottam jókat. Nem olyan hatalmasakat, de azért jókat. Még mindig inkább biztonsági játékra törekedtem, és nem volt kedvem nagy vitorlával küszködni. Továbbá a ráfújásokban bajban lettem volna a nagy vityóval. Valamit valamiért, sok álldogálás volt (ezért is nem készült egy olyan kép sem, ahol tisztességesen gangolok). Az egyik ilyen szélszünetben Csipet ment pár méterrel előttem, és pont azon röhögtünk, hogy nem fúj. „Csak egy kicsit erősebben, lécci!” Kiáltott fel az égbe. És abban a pillanatban ráfújt. Mindketten egyszerre megindultunk, és repesztettünk a partig. Csak kérni kellett, és megadatott. :) Egy-két combos ráfújásban sikerült becsületesen megindulnom, ilyenkor figyeltem a cucc viselkedését különböző mozdulatokra, testtartás változtatásokra, és már az is előfordult, hogy helyben hagytam mást. Endruék hamar megelégelték a kihagyós szelet, így eggyel nagyobb méretre szereltek, ő 7.2-vel száguldozott tovább, de ő végig tudott siklani vele, nem voltak kihagyások. Gyakorlatilag 4,7 és 7,5 között volt a szórás a vízen lévő vitorlaméreteket tekintve. Tippjeim szerint én lehettem a legkisebbel. A taktikám változatlan volt, kifulladásig nyomni. Néha kimentem kicsit fújni, egy nagyobb pihenő alatt készítettem képeket a többiekről. Beszélgettem az ismerősökkel a parton. Szeretek ide járni, mert biztonságot ad, hogy akárhova nézek mind a vízen, mint a parton, ismerős arcok vesznek körül. Tudom, hogy számíthatok a segítségükre, ha bármi történne velem a vízen. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy nem tudok kijönni, hanem akár egy árboctörés, akár egy esés következtében mondjuk egy sérülés, bármi. Több etapban szörföztem végig a napot, a vége már nagyon gatya volt, ott már pöffvadászatra került sor. Ki is voltam fulladva, így feladtam. A fiúk ezt már előttem egy fél órával megtették. Aztán mindenki átöltözött, lazultunk a parton kajálás után, a cuccokat is kicipeltük szétszedésre, amikor egyszer csak fél öt körül betört a szél. Feküdtünk és ámultunk. A déli? 4 óra után? Azt hittem, hogy a srácok fejvesztve rohannak majd be a vízbe, ahogy Remedy tette. „Na, ti nem jöttök?” – kérdezte. Én vállat vontam, teljesen végem volt. Viszont a fiúktól is hasonló reakció jött. Áááá, ez csak egy fellángolás, 5 perc és vége. Amikor fél órával később is még ugyanúgy tombolt, akkor is átsuhant az agyunkon, hogy be kéne menni, de végül a fáradság győzött. Remedy vagy 1 órát csúszott, megvártuk, nála volt a régi trapézom tesztelésen. Mindig csak mondogattuk, úgyis mindjárt eláll, már nem érdemes bemenni, mire leérünk a vízhez, legyengül. És ehhez hasonló mondatokkal nyugtattuk magunkat. De könyörgöm! Ne fél 5kor fújjon be az, amit 11-re ígérnek! Így jártunk, ilyet is láttunk legalább. Idén teljesen kiszámíthatatlan a déli…
Folyt. köv. hamarosan a következő hétvégi balatoni délivel, mely hasonlóan hektikusan viselkedett.
