Szombat reggel későn tértünk magunkhoz Endruval, valamikor ki kellett már aludni magunkat, így 10 óra volt már bőven, mire felkeltünk. Az előrejelzés nem sok jót írt előző este, így nem is erőltettük a korán kelést, de amikor kinéztünk az ablakon, hát bizony fújt a szél. Úgyhogy gyorsan kocsiba pattantunk, felpakoltuk a cuccot, és lehúztunk Fertőre. Hát ott nem fújt úgy, ahogy az ablakból kinézve tapasztaltuk. Endrunak esélytelen volt. Úgyhogy gáláns úriember lévén segített összeszerelni, hogy mihamarabb vízre szállhassak. Természetesen a nagy vitorlámmal mentem be, de az is kevésnek bizonyult. Feri 8.5-es cuccal sem tudott túl sok mindent produkálni. Szépen lassan elkezdtek szállingózni a riderek. Megérkezett a Tanárúr, akivel sok év után itt a Fertőn szörfözés témában találkoztam újra. Az egyetemen ő volt a kollégium igazgatója, onnan ismertem, és mindketten meglepődtünk a másikon, hogy szörfözik. Idén ez volt a második alkalom, hogy itt összefutottunk. Épp kisebb deszkára váltott, azzal ismerkedett, barátkozott. Érkezett egy család: apuka, anyuka, egy 4év körüli kislány és egy pici baba. Apuci elkezdte összeszerelni a cuccot, amíg anyuci a babával pihent egy nyugágyon. Tipikus – elmélkedtünk rajta Ferivel. Anya vigyáz a gyerkőcökre, apa meg tolja. Aztán nagy meglepetésünkre anya kezdte el felvenni a neoprént, és bement csúszni egyet, amíg apa a gyerekekre vigyázott. Jó, egyértelmű volt, hogy apa is szörfös, különben nem ő szerelt volna össze, csak gondolom neki (is) kevés volt a szél, anya meg örült, ha kicsit vízen lehet. Mutattam Endrunak mi vár rá ;)…
Mivel az 5.4-el semmi értelme nem volt bent lenni, elkezdtem hezitálni, hogy bemenjek-e Endru 7.2-jével. Nekem túl nagy és nehéz az a vitorla, de bosszantott, hogy nem tudok siklani, azzal meg legalább esélyem volt rá. Így rászántam magam. Első körben eléggé paráztam, de még az elején megpróbáltam kihúzni a vitorlát, és mivel ment, úgy voltam vele, csak menni fog bent is. Először csak fél távig mentem, megfordultam, és kifele vettem az irányt. A trapézköteleken állítani kellett, nekem előbbre kell helyezni, mint ahogy ő használja. Az egyik még így sem volt tökéletes, és az pont a kedvezőbb oldalamon volt. Az történt, hogy a gyengébbik felemre jobban uraltam a cuccot, mint a másikra, és jobban élveztem a csúszást. Pár kör után egész jól belejöttem a hetes vitorla kezelésébe, és száguldoztam ki-be. Nem mindenhol tudtam még így sem siklani. De voltak már szakaszok, ahol igen. Legalább nem veszett kárba a nap, meg hogy lejöttünk. Büszke voltam magamra, mert ismét úgy éreztem, hogy fejlődtem. Ha másban nem, vitorlakezelésben, és nekem tök nagy szó, hogy ekkora vitorlával tudtam menni. Amikor megindultam, már nem is volt olyan nehéz a rigg. Amikor első kifáradásom után kifele mentem, a part közelében pont jött egy jó kis pöff, amivel ki tudtam siklani teljesen a partig, mert itt van egy kis öböl, ahova nem fúj be a szél, és nehéz onnan kijönni, meg bemenni is. Pont valami öregekből álló turista csoport bámészkodott a parton, és ahogy mondani szokták, bár akaratomon kívül, de „moziztattam” őket egy kicsit. :D Aztán Endru mondott valamit, amin kissé kiakadtam. A benyúló földnyelven horgászok tanyáztak, akik azzal próbálkoztak, hogy a szélárnyékos részen kifele és befele jövő szörfösöket megpróbálták eltalálni hármashoroggal. Bíztatták egymást, hogy nem baj, jön még vissza, majd legközelebb meglesz. Oké, hogy őket zavarja, hogy elmennek a halak, bár nagyon jól tudják, hogy a szörfösök azon a 10 méteren mennek be. És még azt is leerőltetem a torkomon, hogy adott esetbe kiszakítják a vitorlát, bár biztos a nyaka köré tekerném a damilt, és ledugnám a torkán a horgot, ha a cuccommal valami történne. De hogy annyi felelősségtudata sincs, és ekkora gyökér, paraszt, hogy mi van akkor, ha engem talál el, a szememet, vagy belém akasztja, és berántja, hogy ezzel akár életveszélybe sodorhat, vagy ha ilyen sérüléssel a trapézzal beakasztva beborulok, és a vitorla alá kerülök, bele is fulladhatok a vízbe… Szóval egyszerűen nem fér a fejembe, hogy milyen aluliskolázott, unintelligens baromnak kell lenni ehhez?! A horgászok kontra szörfösök mindig is probléma volt. Fűzfőn is vannak örök elégedetlenkedő halgyilkosok. De ők csak mondják a magukét, nem próbálnak még kárt is tenni bennünk. Mivel elég heves vérmérsékletű vagyok, most, hogy írok róla is felháborít a téma. Csak azért nem mentem oda hozzájuk, és konfrontálódtam velük, mert Endru nem engedett oda, ismerve engem, hogy annak nem lett volna jó vége. De ha „csak” a cuccomat teszik tönkre, akkor is, gondolom, nem kártalanítottak volna. Mindig elgondolkodok, mi történhet ilyenkor. Rendőrt hívnék? Abból sem látnék pénzt. Szóval patt helyzet. Az emberi taplóságot nehezen viselem. Nem ajánlom, hogy legközelebb ilyennel „szórakozzanak”. Előbb-utóbb valakinek baja lesz belőle, ha ezt folytatják, egy találat összejön. De azt ne akarják megélni. Azt hiszem, ezt valamennyi szörfös nevében mondhatom…
Miután pihentem egyet, visszamentem még egyet küzdeni a hetessel. Endru ellátott apró praktikákkal, mit hogyan csináljak. Meg a Tanárúrnak is mondott pár segítő szót. Ebben az etapban talán a tanácsainak köszönhetően sikeresebb voltam. A vitorlától sem féltem már. Jobban ment a megsiklatás, próbáltam pumpálgatni. Egyre jobban egyet értettem Endru véleményével, annak ellenére, hogy mennyire szeretem a deszkámat, hogy egy lomha nagy hajó. Azt éreztem, ha kisebb deszkával lennék bent, olajozottabban menne a dolog. Hátráltat a kicsikém. Pont emiatt éreztem egyre erősödő késztetést, hogy a mélyvíz ellenére kipróbáljam az újonnan birtokomba került 96 literes F2 Stoke-ot. A múltkori 98 littyós menet érlelte meg bennem, hogy mire is van szükségem. Immáron ott várt a kocsiban, hogy első találkozásunk beteljesüljön. De ez nem az a nap és nem az a hely volt. Déli parton akartam tesztelni, ott biztonságosabban érzem magam egy ekkora váltáshoz. Ott nem kerülhetek bajba, hogy nem tudok kijönni, vagy elindulni, mert beesek. Szóval a nagy találkozás még váratott magára. Ennek ellenére ismét elégedett voltam a teljesítményemmel, megszelídítettem a hetest! Most már a vele való menettől sem fogok tartani, újabb félelem legyőzve, így határaim és lehetőségeim is tágultak.
