Ha a hétvégi szörfözést egy szóval kellene jellemeznem: ORGAZMUS. Elmondhatatlan, frenetikus, csontvelőig hatoló élmény volt.
Pénteken 2kor leléptem a munkahelyemről, hogy elkerüljek egy esetleges utolsó Balatonra látogató csúcsforgalmat. A cuccom felpakolva, deszka a kocsi tetején, szerencsére őrzött, bekamerázott parkoló van a cégnél, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy baja lesz. Sima utam volt, balzsamos forgalommal. Kevéssel 4 óra előtt már a napsütést élveztem a fűzfői Brutál Beachen. A megszokott arcok egész nap lent voltak, kifaggattam őket, hogy volt-e valami, amiről lemaradtam napközben. A DNY-i fújdogált, de semmi extra. Csodálkoztak is, hogy estére jöttünk le „Ti tudtok valamit”, mondták félig kijelentő, félig kérdő hangsúllyal. „Vérszagra gyűl az éji vad…” mondtam. Meg is lepődtem, hogy ők ennek ellenére összepakoltak, és nem várták meg, hogy jöjjön a vihar. Befutott Endruboy, majd amikor mi már riggeltünk, Máté is megérkezett. Ragyogó napsütésben szereltünk, igazi rákészülés élmény volt. Vida Úrság szokás szerint látványosan érkezett, berobbant, és kétségbeesett riggelésbe kezdett. Kérdeztem is tőle, hogy hova kapkod, azt felelte, mindjárt itt a vihar. De azért a mindjárt, nem azonnal... Mi maradtunk a kényelemnél, nem szeretek kapkodni. A vitorla- és testsúlyméretek aránya jelentős eltéréseket mutatott: én az 50 kilómmal a legkisebb, 4.7-es vitorlámat szereltem. Endru letépett 5.3-ra fogadott, Máté egyetlen vitorláját húzta fel: 7.2. Vida kiröhögött mindenkit, azt mondta, mi ebben a szélben meg sem fogunk mozdulni, és kb. 75-80 kilójára 4.4-et tett fel. Hát érdekesnek ígérkezett, az biztos. Kinek fog bejönni? Ki fog tudni kényelmesen menni, kinek lesz sok, esetleg kevés? Veszprém felől kezdtek fekete felhők tolongani az égen, közeledett a várva várt drágaság. Jött is az infó Veszprémből, ott már brutálisan tombol. Hat óra körül befújt. Az egyes számú versenyző, Mr. Vida elsőként vetette magát a habok közé, és már el is siklott eszeveszett tempóban 4.4-es NP-jával. Kettes számú versenyző, Endru is utána ugrott, és mindketten pillanatok alatt ici-pici szárnyas ponttá zsugorodtak, és már fordultak is a nádasnál. Hezitáltam, és vártam. Máté is hasonló álláspontra helyezte hadseregét. Egy másik hölgyemény ugyanolyan méretekkel kelt volna versenybe, mint én, de csak vesztegelt a vízben, morfondírozva, hogy elinduljon vagy ne. Mint megtudtam 3-4 éve szörfözött, gondoltam, kiscsikó lehetek hozzá képest. Nem mert bemenni, féltette a deszkáját. Én meg úgy voltam vele, lesz ami lesz, ha sok, kijövök, vesztenivalóm nincs. Nem megyek messze, hogy adott esetben ki tudjak úszni, ha nem tudnék kijönni. Hát milyen jól döntöttem! :D Nem volt sok, röpködtem nagyokat, naná, hogy borultam párat, de egy slajdert sem nyomtam, amire nagyon büszke vagyok. Valami nagyon beért bennem, mert sokkal magabiztosabban mentem, kezeltem a vitorlát. A fordulásokkal még azért van gond, ezzel a deszkával nehezebb fordulni, mint a Qcséberrel. De a papucsolás a klasszcsibb oldalamra kezd magabiztossá válni, ezzel a deszkával nem nehéz. A másik irányba pedig kísérletezgettem, kíváncsiságtól hajtva, optimistán álltam a dologhoz. Próbáltam elemezni, vajon mit csinálok máshogy, mint másik irányba, próbálkoztam, változtatgattam a dolgokon. Azért óvatosabb vagyok erre a felére, mert a slajderokat is mindig ezen az oldalon nyomtam. De amint említettem, most nem borultam egy velőset sem. Nem félelemből szörföztem, hanem tanulási, fejlődéssi vággyal felvértezve. Amikor kifáradtam megálltam kicsit pihenni. Endru odajött, hogy akkor most elmagyarázza a wasserstartot, és biztos benne, hogy nem lesz vele gondom, mert még nem látott igazán szörfözni, de minden elismerése… Hát igen, aki jó, az jó! :P Na jó, nem vagyok arcoskodó, sőt, nagyon jól esett az a bíztatás, amit kaptam és folyamatosan kapok tőle. A széllel szerencsénk volt, mert most a megszokottnál is jobban befújt közel a parthoz, úgyhogy volt miben gyakorolni. Nem adtam neki túl sok esélyt, hogy menni fog. De ha jó a mester, akkor a tanítványnak is könnyebb, előbb van sikerélménye. Pár kudarc után már majdnem feladtam, és indultam vissza siklani. Közben ő kiment, én pedig még adtam a dolognak egy esélyt. És valahogy összejött. Ráéreztem, szélbefordítottam, kihúzott és már álltam is a deszkán :). Sajnos nem látta. Aztán visszamentünk még egyet tolni. Még mindig sokat dolgozok karból, de tudatosan figyelek, hogy ne feszüljek be siklás közben, élvezzem, és lazítok rá a karjaimra. Ismét röpködtem párat, egyre jobban élvezem azt, hogy miylen magabiztosan tevékenykedek befelé, és hogy milyen hamar ott van a nádas. Pár kör után kezdtem kifáradni. A partmenti sekély vizekben ismét a wasserral foglalkoztam „pihenésképpen”. Endru ismét pont ott hagyott, elzúgott befele, amikor újabb két alkalommal megcsináltam a wassert. Ez a nap tele volt sikerélményekkel! Aztán bementem még egy utolsó búcsú körre, mert már a nap is lement az égboltról, és lassan ránk feketedett az éjszaka. Amivel nem lett volna gond, mert szét lehet szerelni autólámpa fényben is. De szörfözni nehéz sötétben. Szóltam, hogy én megyek ki, Ndru is csatlakozott. Amint kiléptem a stégre, elkezdett pötyögni az eső. Hiába! Nem csak azt tudjuk, mikor kell érkezni, hanem azt is, mikor kell stílusosan távozni. A szakadó esőben való szétszerelés nem volt valami nagy buli: minden vizes maradt, és úgy pakoltuk be a kocsiba. Gyors átöltözés, aztán irány elfoglalni a hétvégi szállást. Nem mondom, hogy nem fáradtam el. Nem kicsit, naggggyon!
