Ismét nagyon elmaradtam a legutóbbi csúszás beszámolójával. Bár tudatosan halogattam, ugyanis ez egy olyan semmi extra szörfözés volt. Nem történt semmi különösebb. Mentünk, szörföztünk, jöttünk. Na jó, azért ennél kicsit több volt.
Ragyogó napsütéssel és déli széllel ajándékozott meg minket az ég ezen a vasárnapi fertői napon. Immáron negyedik hete minden hétvégén fújt. Ezért kicsit terhesnek is éreztem, hogy megint menni „kell”. Nem azért, mintha nem ragadnék meg minden alkalmat, csak már nagyon fáradt voltam. Nem tudtam rendesen kipihenni magam, a hétvégi csúszásokhoz tartozó korán kelések a hét közbeni sok munkával vegyítve az elmúlt három hét alatt jelentősen csökkentették az energiaszintemet. Szombaton rápihentünk a vasárnapra. Kényelmesen bepakoltunk, hogy reggel csak indulni kelljen. Az idei déli szél fújási képességéből kiindulva bár örültem volna egy 4.7-es menetnek, de várható volt, hogy célszerűbb nagy vitorlával bemenni, ha nem akarok álldogálást. Az események a várakozásoknak megfelelően alakultak. Titokban reménykedtem, hogy tévedek, és mégis a kisebb vityóval tudok menni, amit rá tudok tenni az új kedvenc kis deszkámra, de nem. Be kellett érnem a nagyobb konstrukcióval. A víz hideg volt. Bár felvázoltam egy olyan tervnek a lehetőségét, mi szerint shortyt veszek, rá lycrát és boardshortot. Nem került rá sor, sőt, így is hidegnek bizonyult. A lábam határozottan fázott, elgondolkodtam a cipőn, de nem volt kedvem a papucsokat ismét átállítani, majd legközelebb vissza. Sok az a négy papucs. Rengetegen voltak a vízen, sok osztrák pajtás is tiszteletét tette. Több volt az osztrák szinte, mint a magyar, így amikor egy kolléga pont elém tette le a cuccát a 2 méteres bejáratnak kialakított placc közepére, nem is magyarul szóltam neki. Bár kiderült róla, hogy magyar. Ez mondjuk nem mentesíti az alól, hogy tekintettel legyen arra, hogy nem rakjuk le a szörfünket a bejárat közepére, mert 2 méterrel jobbra vagy balra elvinni nem okozhat akkora megterhelést. Másrészt nem tesszük le úgy a cuccot, hogy ott áll előttünk egy sporttárs (én), araszol a kezében a cuccal a víz irányába, és pont eléje, a lábához leszórjuk, mint aki jól végezte dolgát, hogy épp csak nem esik át rajta. Mindezt úgy, hogy már egy másik szörf is félig elfoglalta a bejáratot, ezzel a mozdulattal pont eltorlaszolta az egészet. Szóltam neki németül, majd miután kiderült, hogy magyar, magyarul, hogy bocsi, nem tudok tőled bemenni, ennek hatására sikerült arrébb tennie, majd egy megjegyzés keretében (ami kicsit túl erősre sikeredett) véleményeztem a félig az útban lévő másik cuccot: Ez a büdös bunkó sincs tekintettel saját magán kívül másra… Egyrészt finomabban is megfogalmazhattam volna a véleményem, másrészt viszont az emberek lesz@rják egymást, és igenis jobban oda kellene figyelnünk arra, hogy mások, hogyan, mit. Nem csak magunkkal kellene elfoglalva lennünk, hanem tekintettel lenni kicsit környezetünkre mind vízen, mind szárazföldön, és az élet valamennyi területén. Ha én az 50 kilómmal el tudom cipelni a felszerelésemet olyan területre, ahol nem zavarok senkit, akkor egy 90 kilós erős fiatalember, kifejlett, nálam sokkal erősebb izmokkal is képesnek kell, hogy legyen a víztől nem 2, hanem 5 méterre elvinni a szörfjét. A szörfözés maga teljesen átlagoskás volt, fel-le gangoltam megállás nélkül, amikor volt kedvem, gyakoroltam fordulni. És ennyi.
2 órás menet után mentem ki pihenni. Kicsit napoztattam a hátamat, beszélgettem a többiekkel, sztorizgattunk. Szeretem, hogy ilyen jó kis csapat van itt. Nem sokkal később Endru is megunta, toltunk egy kis utánpótlást az arcunkba, egy kis otthonról hozott elemózsiát. Majd megjelent Remedy is. Azt hittem nincs ott, mert azt mondta, nem biztos, hogy el tud jönni. Nem láttam a vízen, aztán kiderült, hogy felkrajcolt sokkal feljebb, és ott csúszott magányosan.
