Vasárnap már 9 óra körül kinézve az ablakon láttuk, hogy tépi a fákat a szél. Sajnos családi kötelezettség miatt nem tudtunk lemenni időben a partra. Rápillantva a met.hu aktuális adataira megerősítette a látottakat, Szigligeten 5-ös alapszél fújt. A Balcsi többi részein is 4-es szelet mutatott nagy átlagban. Fájó szívvel vártuk a pillanatot, amikor végre indulhatunk. Én ezen a napon is azon fogadalmamnak hódoltam, hogy nem vagyok hajlandó az ötösömmel menni, ha nem lesz elég szél a négyeshez, akkor inkább nem megyek. Végre elindultunk, és Vonyarcra érve örült a fejünk, amilyen látvány fogadott. Egyértelmű volt a 4.7-es vitorla, Endrunak az 5.5. Szerelünk, mint a barmok, és persze megint elkezdett alább hagyni. Nem hittem a szememnek, és nem hittem el azt, hogy ilyen van. Hogy negyedszerre is erre kell kiérnem, hogy szerelek, és gyengül a szél. Mire mindent összeraktam úgy tűnt beljebb nem lesz gond a siklással, így bevetettem magam a hullámok közé. Vagyis megvártam Endrut, ő a tesztember. Megnézem ő hogy megy, és attól függően döntök. De ha őszinte szeretnék lenni, a döntés már megszületett bennem azelőtt, hogy ő bement. Igazából tudtam, hogy úgyis bemegyek az összeállított vitorlával. Csekkoltam, realizáltam a látottakat, és nekiindultam. Ha eddig szörfözésnek neveztem azt, amit műveltem, akkor tévedtem! Most tapasztaltam meg igazán, mit jelent szörfözni. Nem kellett pöffre várni az induláshoz, nem kellett szenvedni a megsiklással, hanem minden ment magától a megfelelő ritmusban. Kifújt, tökéletes szél megfelelő vitorlamérettel. Besza-behu-effekt. Életemben nem mentem még ekkorát, mint most. Csak száguldottam, pattogva a hullámokon. Néztem a tájat, mi történik körülöttem, figyeltem a többieket, ki merre van, néha elment mellettem 1-1 szörfös, kite-os. Ez most becsületesen befújt. Elbírtam volna a kisebb deszkát is, mert a 96 literrel olyan becsapódásaim voltak… Úgy mentem, ahogy a szörfösök menni szoktak. Hátra dőltem, és repesztettem. Próbáltam megfogalmazni, mit éreztem, és nem gondoltam volna, hogy van olyan, amit nem tudok szavakba önteni. Mert még az orgazmusnál, sőt 5 orginál is nagyobb élmény, nem tudom, csak úgy áááááááá!!!!!!!!!!!!!

Azt szeretem a szörfözésben még mindig, hogy minden alkalommal valami újat tapasztalok. Ahogy fejlődök, tágul a látószögem, szélesedik a teherbírásom. A parton futólag átsuhant az agyamon, hogy lehet, elég lenne a 3.8. És valószínűleg amikor siklás közben elkapott egy nagyobb ráfújás, elég is lett volna. Birkóztam a széllel, küzdöttem az életemért, ahogy mondani szoktuk. De csodálatos érzés volt. Akár átszörfözhettem volna a túlpartra is, de nem bíztam annyira a szellőben, ha meg eláll, akkor hogy jövök vissza!? De azért elég messze bementem a Balaton gyomrába. Nem próbáltam megfordulni, overpowered voltam, nem hiányzott egy nagy becsapódás, és esetleges sérülés. A wasserstart is sima-laza volt. Igazuk van az öreg, tapasztalt rókáknak, ha van szél, gyerekjáték, szél nélkül nehéz… Simán elindultam, trapéz azonnal beakaszt, és már siklik is a kicsike, mihamarabb be a papucsba, és hátradőlés. ENNYI! Becéloztam a kiindulási pontot, bár befele is úgy éreztem elég élesen megyek, de visszafele mindig úgy tűnt oda kell figyelnem még jobban az élesedésre, különben nem ott kötök ki, ahol akarok. Minden kör után leszálltam egyet szusszanni, kemény menetek voltak. A mámortól, ami átjárta az egész testemet, csak az járt a fejembe, hogy aztakvaaaaa, ez frenetikus!!!! Egyik szuszi alkalmával Endru is megpihent mellettem, és csak olyan mondatok jöttek ki belőlünk, hogy: ezt nem hiszem el! Ez hihetetlen, úristen, áááááá. És ehhez hasonló nyomdafestéket nem tűrő ömlengések. Önmagamon kívül voltam az ámulattól, sokktól, döbbenettől, hogy micsoda egy sport ez! Olyan megtapasztalásaim voltak, amilyenek még sosem az életben. Nincs semmi, amihez hasonlítani lehet. Kb. 10 kört mentem, beiktatva a mini pihenőket. Rájöttem, hogy keményebb körülmények között is elbírok ugyanazzal a vitorlával, pontosabban nem gondoltam volna, hogy ilyen széles spektrumon képes vagyok a vityó kezelésére. Ez erőt ad a jövőre nézve, hogy ne féljek attól, hogy sok lesz a vitorla, mert apró állítgatásokkal nagy játéktere van az embernek. Nyilván vannak határok, de ezek a határok tágulnak, eltolódnak. És erőt ad ahhoz is, hogy ne féljek már a mély víztől, képes vagyok elindulni és kijönni. Ha pedig mégsem, akkor van, aki megment! :) Kb. egy órát mehettem, majd jóhiszeműen, hogy ez fúj, kijöttem egyet fújni. Aztán lassan a szél is megpihent. Kettő körül lehetett, és visszaállt az előző napi állapotra. Délelőtt kifújta magát. Sajnálom, hogy korábban nem tudtunk lemenni a partra, de így legalább a csúcson hagytam abba. És felspannolt állapotban ért véget a nap.