Szeretnék pár keresetlen szót szólni azon szörftársakról, akik nem értékelik a jó szándékú, segítőkész, önzetlen gesztusokat. Meséltem ugyebár a deszka eladásról, az ott említett fiatal embert is ide gondolom a mostani bejegyzésembe, de ez egy újabb „gáláns” úriemberről szól.
Próbálom tárgyilagosan vázolni az események sorozatát, kezdetben elfogultság nélkül, majd az indulataimat szabadjára engedve kifejtem személyes véleményemet. Meghirdettem a bumomat. Emailben jelentkezett egy srác, hogy x összegért megvenné. Irányárat adtam meg, így belefért az alku, amit írt. Írtam neki, megadtam a számomat, hogy telefonon célszerűbb lenne egyeztetni. A megtekintésre a probléma az volt, hogy nem volt közös metszett abban, amerre én és Endru járunk, és amerre ő mozog. És kompromisszumként nem volt hajlandó Fehérvárról Veszprémbe leugrani, de még Várpalotáig sem. Amúgy Pesten vagy mellette lakott, ami sok mindent megmagyaráz. Elnézést a pesti emberektől, és aki nem olyan, úgysem veszi magára, de ismerjük a pesti ARC szindrómát. Éltem négy évig Pesten (nem Budán), és saját tapasztalat, hogy az ott született emberek külön kasztját képezik a népességnek. Ezért is hoztam meg azt a szabályomat, hogy pesti pasival soha többet nem állok szóba, mert elvetemült a gondolkodásuk. Tehát emberünkkel telefonon egyeztetek, hogy mikor és hol lenne alkalmas. Értelemszerűen, én nem vállalok semmi plusz utat, ami még tovább csökkenti az árat, meg én is elmegyek oda, ahol venni akarok valamit, ha én vagyok a vásárló. Így is gyakorlatilag négy megyébe el tudom juttatni a portékát, de egyik opció sem volt megfelelő. A barátnője épp valami balatoni helyen tanyázott, javasoltam, hogy jöjjön el az egyik Balcsi parti településre, ami nekünk útba esett, és akkor ott meg tudja nézni. Ez sem volt megfelelő. Végül egyik ismerősöm ment Pestre, és mivel emberünk az M7 mellett dolgozott, megegyeztünk, hogy kimegy ahhoz a kilométer kőhöz, ami ott van a munkahelyénél, és akkor senkinek nem kell kitérőt tennie. Ismerősöm útban volt a bummal, telefonszámot megadtam, egyeztettek, de emberünknek épp nem volt alkalmas semmikor a találkozó az előre megbeszélt helyen. Ismerősöm kitalálta, hogy ott hagyja az irodában, ahova ment Pestre, és oda be tud menni, elvinni. Azóta eltelt két hét, az ismerősömet kérdezem, hogy akkor mi lett a bummal, mert közben ő is nyaralt, mi is el voltunk havazva. Nyilván nekem nem volt fontos, hogy mikor adja ő oda nekem az áru ellenértékét, amit – mint gondoltam – ott hagy a srác az üzletben, ahonnan az ismerősöm megkapja, ő pedig odaadja nekem. Erre kiderül, hogy emberünk már másnap besétált, megnézte, fikázta, és nem vette meg. Ismerősöm azt hitte, hogy tudok róla, mert még az üzletben felhívott egy csajt, gondolták, én vagyok, az eladó, de valószínű a barátnő volt. Felhívtam emberünket szám nélkül, és az alábbi párbeszéd hangzott el:
- Szia, X.Y. vagyok, a bum miatt telefonálok. Hallom nem vetted meg, és csak azért hívlak, hogy elmondjam, egy visszajelzés jól esett volna, hogy nem kell. Mert nincs azzal gond, hogy valami nem tetszik, csak én úgy gondolom, illik visszajelezni közvetlenül az eladónak.
- Szia, igen, öööö, akartam írni egy sms-t (remélem érzi mindenki az első fél mondatnál a tisztességet), csak épp kezdődött egy megbeszélésem, és aztán elfelejtettem…
- Jó, nézd, tényleg semmi gond, csak a tisztesség...
Itt félbeszakított, és felemelte a hangját. (aki ismer, tudja, hogy még akkor is kedves, mézes-mázas vagyok az emberekkel, ha nagyon fel vagyok dühödve, mert arra nehezebben tudnak reagálni, ha pedig provokálnak, annál kedvesebb leszek, mert azzal meg végképp nem tudnak mit kezdeni) Tehát félbeszakítva a következő osztást kezdte el: Te beszélsz tisztességről? És elkezdte ócsárolni a bumot, aminek semmi baja, a kezdő barátnőjének ideális lett volna. Majd mielőtt nyikkanhattam volna még egyet, közölte, hogy ezt a beszélgetést ő befejezte, és kinyomott… De még mindig mondom, nem baj, ha valaki személyesen megnézve valamit, úgy dönt, ez még sem az, amire számított egy-két fénykép alapján a használt apróhirdetésekben. Konkrétan sértegetett, hogy én átvertem őt.
Most jön az őrjöngős rész ;). Nem elég, hogy saját telefonszámlámat növeltem azzal, hogy felhívtam, hogy akkor mikor és hol és hogyan tudjuk megoldani a találkozót. Elvittük volna a Balcsi partra a bumot, és ezután eljuttattam Pestre, szívességet kérve ismerőstől. Nem elég, hogy nem ért rá az eredetileg megbeszélt találkozóra az M7-esen, amikor két nappal előtte jeleztük neki, hogy mikor várható az érkezés, és azt mondta neki megfelel. De hogy akkora gyáva féreg legyen, mert más jelzőket az ilyen emberekre nem tudok mondani, hogy egy rohadt 20 másodperces telefont nem tudott megereszteni, hogy Köszi, nem tetszett, nem kell… Vagy küldte volna el az sms-t, amiről hadovált, bár ez is gyávaság azok után, amit küzdöttem azért, hogy ő meg tudja tekinteni valahol a bumot, melyet ha nekem kellett volna elszállítanom valahova, majdnem hogy többe került volna a benzin. A másik dolog pedig a másikra rávágni a telefont, bocs a szóhasználatért, de köcsögség. Lehet, hogy csak én vagyok olyan rohadt tisztességes (vagy bátor?), hogy megmondom az eladó szemébe, mindegy mit vásárolok, legyen cipő, ruha vagy szörf felszerelés, hogy nem tetszik, ezért nem kell!? Ez az egész őt minősíti, sajnos ismerem ezt a stílust és viselkedési mintát. Konfliktuskerülő, menekül előle, és ezzel a harcias a másikat megalázó cselekedettel nyugtatja saját magát, éri el a saját lelkében a fölényeskedés érzését. A saját rokonaimra sem raknám rá a telefont, nemhogy egy idegenre, akit nem ismerek, soha nem találkoztam vele, ártani nem ártott nekem soha, mindig kedves és előzékeny volt, és semmi okot nem adott az ilyen jellegű megnyilvánulásra. Az meg, hogy egy nővel viselkedett így pszichológiailag sok mindent elárul… A barátnőjével is így bánik, sőt ennél durvábban, ha egy rossz szót szól, simán rányomja a telefont, ettől érzi magát az ilyen férfinak, ez a viselkedés erősíti az egóját és ellensúlyozza a kisebbségi érzését. Ő az, akinek a szemében a nő csak egy kellék, de sosem lesz egyenrangú vele, saját szemében lévő félistennel. Ő a tökéletesség mintaképe, aki sosem hibázik, minden, amit mond vagy tesz helyes, saját magában sosem talál, épp ezért nem is keres hibát, mindenért mindig mást okol. Röviden, tömören: egy kis pöcs. Ezért kedves szörftársak, és nem szörfösök, tudjátok meg, mert az ilyen megérdemli, hogy ez a "kedves" sporttárs:Nagy Péter (ridehouse) volt. Velem senki nem viselkedhet így, nem hogy egy idegen!
Most büszke lehetsz magadra, mert írtam rólad. Amíg te a piros gomb megnyomásával intézed el a dolgaidat, én eme fajtáját választom a megoldásnak. Gratulálok kedves Péter a viselkedésedhez, további sok sikert kívánok szörfözésedhez és a barátnőd tanításához! Részemről nincs harag! :) Kedves barátnő, sok sikert a szörfözés elsajátításához! Ha eleged lesz az ordibálásból, hogy miért nem megy, miért nem tudod megcsinálni, fordulj hozzám bizalommal, készségesen állok rendelkezésedre szörftanulásban!
Mivel nem vagyok hajlandó a blogomat azzal alacsonyítani, hogy ilyen kritikán aluli emberről írok, ez a bejegyzés hamarosan törlésre kerül!
