Először is köszönöm a kommentet, jól esik, hogy magamon kívül mást is szórakoztatnak a kalandjaim. J Íme egy újabb. 12 csomós előrejelzést írtak egyik csütörtökre. Sajnos az évben rendelkezésre álló szabadságok száma korlátozott. Egész napos értekezlet révén az is esélytelen volt, hogy korábban lelépjek a munkahelyről, hogy mondjuk egy órás csúszásra maradjon idő. Azért mondom, hogy egy órás, mert egy Velencei tavi széljárásban jártas ember azt mondta, hogy a déli, délnyugati szél a Velencei tavon 4-5 óra körül leáll. Ezt már sikerült is megtapasztalnom, így ilyen irányú szélre nem érdemes túl későn lemenni. Zehát, mivel a délután esélytelen volt, maradt a kora reggeli csúszás. Előző este mindent összepakoltam, beraktam a cuccot a kocsiba, a deszkát a tetőre, a hosszú ruhát felvittem, hogy reggel eleve abba öltözzek. Kelés 3 óra és fél 4 között. Hát nem mondom, hogy nem bizonytalanodtam el. Az eső esett, de a szél fújt, az összes szél portál is jelezte a hajnali, kora reggeli szelet, így nekiindultam. Negyed ötkor már kint voltam a városból. Zéró forgalom volt, így nem volt nehéz dolgom. Bár az álmosságtól nem nagyon láttam ki a szememen. Háromnegyed ötre lent voltam a tónál Gárdonyban. Bár szélnek nem sok nyomát találtam, összeszereltem, bízva abban, hogy egyszer csak jön. Valami mintha feltámadóban volt, így bementem. 2es szél lehetett, tehát semmire nem volt elég, épp hogy haladtam valamit. De a reggeli felkelő nap felhők mögül kikandikáló fényében egyes egyedül a Velencei tó közepén a friss levegőt beszippantva nem mindennapi érzés volt. Milyen lett volna, ha fúj is a szél? :D Két lomha karika után végérvényesen látszott, hogy itt nem lesz belátható időn belül szél. Nekem pedig még le kellett szerelnem, haza kellett érnem és át kellet vergődnöm az egész városon. Így kimentem. Volt egy kutyát sétáltató ember, aki elég érdekesen nézett rám. Valóban bizarr és elvetemültnek tűnhettem, és ráadásul még nő is vagyok… De elhivatottság nélkül nem lehet nekiállni szörfözni. Sajnos elhivatottságom olyan szintre jutott, hogy az utolsó, és értsd valóban úgy, hogy utolsó forintjaimat is inkább benzinre költöm, mint kajára. Néha magam is elgondolkodom, hogy ér-e ennyit, de mindig megerősítést kap az igen oldal. Mert azt nem tudom egy hatalmas kajálással sem összehasonlítani, hogy milyen, amikor befogod a szelet, beakasztod a trapézt, kényelmesen hátradőlsz és tudod, mi következik… De ezt csak az tudja, aki szörfözik… Néha sajnálom azokat az embereket, akik nem tudják, és soha nem is fogják megtudni, milyen fantasztikus érzés ez. Persze nem mindenki alkalmas ennek az értékelésére. Ezért nehéz például emberi kapcsolatokban is toleranciát találni erre a szenvedélyre. Mert ez inkább szenvedély, mint sport. Hogy egy kellemesen eltöltött luxus wellness hétvége helyett inkább választom a hűvös vízbe esés kockázatát, a vacogást, a megfázás kockázatát (lévén, hogy hosszú hajam van, még ez is tetőzi a dolgokat). És én elhiszem, hogy nem lehet megérteni, mi okoz ilyen eufóriát, de ha fúj, akkor mennem kell, nincs mese!!!