Szörfkirálylány windsurf naplója

Siklás: a világ legfelemelőbb érzése annak, aki már megtapasztalta. De az idáig vezető út nem csak tükörsima vízzel és ragyogó napsütéssel van kikövezve. Szörfözni megtanulni nem kevés energiát, küzdelmet és kitartást igényel. Hát még ha az ember fia ráadásul lány! Blogomban a windsurf elsajátításának tanulási folyamatáról olvashatsz: a bosszantó nehézségek ellenére miért is éri meg belevágni ebbe a sportba, hogy aztán létszükségleti szenvedéllyé forrja ki magát...

Friss topikok

Mauritiusi túránk nem feltétlenül szörfözési céllal indult, lehetséges hozadékként (nagyon remélve, hogy lesz szél) kilátásba helyeztük, de nem akartunk csalódottak lenni, ha nem tudunk. Végül sajnálatos módon a guru és az égiek sem támogatták szörfözési törekvéseinket. Itt emelném ki, hogy a mauritiusi nyárra a guru megbízhatatlanságát felháborítónak találom. Holott a helyiek is használják időjárás-előrejelezni. Lényegében SEMMIT nem talált el. Amikorra szelet írt ragyogó napsütéssel, akkor 2 órát ültünk a kocsiban szakadó esőben reménykedve, hogy majd befúj… Amikor nulla szélelőrejelzésre nemzeti parkoztunk, akkor le akarta tépni a fejünket, és mire visszaértünk a partra, fél 4 kor már nem adott ki a kölcsönző cuccot még 1 órára sem (!!!), mert hogy fél 5kor elkezdik visszagyűjteni a felszereléseket. Annak ellenére, hogy van 1 órás bérlés, és ha csak fél órát is tudtam volna menni, örömmel kifizettem volna az egy napos bérlési költséget is. Amúgy a kölcsönzős srácok hozzáállása is hagy kívánni valót maga után. Mindenféle kifogásokkal nem adtak ki egy másik napon sem cuccot, pedig egy 6-os és 100L-es deszka elvitt volna bőven. Meg is mondták, nincs kedvük menteni, ha eláll a szél. Dolgozni nem annyira szeretnek. Ez valószínű köszönhető annak, hogy a jelenleg ION Clubként futó kölcsönzőben éppen nincs az eddigiektől eltérően német club vezető, azaz manager, hanem a 14 éve ott dolgozó helyi srácot nevezték ki vezetőnek. Amúgy segítőkészek, és nagyon kedvesek, jó arcok, csak hát pont a funkciójukat nem töltik be. Megtudtuk tőlük, hogy a főszezon július és november között van. Ez nem egy nagy kölcsönző, még pedig azért, mert a spot nem bír el annál több embert, amennyi deszkát ők kiadnak, plusz a saját cuccal repesztő sporttársakat. Ami azt eredményezi, hogy nyáron (ott télen) fullon van a spot, és ha nem foglal valaki előre cuccot, csak odamegy, nagy eséllyel nem fog tudni mit kikölcsönözni. Első számú konklúzió: érdemes saját cuccot vinni, még ha hosszú az út, akkor is. Ugyanazon a parton 2 ION kite suli van, és rengeteg másik, nem parti állomással rendelkező. A kite nagyobb divat és népszerűbb jelenleg a szigeten, de a körülményeket tekintve jobbak is kite-ra. Van egy öböl, ahol végig derékig ér a víz, és elég tér van menni, és a másik sulinál is ideálisak a körülmények tanulni. A szigetet körülvevő korallzátony felfogja a hullámzást, nem mellékesen egyedülálló látványt nyújt, ahogy a távolban hatalmas hullámok törnek, és ennek a zúgása észrevehetetlenül bekúszik az ember bőre alá. Imádtuk! A másik nagy előnye, hogy nincsenek cápák ellentétben (az elmondottak alapján) Reunionnal ill. Madagaszkárral.

Apartmanunkat online találtuk, mindenféle ajánlás nélkül, szimplán google segítségével. Le Morne-hoz közel, La Gaulette-en szálltunk meg. Mr. Ropsen honlapja apartmanok és villák tömegét kínálják. A sikertörténetét is elmesélte, röviden: taxizás mellett a saját házára felhúzott egy újabb szintet, és szerencséje is volt (vagy inkább jó üzleti megérzése), de bejött neki. Nem volt megállás, éttermet is létesített a faluba, illetve újabb apartmanokat, villákat vett. Senki nem hitt az ötletében. De úszómedencés villa helyett ugyanabban a házban lakik, és mi is ennek az épületnek a felső szinti Le Brabant apartmanjában aludtunk meg, tengerre néző szobával. Emailben vettem fel a kapcsolatot Mr. Ropsennel, azonnal válaszolt, és annyi teendőm volt, hogy 50 € foglalót átutaltam. Kérésre intéz transzfert a reptérről, 35€-ért. Mi éltünk ezzel a lehetőséggel. A sofőr ott várt név táblával érkezéskor. Ő is és mindenki rendkívül kedves és segítőkész, érdemes a helyieket kérdezni tanácsért. Mr. Ropsennek 15 autóból álló flottája van, mi tőle béreltünk autót (i10 Hyundai), így nem csak minden egy helyen volt, hanem az ár is kedvezőbb, mintha egy hivatalos autóköcsönzőtől béreltünk volna. Bicikli és robogó bérlésére is van lehetőség. All in one :). De vannak pick upjai is, ha szörfszállításra kell. Az ár nyilván attól függ, milyen autót és mennyi időre bérel valaki. Mi teljes ott tartózkodásunkra béreltük (7 nap). Ha jól emlékszem a hivatalos ár 900 rúpia / nap volt ;)... 1 rúpia kb. 8 Ft. Az apartmanunk ára 35€ / éj volt (tehát 2 főre ennyi). Színvonalát tekintve, aki ismeri Stojan bácsi apartmanjait, annál jobb. Felújított, szép bútorokkal, teljesen felszerelt, értem ez alatt a konyhai eszközöket, ill. volt tea és kávéfőző, mikró és melegszendvicssütő, a háló szobában klímával, nem hiányoltunk semmit. A reggeli vagy naplemente kávézás ideális a tágas erkélyen. Minden nap van takarítás, amit elsőre feleslegesnek tartottam, de 2. nap után imádtam, hogy így van. Van a szobában széf, de mi nem használtuk, és nem is kell attól tartani, hogy bármi gond lehet. Aki aggódós, annak elég, ha egy bőröndöt lakatra zár az értékekkel. De ez sem szükséges, utólag így gondolom. Mr Ropsen minden kérdésemre készségesen válaszolt, az irodája az említett apartman alatt van. A felesége is egy tünemény. Érdemes az általa javasolt éttermekben enni, ill. túrákra menni. Nem csak azért mert olcsóbb, de a lényeget mutatja a szigetből. Nála minden össze van gyűjtve, és mindent elintéz. Legyen az egy hajós túra, vagy kirándulás a 900 km-re lévő Madagaszkárra.

Térjünk is rá a látnivalókra. Hangsúlyozom, mi csak a Le Morne környékén kirándulgattunk, és nem mentünk át a sziget keleti vagy északi felére, pedig ott is sok látnivaló akad, illetve érdekes túrák vannak.

1 nap: repülő út kipihenése, strandolás a Le Morne-nál. Vannak public strandok, ott letettük a kocsit (Emba Filao étteremnél, mely erősen ajánlott, részletek később), és a partot felfedeztük. Ugyan egymást érik a luxus hotelek, a tengerpart a közé, ott mindenki sétálhat, strandolhat. A hotelek nyugágyai és éttermei, kávézói nem használhatóak.

2 nap: La Vanille krokodil és teknős park (490 rúpia / fő). Már az út is szépséges tájakon vezet a parton, sorra álltunk meg fotózni. A krokodilok nem olyan érdekesek, a teknősök viszont annál inkább. Lenyűgöző mekkorák, és ha épp párzási időszak van (nálunk az volt), akkor érdekes próbálkozásoknak is szemtanúja lehet a gyanútlan turista, melyek még érdekesebb hangokkal vannak fűszerezve. Nagy orgánumúak a fiú tekik… Azután nem a navigációnk, hanem Mr Ropsen felesége által javasolt útvonalon mentünk a Chamarel vízeséshez (La Flora, Bois Cheri, át a Balck River Gorges National Parkon). Időközben elkezdett szakadni az eső, szerencsére kértünk esernyőt Ropsennétől, így nem akadályozta a túránkat. Viszont a terep rendkívül kanyargós, nehéz a haladás, főleg esőben, hajtűkanyarok dzsungele. A nyitvatartási időkre érdemes odafigyelni, hogy oda érjünk még azon belül, ha ezt az utat választjuk. Útközben van egy tea gyár, ahol nem volt időnk megállni, illetve egy negyed órát időztünk a Bassin tónál, ahol egy lenyűgöző hindu szentély van, panelház nagyságú szobrokkal. Chamarel waterfalls és Seven Coloured Earth (200 rúpia / fő): a parkba autóval be lehet hajtani, de gyalogosan is csodás lehet, mi az eső miatt kocsival mentünk. Az útvonal adja magát, először a vízeséshez visz az út, lélegzetelállító a látvány még rossz időben is. Majd a hétszínű földhöz, ami száraz időben valószínűleg jobban visszaadja azt a 7 színt, de így is szép volt.

3. nap: lévén, hogy a guru szelet nem jelzett, elindultunk az északi partra, mert oda írt valamit, és ott is vannak sulik. Autópályák elkerülését választottuk a navigációnkban, mert nem tudtuk, díjköteles-e. Utólag megtudtuk, ingyenes, így érdemes azon menni, még ha hosszabb is az út. Mi Port Luisból visszafordultunk, mert elszakadt a cérna a közlekedésen, dugók, büdös, lassú, borzasztó volt. Így későbbre tervezett program előbbre ugrott, és elmentünk a Casela Natur Park-ba, ahol oroszlánokat lehet simogatni vagy sétálni velük, ez utóbbi 1-2 órás program azt hiszem. A park önmagában nem nagy szám, van több része, gyerekekkel érdekes program lehet. A sima belépő tartalmaz egy külön részen lévő szafarit, ahova fedett, de minden irányba nyitott „bulibusz” visz. Szafari élmény garantálva, leszámítva, hogy ezután még 1x sorba kell állni egy másik buszra, de nem kell sokat várni. Kemény 1 db zebrát, 2 db orrszarvút tud felmutatni a park. Ezen kívül látható néhány strucc és emu, akik face-to-face közel jönnek, de nem bántanak, úgy tűnt. Vannak csordás állatok, talán antilop és még valami, de azokat csak pont olyan messziről láttuk, hogy nem láttunk szinte semmit. A két busz túra közötti állomáson egy kilátóról lehet zsiráfokat nézni / felárért etetni, ill. tevegelés is van, ezt nem néztük meg. Az oroszlánsimogatás 10 fős csoportokban történik, mindenkinek elég ideje van simogatás közben pózolni az oroszlánnak, aki jobb esetben nem alszik be. Őrökkel karöltve és általuk vigyázva történik az akció. Különleges élmény. Véleményem szerint csak az oroszlán programmal kombinálva érdemes bemenni a parkba, anélkül nem nagy élmény. Az ígéret ellenére nem láttunk flamingót sem, és a vízilovak is el voltak bújva. Kifizetve a belépőt a parkba bocsátás után realizáltuk, hogy a szél biza fúj. A programokat próbáltuk minél hamarabb letudni, fél 4re értünk vissza a centerbe, ez az az ominózus feljebb említett eset. Oroszlánsimogatással együtt a belépő: 1.490 rúpia / fő

4. nap: a guru előrejelzésére egész nap a center mellett vártuk és áhítoztunk a szélre. Semmi nem fújt, 2 órát esett az eső. Gurunk szerint ígéretes napunk volt, a pihenésen kívül másra nem volt jó.

5. nap: a reggel szépen indult, napsütéssel, majd fél napos az orrodig nem látsz eső mosta el a terveinket. A délután strandolásra és napozásra alkalmas volt, de a guru természetesen ragyogó napsütést prognosztizált egész napra. Embánál kajáltunk: dorado grill hal körettel salátával 290 rúpia.

6. nap: a 2 nappal korábban Ropsennél lefoglalt 1 napos hajókirándulás, delfinekkel úszás, sznorkelezés, és szigeten ebédelés maximálisan megérte az árát. Reggel 6kor van találkozó, igen, hajnalban. Utólag rájöttünk, miért. A legtöbb hasonló élményt ígérő túra, mely ügynökségek által van szervezve 9kor indul. Mivel mi fél 7 körül már vízre szálltunk, és hajóztunk ki keresve a delfinrajt, akik ebben az időben úsznak ki a nyílt vízre Mauritiusi öbölből, ahol az éjszakát töltik, nem vagyok biztos, hogy a 9kor induló tour talál még delfineket bárhol. Motorcsónakunk modern volt, nem lepukkant csotrogány, 10 főt bír el, mi 6an voltunk, és a másikban is 6an voltak. A srácok helyi figurák, ismerik a terepet, pontosan tudjak, merre menjenek. A delfineket megtaláltuk, békalábat és snorkel felszerelést adnak, a delfinraj elé kerülve megáll a hajó, és ugrás. Ajánlatos jó úszónak lenni, mert itt aztán kell úszni attól függően, merre halad el a raj. A bolyba kerülve a velük megegyező irányba úszva egyedi élmény, amikor a delfinek alattam, mellettem úsznak. Nem lehet őket megérinteni, de nem is jönnek olyan közel. Nem foglalkoznak az emberrel, nem úgy tűnt, hogy a kíváncsi fajták. Vagy csak éhesek voltak :D. 4x kerültünk elébük, ennyiszer úsztunk velük. Kimerítő a sprint úszás, de megéri. Azután megálltunk egy korallzátony felett sznorkelezni, miközben a Le Morne magasodik az égbe a szemünk előtt. Lélegzetelállító képeket lehet készíteni a vízről. A vízben árválkodó magányos szikla képeslapba illő táj. La Gaulettel szembeni szigetecske másik oldalán szálltunk partra. Amíg elkészült a grill unikornishal, lehet sétálni, fürdeni, lazulni rumos kólával. A mauritiusi rum nagyon finom. Jön a raszta-hajó reaggee zenével, ékszereket árul. Miután nem volt nálunk annyi pénz, hogy elég legyen a fülbevaló mellé a nyakláncra, 100 rúpia felárért megkaptuk. Igazi ásványok, csodás kütyük, érdemes vásárolni. Az ebéd kiadós adag, ízletes, jó hangulatban telik. Két helyi fiatal érkezett zenével szórakoztattak, borravalót illik adni. Egy óra körül értünk vissza, majdnem egy munkaidőnek megfelelő időt töltöttünk el, mindezt 2000 rúpiáért fejenként.

7. nap: utsó strandolás, ebéd Embánál, a hal-curryt kóstoltuk meg kemény 120 rúpiáért, bőven elég volt, még sok is. Este repülővel vissza.

Hitelkártya az autóbérlésnél javasolt, mert konkrétan nem leblokkolják a foglaló összeget, hanem egy régi módszerrel lemásolják a kártyát. A másolt papír visszakérése ajánlott a bérlet lejáratánál, mert a CVC kódot is felírják, így lényegében minden adott, hogy használják a kártyát. Nem gondolom, hogy visszaélnek vele. Ott ez a folyamat a szokásos ügymenet.

A sziget igazi ékszerdoboz. És nem csak a sok látnivaló miatt. A falvak és emberek összképe először rémisztő. A luxushotelek és látszólag omladozó házak ellentmondása összezavarja a turistát. De ez csak a felszín. A lényeg ez alatt van. Mélyebbre kell nézni. A helyiek boldogok, és cseppet sem tűnnek (lelkileg) szegénynek. Éhbérért dolgoznak, mégis állandóan derűsek, mosolyognak, vasárnap a parton vannak, zenélnek, sütögetnek, bandáznak, élvezik az életet.  Megismertük az autentikus Mauritiust. Csodás embereket, tájakat, ízeket kaptunk Mauritiustól.

20160502_085346.jpg

20160502_102254.jpg

Címkék: utazás kitesurf windsurf látnivalók Mauritius kiteszorf windszorf

Szólj hozzá!

A szezonnyitónak nem éppen nevezhető első vízreszállás felemásan sikerült. A történet ott siklott félre, hogy

  1. nem Rákosra kellett volna menni, hanem Zickseere vagy Podoba,
  2. nem kellett volna a strandról bevergődni, hanem a megszokott cölöpös részről kellett volna startolni.

A 2. pont befele még úgy ahogy abszolválható volt, de küzdelmek, és sok energiaveszteség árán. Kiérve a nádas takarásából a normális szélsávba,már nem volt gond, de hiába a téli konditerem, a szörfös izmaim téli álmukból ébredtek fel már az eddig bevezető szakaszon. Sokkolta a szívemet, tüdőmet az a megterhelés, amit a libázás alatti küszködés okozott. Annyiban örültem csak, hogy végül nem az eredetileg összeszerelt 3.2 + 73 literrel vágtam neki eme felfedező kalandtúrának, hanem Endrunak szánt cuccal: 4.0 + 86 L. Jó volt, hogy nagy deszka volt alattam, a hullámok nem voltak akkorák, hogy ne lehetett kezelni őket. Következő sokk hatás, hogy a tó közepén szinte nullára leállt, kapkodtam a fejemet, hogy mi is történik, mintha kívülről néztem volna a saját vergődő rémálmomat. Aztán ismét jött a fejleszakítós pöff, azzal megint meg tudtam indulni. Visszafele egy kellemes mártózást követően, konstatáltam, hogy a titániumos aláöltöző egy zseniális dolog, a testem egyáltalán nem fázott. A kézfejem viszont annál jobban. Kellett volna egy kesztyű, mert pillanatok alatt szinte fogásképtelenre hűlt ki két kis praclim. Az agyamba tóduló vértől nem is fogtam fel ésszel a dolgokat, a végtagjaim tették maguktól a teendőjüket, miközben hiperventillált állapotban éppen kiszakadó tüdővel még több levegőhöz próbáltam jutni. Az elhatározás megszületett, pihennem kell, így azon voltam, hogy visszajussak a biztonságos partközelbe, ahol a derékig érő vízben fújhatok egyet. A leárnyékoló nád után kezdődtek a bajok. Befele libázva sikerült minden esési manővert korrigálnom, kifele ez már sajnos nem ment. A nulla szélben való egyensúlyvesztés következtében zuhantam háttal a vízbe. A vitorlát ugyan ellöktem magamtól, de feltehetően a kavargó pöfföcskék következtében a víz alól felbukkanva egy pörgő, felém zuhanó rigg képe sejlett fel utoljára előttem. Egy laza mozdulattal orrnyereggel tompítottam a vitorla intenzív vízbecsapódását, így sikeresen teszteltem a bum keménységét orral. Mintha baseball ütővel arcon csaptak volna... Az ütéstől okozott fájdalom érzékelésére sok időm nem volt. Köszönhető ez a vitorla által ismét víz alá került fejemnek, így a hideg víz hűtő hatása hamar érvényesült. A túlélő ösztön viszont maximális fájdalomcsillapító hatással bír, hiszen nem győztem levegő nélkül keresni a vitorla alóli kijutás lehetőségét. Ismét oxigéndús levegőt szívhattam. Óvatosan tapogattam a vízben úszva, milyen súlyos a sérülés. Fáj? Fáj. Eltört? Passz. Vérzek? Nem. Vérzek? Valami meleg folyik. Piros? Piros. Vérzek. Belülről vagy kívülről ömlik a vér? Nem sikerült megállapítanom. Ekkor idejét láttam partra navigálni magam. Újabb negyed órás kínlódás árán sikerült is. Nem volt kedvem pihenés után visszamenni, annyira nem éreztem ezt a napot. Hagytam veszni a lehetőséget. Duzzogva masíroztam vissza az autóhoz. Minél hamarabb száraz ruháimban szerettem volna érezni magam. Némi aggodalomra adott okot, hogy 3 felnőtt és 1 újszülött kullancsot sepertem le korábban a nadrágomról és cipőmről, miközben a dzsindzsásban belső terhektől szabadítottam meg magam, a maximális kikönnyítés érdekében. Tüzetesen átvizsgáltam a ruháimat, kullancs családnak újabb nyomaira nem bukkantam. Szárazon pakoltam vissza az autóba a kiszórt cuccokat, amikor hirtelen élelem szerű dolgokra bukkantam a táskában. Endru fahéjas csigája oly mértékű csábítással bírt, hogy nem bírtam féken tartani vágyamat, és a szörfözési élmény csalódottságát kénytelen voltam galád módon eltulajdonított boldogsághormon okozó tápanyaggal ellensúlyozni. Egy harapás csiga, majd letesz a platóra, egy vitorla visszapakolás, ismét egy hari csiga, árboc visszapakolás. Ekkor láttam meg messziről integetni Dugót, akivel egy számomra eddig nem ismert 10 hónapos labrador kutyus loholt. Odamentem, üdvözöltem, míg Pepsy kutya szabadon futkosott. Rövid eszmecsere után, Dugó ment szerelni, én meg vissza az autóhoz pakolni. Harapnék a csigából, melynek csak felét szándékoztam megenni, mégiscsak Endrué volt, de a csiga nincs meg. Elkezdtem kutakodni, hátha rápakoltam, csak nem vettem észre. Átkutattam a fél autót, a táskákat, de semmi. Körbenéztem, és ekkor hasított belém a gondolat. Odamentem Dugóhoz:

„Te, a kutyátok szokott lopni?”

„Csak azt szokott. Nagy tolvaj, a gyerekektől is elveszi a kaját.”

„Az jó, mert ezek szerint ellopta a csigámat”

Az élet- és kedvmentő fahéjas csigának is lába kélt, egy komisz éhenkórász fekete ördögnek köszönhetően. Endru első dolga a szörfözést követően a fahéjas csiga után való kutakodás. Hagytam kicsit keresgélni, mert nem tudtam, hogy adjam be neki a szomorú tényeket. 3 órával később ugyanez a fekete jószág (nem Endru neoprénben) egy zacskóval a szájában rohangált a kocsink körül. Elvettem tőle, természetesen fahéj nyomaira bukkantam... Míg Dugó szörfözött, a kutyának és családjának is egyre fogyott a türelme, hogy étlen-szomjan tikkadnak a parton ;). Vagyis csak a család... Felesége üzenetet hagyott nálunk, ha még itt leszünk, szóljunk Dugónak, hogy ő hazament, vitesse magát haza Backloopal. Aki ismeretes, két okból jön csak ki a vízből: mert besötétedik, vagy mert leáll a szél. Épp indultunk, mikor látom Dugót kijönni a vízből. Odamentem hozzá:

„Önnek egy új üzenete érkezett...”

„Itt hagytak, mi?”
„Itt.”

„Sebaj,volt már rosszabb”

A ruhái egy törölközővel a parton várták. Hazatelefonált a telefonomról. Hogy végül visszajöttek-e érte, nem tudjuk, mi elindultunk haza, de feltehetően megvárta Backloopot...

A Blue Lake Team, akik lassan megváltoztathatják nevüket Homeless Teamre, szép számmal képviseltették magukat, és gyögyörű manővereket sorakoztattak fel. Dude egészen Pestről jött el a Fertőig, hogy együtt csúszhassunk, sokat ugyan nem csúsztunk együtt, de apukája Tiramisuja némiképp pótolta az elveszett csigát.

Így alakult az első mártózás: orrbab@szósan, lopott csigával, ott hagyott férjjel.

Szólj hozzá!

Ez volt az év utolsó csúszása. Lévén, hogy 4 hónapja történt, az emlékeim, és az érzéseim jelentősen elhomályosodtak. Leírom, ami megmaradt bennem. Meglepően meleg idő volt, és sokan összegyűltünk Rákoson erre a meglepő alkalomra. Az ország minden részéről jöttek a szörfös haverok, barátok. Sajnos akadt olyan is, aki minden igyekezete ellenére sem tudott elszabadulni. 13 fokos levegő és a statisztika szerint 11,3 fokos víz fogadott minket. A déli szélnél mindig figyelni kell, hogy inkább nagyobb vásznat húzzunk fel, mert az esetek többségében kihagyós. Pöffösnek nem nevezném, inkább a kihagyós a megfelelő szó rá. A fiúk nagy leplekkel mentek, Endru hetes szlalommal, Dude, ha jól emlékszem vmi 6 körüli vitorlával próbálkozott, nekem elég volt az 5.3. Gyuszival szinte végig fej fej mellett szörföztünk, fél szemmel mindenki a másikra figyelt. A parton ment a baromkodás, örömittas szörfösökkel volt tele a part és a víz. Mindenhol mosolygás köszönt vissza. A víz nekem már határon kicsit alul volt. Nem volt normális aláöltözőm, így Endruét vettem fel, ami persze 2 számmal nagyobb. A víz befolyt a hátamba, és a trapéz környékén sikeresen felhalmozódott, hűtötte a derekamat a nem teljeskörű szigetelés miatt. Ezt leszámítva remek kis nap volt. Egész nap mentünk. Aki nem tudott eljönni, sajnálhatta, az év ilyen késői időszakában ritka, sőt, kivételes, hogy ilyen körülmények között tudjunk csúszni. Jó zárszó volt!

Szólj hozzá!

2014.10.22.:

A pontos érkezési időpontra már nem emlékszem, arra azonban kristály tisztán, hogy bután fújt a szél. Annyira fújt, hogy nem hittük el. Habzott, tajtékzott a Balaton, ki volt öntve, a magyarok Istene emlékezetessé akarta tenni ezt a néhány napot. Sikerült is. Attól kezdtem parázni, hogy a 3.2 nehogy sok legyen. Ritkán, de előfordul itthon is, hogy ilyen hadiállapot lép fel. Én gondosan összeraktam a kis deszkámmal, míg Endru 86 literre és 4.7-re szerelt. Az idő kabátos-hideg volt, de a víz még tartotta magát, ezért mertem bevállalni a napot. Az autóban át tudtam öltözni, ott nem ért a csontig hatoló hideg szél, a felöltözés a jobbik része, a vizes ruhák levetése a problémásabb ügy. Mire összeszereltünk és beöltöztünk csoda történt. Sajnos rossz értelembe vett csoda. Elzárták a csapot. Ezért volt olyan emlékezetes az első nap. Amikor egy tucat beöltözött medve áll a parton, és fogja a fejét, hogy „Ezt nem hiszem el”. Vártunk, mert persze ez csak átmeneti – nyugtattuk magunkat és egymást. Be volt borulva, ez ugyan nem ok arra, hogy ne fujjon. Kicsit visszafújt, de csak annyira, hogy én bementem Endru által összeszerelt 4.7-el, ő meg pikk-pakk összerakta a hetes szlalomot. 3 kör után meguntam, mert fokozatosan gyengült, az első körben sikerült produkálnom egy 50 méteres siklást. Ez volt a legnagyobb teljesítményem. A szél iránya is érdekes volt: majdnem a partra merőlegesen lehetett menni, a parthoz viszonyítva olyan 160-170 fokos szögben , parton állva jobbra, azaz keleti irányba. Tehát nyugati irányból fújt. Tudtam, ha kijövök a vízből, ami egyébként melengető kellemes hőmérsékletű volt a levegőhöz képest, csak néhány percem van még vizes ruhában, és muszáj átöltöznöm. Azután pedig hiába fúj vissza, nincs több esélyem, a hideg ruhákba (aláöltöző + vastag neoprén) nem szenvedem vissza magamat. Enrdu próbálkozott a hetessel, kb. olyan sikerrel, mint én, így néhány kört követően ő is a part mellett döntött. Dühös és csalódott volt mindenki. Ezt álmunkban nem gondoltuk volna az előrejelzést látva. Dettó, mint ami HR-ben történt. Nincsenek rá szavak, sem válaszok. Elhúztunk haza.

2014.10.23.:

Ez a nap némiképp jobban sikerült. Sokan eljöttek ma is, többen, mint tegnap. Ott volt a krém :).  Ez a nap azért is volt más, mint az előző, mert volt szél. Egész nap. Végre . A cécó ugyanúgy kezdődött: szerelés, ki mit rak?, aztán Gregi  javaslatára összeállt egy csoportkép. Nehéz volt összehozni, mert ugyebár a besózott csőcselék mihamarabb deszkán szeretne lenni. De azért összehoztuk. Ennyi boldog fejet még nem láttam korábban. Nem meglepő, hogy a szörfös társadalom hölgy tagjait egy személyben képviseltem. És mielőtt még bárki követ vetne rám, tudom, hol vannak a  határaim, nem kell amiatt aggódni, hogy ilyen körülmények között már nem kellene szörföznöm. Egy jó ruha, jó cipővel ki tudja tágítani a tűrőképesség és teljesítőképesség határait.  Először 4.7 és 72 liter kombóval vetettem magam a habokba, kellett pár perc, mire sikerült összekaparnom magam.  Idén ez volt az egyetlen alkalom, amikor kis deszkával tudtam szörfözni, és a statisztikát elnézve ez elég szomorú. Hozzá kellett újra szoknom, először sehogy sem sikerült elindulnom vele, aztán felelevenítettem a kis deszkás indulásra vonatkozó saját szabályaimat, és összeállt a kép. Kicsit jobban oda kellett tennem magam, és máris muzsikált alattam a kicsike. A hullámok miatt nagyon jó volt, viszont a liter kicsit kevés volt alám, tekintve, a plusz súlyokat, melyek a nehéz ruha, aláöltöző, cipő formájában rakódtak rám.  Nehezen tudtam élesedni, így amikor megálltam pihenni és kimentem a partra az első etap után, deszkát cseréltem. Fel akartam annyira élesedni, hogy át tudjak szörfözni a secret spotra, de sajnos ezen vágyam nem teljesült. Ennek oka pedig az, ahogy elhagytam a fenyvesi strandot szegélyező nádast,a két spot között legyengült a szél, amihez kevés volt a 4.7-es vitorlaméret.  Próbáltam libázva eljutni, de fokozatosan kifele sodortak a hullámok, és veszítettem el a magasságomat. Két próbát tettem, sajnos kudarccal végződött, de attól még nagyon jókat mentünk. A 86 literrel kicsit pattogós volt a terep, néha röppentem akkorákat, hogy attól tartottam, csúnya esés lesz belőle, pedig a deszka csak menne, csak menne. Nagyon kis fürge jószág. Tartottunk szélárnyékban Dudival egy kajás szünetet, gyorsan toltunk utánpótlást a gyomrunkba és mentünk vissza. Össze volt szerelve a 4.0 is, ha netán erősödne a cafka, de végül nem volt rá szükség. Endru a szlalommal harcolt a hullámverés ellen, a többiek is fel-alá szeleteltek,  ami kifért a csövön. Mindenki beleadott apait, anyait, tudván, hogy az utolsó szörfözésünk a szezonban – némelyeknek aztán mégsem az utolsó volt, de ez már csak utólag derült ki ;).  A szétszerelés nem annyira kellemes körülmények között zajlott, el kezdett szakadni az eső. El nem tudom azt mondani, mennyire gyűlölök esőben szétszerelni. Nem csak azért,mert rommá ázok, hanem mert totál vizesen kell bepakolni a kocsiba a cumót. Miután érzékeny búcsút vettünk  imádott sporttársainktól (Gyuszi, Zsolti, Dudi, stb) eme átszörfözött, kicsit komor hangulatú napon, melyen  ugyanakkor a szíveket fényességes melegség járta át, és lelkünket átszőtte a szörfözés iránt érzett áhítat, a banda másik felével egy hangulatos baráti vacsorával zártuk a napot Keszthelyen.  A hely sajátossága, hogy középen egy körbeülhető kör alakú kemence árasztja magából a meleget, én ehhez kuporodtam oda. Egy forró, gőzölgő teát szorongatva, szétszörfözött fejjel, szeretett emberek társaságában a levesre várva idilli napot tudhattam magam mögött. Sem a szűnni nem akaró eső, sem a hideg nem tudta beárnyékolni. Olyan volt, mint a filmekben. Boldogság, örömérzet, kellemes fáradság, jó társaság, és a végén egy remek kis vacsora forró levessel. Majd szerte széledtünk, négy autóval négy irányba,  és mindenki eltűnt a szakadó eső függönyében.

 

Címkék: balaton windsurf fenyves szorf 3s

Szólj hozzá!

Az első napi szeletelés 3.2-vel. A vízről meg nem mondaná senki, hogy ez egy 3.2-re fújó szél :D

Szólj hozzá!