2014.10.22.:
A pontos érkezési időpontra már nem emlékszem, arra azonban kristály tisztán, hogy bután fújt a szél. Annyira fújt, hogy nem hittük el. Habzott, tajtékzott a Balaton, ki volt öntve, a magyarok Istene emlékezetessé akarta tenni ezt a néhány napot. Sikerült is. Attól kezdtem parázni, hogy a 3.2 nehogy sok legyen. Ritkán, de előfordul itthon is, hogy ilyen hadiállapot lép fel. Én gondosan összeraktam a kis deszkámmal, míg Endru 86 literre és 4.7-re szerelt. Az idő kabátos-hideg volt, de a víz még tartotta magát, ezért mertem bevállalni a napot. Az autóban át tudtam öltözni, ott nem ért a csontig hatoló hideg szél, a felöltözés a jobbik része, a vizes ruhák levetése a problémásabb ügy. Mire összeszereltünk és beöltöztünk csoda történt. Sajnos rossz értelembe vett csoda. Elzárták a csapot. Ezért volt olyan emlékezetes az első nap. Amikor egy tucat beöltözött medve áll a parton, és fogja a fejét, hogy „Ezt nem hiszem el”. Vártunk, mert persze ez csak átmeneti – nyugtattuk magunkat és egymást. Be volt borulva, ez ugyan nem ok arra, hogy ne fujjon. Kicsit visszafújt, de csak annyira, hogy én bementem Endru által összeszerelt 4.7-el, ő meg pikk-pakk összerakta a hetes szlalomot. 3 kör után meguntam, mert fokozatosan gyengült, az első körben sikerült produkálnom egy 50 méteres siklást. Ez volt a legnagyobb teljesítményem. A szél iránya is érdekes volt: majdnem a partra merőlegesen lehetett menni, a parthoz viszonyítva olyan 160-170 fokos szögben , parton állva jobbra, azaz keleti irányba. Tehát nyugati irányból fújt. Tudtam, ha kijövök a vízből, ami egyébként melengető kellemes hőmérsékletű volt a levegőhöz képest, csak néhány percem van még vizes ruhában, és muszáj átöltöznöm. Azután pedig hiába fúj vissza, nincs több esélyem, a hideg ruhákba (aláöltöző + vastag neoprén) nem szenvedem vissza magamat. Enrdu próbálkozott a hetessel, kb. olyan sikerrel, mint én, így néhány kört követően ő is a part mellett döntött. Dühös és csalódott volt mindenki. Ezt álmunkban nem gondoltuk volna az előrejelzést látva. Dettó, mint ami HR-ben történt. Nincsenek rá szavak, sem válaszok. Elhúztunk haza.
2014.10.23.:
Ez a nap némiképp jobban sikerült. Sokan eljöttek ma is, többen, mint tegnap. Ott volt a krém :). Ez a nap azért is volt más, mint az előző, mert volt szél. Egész nap. Végre . A cécó ugyanúgy kezdődött: szerelés, ki mit rak?, aztán Gregi javaslatára összeállt egy csoportkép. Nehéz volt összehozni, mert ugyebár a besózott csőcselék mihamarabb deszkán szeretne lenni. De azért összehoztuk. Ennyi boldog fejet még nem láttam korábban. Nem meglepő, hogy a szörfös társadalom hölgy tagjait egy személyben képviseltem. És mielőtt még bárki követ vetne rám, tudom, hol vannak a határaim, nem kell amiatt aggódni, hogy ilyen körülmények között már nem kellene szörföznöm. Egy jó ruha, jó cipővel ki tudja tágítani a tűrőképesség és teljesítőképesség határait. Először 4.7 és 72 liter kombóval vetettem magam a habokba, kellett pár perc, mire sikerült összekaparnom magam. Idén ez volt az egyetlen alkalom, amikor kis deszkával tudtam szörfözni, és a statisztikát elnézve ez elég szomorú. Hozzá kellett újra szoknom, először sehogy sem sikerült elindulnom vele, aztán felelevenítettem a kis deszkás indulásra vonatkozó saját szabályaimat, és összeállt a kép. Kicsit jobban oda kellett tennem magam, és máris muzsikált alattam a kicsike. A hullámok miatt nagyon jó volt, viszont a liter kicsit kevés volt alám, tekintve, a plusz súlyokat, melyek a nehéz ruha, aláöltöző, cipő formájában rakódtak rám. Nehezen tudtam élesedni, így amikor megálltam pihenni és kimentem a partra az első etap után, deszkát cseréltem. Fel akartam annyira élesedni, hogy át tudjak szörfözni a secret spotra, de sajnos ezen vágyam nem teljesült. Ennek oka pedig az, ahogy elhagytam a fenyvesi strandot szegélyező nádast,a két spot között legyengült a szél, amihez kevés volt a 4.7-es vitorlaméret. Próbáltam libázva eljutni, de fokozatosan kifele sodortak a hullámok, és veszítettem el a magasságomat. Két próbát tettem, sajnos kudarccal végződött, de attól még nagyon jókat mentünk. A 86 literrel kicsit pattogós volt a terep, néha röppentem akkorákat, hogy attól tartottam, csúnya esés lesz belőle, pedig a deszka csak menne, csak menne. Nagyon kis fürge jószág. Tartottunk szélárnyékban Dudival egy kajás szünetet, gyorsan toltunk utánpótlást a gyomrunkba és mentünk vissza. Össze volt szerelve a 4.0 is, ha netán erősödne a cafka, de végül nem volt rá szükség. Endru a szlalommal harcolt a hullámverés ellen, a többiek is fel-alá szeleteltek, ami kifért a csövön. Mindenki beleadott apait, anyait, tudván, hogy az utolsó szörfözésünk a szezonban – némelyeknek aztán mégsem az utolsó volt, de ez már csak utólag derült ki ;). A szétszerelés nem annyira kellemes körülmények között zajlott, el kezdett szakadni az eső. El nem tudom azt mondani, mennyire gyűlölök esőben szétszerelni. Nem csak azért,mert rommá ázok, hanem mert totál vizesen kell bepakolni a kocsiba a cumót. Miután érzékeny búcsút vettünk imádott sporttársainktól (Gyuszi, Zsolti, Dudi, stb) eme átszörfözött, kicsit komor hangulatú napon, melyen ugyanakkor a szíveket fényességes melegség járta át, és lelkünket átszőtte a szörfözés iránt érzett áhítat, a banda másik felével egy hangulatos baráti vacsorával zártuk a napot Keszthelyen. A hely sajátossága, hogy középen egy körbeülhető kör alakú kemence árasztja magából a meleget, én ehhez kuporodtam oda. Egy forró, gőzölgő teát szorongatva, szétszörfözött fejjel, szeretett emberek társaságában a levesre várva idilli napot tudhattam magam mögött. Sem a szűnni nem akaró eső, sem a hideg nem tudta beárnyékolni. Olyan volt, mint a filmekben. Boldogság, örömérzet, kellemes fáradság, jó társaság, és a végén egy remek kis vacsora forró levessel. Majd szerte széledtünk, négy autóval négy irányba, és mindenki eltűnt a szakadó eső függönyében.
