Szörfkirálylány windsurf naplója

Egyiptom, Dahab, szörf, 2010.04.18-25. Ez volt a terv 1 hónappal ezelőtt. Aztán indulás előtt 2 nappal, pénteken sok minden kiderült. Először is, akkor kaptam meg azt a tájékoztató emailt az utazási irodától, amiben közlik, hogy Egyiptomba utazás feltétele, hogy az útlevél a visszaindulás napjához képest 6 hónapig érvényes legyen. Péntek délelőtt 10 órakor ezen információ birtokában intézz el bármit is hivatalosan… Lévén, hogy én Győrben, az útlevelem Pesten, és rémlett valami közeli dátum, iszkiri kocsiba be, és tőlem idegen módon a megengedett sebességhatárt átlépve, toltam kicsi Tiának. Feküdt az úton, nagyon jól viselte ;). Az útlevél érvényessége a 3 hónapot sem érte el… Telefon: utazási iroda, külügyminisztérium, egyiptomi konzulátus, de persze mindenhol mást mondtak. A reptéri infók végül azt közölték, hogy itthon 2 hónapot néznek, hogy kiengedjenek, kint három hónapot, de ha már kimegyek, be fognak engedni. Legvégső esetben tranzitlakó lettem volna. Amíg tartott volna az 1 liter pálinka, amit fertőtlenítés céljából vittem, nem is lett volna gond… Aztán jött a nagy bumm utáni hamufelhő. Péntek este már megerősített hírek voltak, hogy szombat estig lezárták a repteret. 1 nap újabb izgalom. Most elsőként azért imádkoztunk, hogy feloldják a „vesztegzárat”, utána jöhetett volna az útleveles rákoncentrálás. Szombat este meghosszabbították a zárat vasárnap délig. Ami alapvetően nem volt rossz, csak pont necc. A gépünk 11:55kor szállt volna fel. Vasárnap reggel: Útitársnőmmel és druszánommal: Nikivel elindultunk a reptérre. Az első kanyarban voltunk, amikor hívtak, hogy továbbra is lezárva tartják a légteret, új indulási időpont: hétfő este 9. Egy nap veszteség. Hétfő reggel gyorsan beadtam egy új útlevéligénylést, hogy legyen papírom, hogy folyamatban van, nem mintha hivatalosan elfogadható lenne, de Niki rám hozta a parát, így jobbnak láttam megnyugtatni őt ;). Ismét nekirugaszkodtam a reptérre indulásnak. Ki is értem, átvettem az okmányokat (repülőjegy, biztosítás, stb). Új indulási időpont, a gép késik: 22:00. No para, csak egy óra. Majd egy óra múlva újabb késést jelenítettek meg a kivetítőn. 23:40. Ismét kezdhettünk izgulni, mert ha éjfélig nem tudunk felszállni, megint nem indulunk el, ugyanis éjfél után felszállási tilalom van. De végül becsekkoltunk, átvilágítódtunk, bejutottunk. Nem volt semmi kavar az útlevelemmel. Kb. 20 perccel korábban felszálltunk, mint a birkákat tereltek be minket a gép gyomrába. Nikivel olyan jól egymás mellé adták a jegyet, hogy egy folyosó választott el minket. Kifogtam egy barátnő párost, akik letoltak egy üveg pálinkát és barátkozós-ismerkedős hangulatban voltak. A faggatásból 10 perc után elegem lett. A szöszi nem nézett ki túl jól, félő volt egy róka-simogatás… Miután fél óra alatt háromszor hívta oda a légikísérő kisasszonyt, hogy mikor szolgálják fel a kaját, feladtam, bedugtam a fülemet, hallgattam, ami jött a hangszórókból. Megtekinthettük az Utolsó gyémántrablást, végülis lájtolásnak jó volt. A meghatározhatatlan húsból készült pörkölt és tészta hajnali 2kor nem esett valami jól. Egy fél órát talán alcizni is tudtam, miss pálinka folyamatos ficergésben volt, így ennyi jutott. Leszálltunk Hurghadában, ez a leszállás nagyon fájt a bal fülemnek: úgy éreztem szétrobban a dobhártyám. Ismét felszálltunk, majd reggel 6ra megérkeztünk Sharmba. Az útlevéllel itt sem problémáztak. „Komfortos” egyiptomi taxik szállítottak át minket Dahabba. Reggel 7: a szálloda bejáratánál állunk. El sem hisszük. Hát még azt, milyen szobát kaptunk. Ganet Sinai néven futott a hotel, és a leglepukkantabb szárnyba tettek minket. Fél nyolctól reggeli volt, de annyi étvágyam volt, mint egy átmulatott éjszaka után. Zéró. A kaja megtette hatását, szemernyi erőm nem maradt arra, hogy a fent létre koncentráljak. Lenéztünk a partra, felderítettük a kölcsönzőt. Majd ledőltünk 2 órára. Egy óra után már forgolódtam, újabb egy óra után inkább feladtam az alvásra tett próbálkozást. Nikit nem sikerült felkeltenem. Lementem a partra. Nagyon gyenge szelecske fújt, de azért kimerészkedtem a vízre. Fanatic deszkákkal és North Sails vitorlákkal mentünk. Egy Fanatic Sharkot foglaltam le magamnak, 135 literes. Az itthoni bemelegítések megtették azért a hatásukat, nem voltam extra harmatosan extra béna. Állóképesség már megvolt az idei szezonra. Olyan másfél óra után elállt a maradék szél is. Kifeküdtem napozni a Swiss Inn nyugágyaira. Jött a pénzszedő csávó, hogy fizessek 7 eurót, de eszem ágában sem volt. Dont understand, mondtam neki rossz angolsággal, tettem a hülyét. Befutott Niki is. Már ketten foglaltuk a helyet. Jött egy másik arab, akit nem volt olyan egyszerű lerázni. Ragaszkodott a pénzhez. Én továbbra sem „beszéltem” angolul, Niki meg csak németül karattyolt alapból is, úgyhogy jól elvitatkoztak két nyelven. Nem sikerült megegyeznünk, így visszamentünk a kölcsönző nyújtotta árnyékos babzsákokkal kialakított „chill-room-jába”. Ez a nap villám gyorsan elszaladt. Mi meg csak túlélni próbáltuk. Így sajnos már két nap mínuszban voltunk a „legnépszerűbb” vulkán kitörése miatt. Most viszont már arra koncentráltunk, küldjön majd még hamut hétvégére, hogy ne tudjunk felszállni. :D Kora este betámadtuk a recepciót, hogy másik szobát adjanak, meg is ígérték, hogy másnap átköltözhetünk az új szárnyba. Ezt az éjszakát már szerény körülmények között kell átvészelnünk. Rajtunk kívül volt még egy férfi páros ebben a hotelben, na nem olyan értelemben… András és Laci középkorú, tapasztalt szörfösök. Velük vacsoráztunk együtt négyesben. Megnyugtató volt tudni, hogy van a közelünkben magyar férfi ember, ha bármi incidens adódna. Vacsora után már tényleg nem láttam ki a redőim alól. Niki persze csitti fitt volt, a délutáni 4-6 óra alvásával. Be is ájultam hamar. Álmomban izgatottan vártam a következő, végre teljes napot, full energyvel :)